Gyógyítsuk a világ sebeit szavainkkal, tetteinkkel, imánkkal – Ökumenikus imádság Székely Jánossal

Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség budapesti és regionális felelőse köszöntötte az egybegyűlteket, köztük Horváth Zoltán esperest, aki helyet adott az imádságnak, az amerikai és a nigériai diplomáciai testületek megjelent képviselőit, valamint különös szeretettel azokat, akik háború sújtotta országokból érkeztek.

XIV. Leó pápa előző napi szavait idézte, amelyeket az Úrangyala imádság végén mondott a Közel-Keleten és más régiókban tomboló háborúk kapcsán: „Nem maradhatunk némák ennyi védtelen ember szenvedése láttán, akik e konfliktusok áldozatai. Ami őket megsebezi, az az egész emberiséget sebezi meg. A háborúk okozta halál és fájdalom gyalázat az egész emberi család számára, és az Istenhez felszálló kiáltás! Nyomatékosan megismétlem felhívásomat: tartsunk ki az imádságban, hogy megszűnjenek az ellenségeskedések, és végre megnyíljanak a béke útjai, az őszinte párbeszéd és minden emberi személy méltóságának tisztelete alapján.”

Korunkban rehabilitálták a háborút mint a konfliktusok megoldásának eszközét, de a népek békéért kiáltanak, és imádságunkban csatlakozunk ehhez a kiáltáshoz

– hangsúlyozta Szőke Péter.

„Térj vissza hozzánk, Urunk, szabadítónk” – a 85. zsoltár szavaival hívták segítségül az Urat, a Fiatalok a békéért mozgalom tagjaiból álló kórus vezetésével. Ezt követően Székely János a Jelenések könyvéből olvasott fel egy részt, amely drámai módon ábrázolja a jó és a rossz történelmen végighúzódó küzdelmét. A látomásban négy lovast, az egyetlen háború négy szörnyű, lassan megmutatkozó igazi arcát látjuk – magyarázta a püspök. – A fehér lovas a gyors győzelmet jeleníti meg; az őt követő vörös ló a borzalmas pusztítást, a vért, a lövészárkokat, a gránáttól szétszakított fiatal testeket jeleníti meg, özvegyeket, árvákat, gyereküket sirató édesanyákat. A fekete ló a drágaság jele, a háború egyre inkább megmutatja igazi arcát, amikor előjön, minden megdrágul a világon, és látjuk benne azt is, ahogy elpusztítja a természeti erőforrásokat, a földet őrült módon sebzi meg. A sárga ló járványokat és betegséget hoz, a háború utolsó szörnyű állomásaként.

A történelemben újra és újra előtör az erőszak, a háború őrülete, amelynek gyökere a megbetegedett emberi szívben van.

A Jelenések könyve erről is ír, az ember olyan akar lenni, mint Isten, az egész világ ura, akinek meg kell ölnie az Istent, az erkölcsi törvények fölött akar állni, ahogy Nietzsche mondta, túl jón és rosszon.

A nagyhatalmi politika tragédiája című könyvből idézett a püspök, amely megrendítő módon fogalmaz arról, hogy a nagyhatalmak féltik a hatalmukat, és ezért az egyetlen gondolatuk meggyengíteni, elpusztítani a másikat. Felidézte, hogy Ferenc pápa milyen nagy prófétai erővel hirdette: ez a gazdaság öl. Nem csak igazságtalan, hanem rendkívül kártékony is, hogy az emberiség vagyona kevesek kezében összpontosul, mert így a nagy döntések célja a hatalmi pozíció megtartása, növelése. Pedig ahogyan Izajás próféta mondta: a béke az igazságosság gyümölcse. Igazságos világot kellene teremteni, ahol nem az erősebb joga, hanem a jog ereje irányítja az emberi történelmet.

A harmadik világháború elkezdődött, csak darabokban vívják – idézte Székely János ismét Ferenc pápát, és feltette a kérdést: mit tehet Jézus tanítványa ebben a helyzetben? Hallgassunk a Mesterre – válaszolt a kérdésre: „Boldogok a békességszerzők…”, „Tedd vissza hüvelyébe kardodat…” Arra buzdított a püspök, hogy

legyünk békességszerzők, keressük a szív békéjét, lemondva az önzésről, a másik háttérbe szorításáról. A béke emberei legyünk abban is, ahogyan kommunikálunk.

Ahogyan Leó pápa útmutatást adott az egyházi iskoláknak: találjanak vissza az élő Istenhez; kezeljék kellő kritikával a világhálót, ahol a tudást gyakran középszerűvé silányítják, adják vissza az igazi tudás méltóságát; tanítsák a fiatalokat a békés kommunikációra, a megsebzett emberi kapcsolatok gyógyítására. Székely János hozzátette példaként a Sant’Egidio közösség gyerekfoglalkozásait, amit a béke iskolájának neveznek: ezeket kellene megteremtenünk, békére, önmérsékletre, más népek megismerésére tanítva a fiatalokat.

Példákat idézett a történelemből arra, hogyan váltak keresztény emberek a béke embereivé. Mint az a szerzetes, aki mindenki megdöbbenésére bevetette magát a gladiátorok közé Rómában, és tette után megszüntették a viadalokat. Vagy mint Szent István királyunk, aki bár kora egyik legerősebb seregével rendelkezett, nem hódító háborúkat indított, hanem templomokat épített, a népe apostola akart lenni; Szent Ferenc, aki elment beszélni a szultánnal, hogy elvigye az evangélium üzenetét; a ruandai Ubald atya, aki megbocsátott édesanyja gyilkosának a népirtás után; Szent II. János Pál, aki meglátogatta és átölelte merénylőjét. Vagy mint a holland Corrie ten Boom, aki túlélte a koncentrációs tábort, ahová mint ellenállót hurcolták el, és később a megbocsátásról beszélt mindenütt. Egy előadásán ki tudta mondani az elé álló német férfinak – úgy érezve, nem ő mozdul, nem ő szólal meg –, aki a kegyetlenségéről híres náci őr volt a haláltáborban, ahol Corrie húga is meghalt, hogy „Jézus Krisztus nevében megbocsátok”.

„Legyünk békeszerzők, gyógyítsuk a világ sebeit, tegyük ezt szavainkkal, tetteinkkel, ma esti imádságunkkal” – zárta gondolatait Székely János püspök.

Az imádság megrendítő pillanat volt, amikor felolvasták a háborúban, köztük az elmúlt hetekben kirobbant, egyre erőszakosabbá váló konfliktusokban szenvedő országok nevét, és egyenként gyertyát gyújtottak értük, a Kyrie eleisont énekelve.

Szabó Ferenc lelkész azokért a népekért könyörgött, melyeknek hazaájában a béke helyét a félelem, a gyász vette át, akiknek mindennapjaik része a veszteség. Különösen fohászkodott a szétszakított családokért, hogy adjon nekik az Úr vigasztalást, nyissa meg számukra a lehetőséget a találkozásra. Különös erővel szóltak szavai, hiszen a padsorokban ültek olyanok, akik évek, de akár évtizedek óta nem látták családtagjaikat a háborúk miatt. 

Sajgó Szabolcs Leó pápa márciusi imaszándékával könyörgött: a nukleáris leszerelésért, és hogy a felelősséggel bírók a párbeszéd útját válasszák az erőszak helyett. Kérte, hogy reményt és békét adó szavakat mondjunk, hiszen a nagyböjt az önmegtagadás, szavaink lefegyverzésének ideje is – fohászkodott, hogy a mai Magyarországon is törekedjünk erre.

Dmitro Szidorenko ukránul, majd az összegyűlt hívősereg magyarul imádkozta el a Miatyánkot, majd békeöleléssel fordultak egymáshoz, az oly nagyon várt béke jeleként.

Fotó: Merényi Zita

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír