Gyöngyössy Bence és Kabay Barna a Béres Józsefről szóló, A feltaláló című filmről

– Hogyan született meg Önökben az ötlet, hogy filmet készítenek Béres Józsefről?

Gyöngyössy Bence: Évtizedek óta foglalkoztat bennünket ez az izgalmas, példamutató történet. Emlékszem, hogy gyermekkoromban otthon milyen gyakran hangzott el Béres József neve. (Gyöngyössy Bence édesapja Gyöngyössy Imre filmrendező és költő volt, édesanyja Petényi Katalin, A feltaláló egyik forgatókönyvírója és művészeti konzultánsa – B. D.) Sok érdekes ember megfordult nálunk, és fogalom volt a Béres név. Bennem sokáig nem is kapcsolódott össze Béres József alakja a cseppekkel. Öt-hat évvel ezelőtt Kabay Barna és édesanyám készítettek egy kiváló dokumentumfilmet Béres József életéről, és attól kezdve intenzíven foglalkoztam a játékfilm gondolatával. A szülői házból hozott örökségemnél fogva mindig is izgatott az elnyomottak, a kisebbségek, a mélyszegénységben élők, a menekültek sorsa, a kisemberek harca a hatalommal. Béres József életútja, ez a tipikus Dávid és Góliát történet minden szempontból ilyen. Dramaturgiailag is megáll a lábán, szinte semmit nem kell kitalálni hozzá, önmagában is elég erős ahhoz, hogy lekösse a néző figyelmét.

Kabay Barna: A hatvanas-hetvenes években Petényi Katalinnal és Gyöngyössy Imrével együtt mindannyiunkat megrázott az az irányított rágalomhadjárat – mai szóval lejárató kampány –, amit Béres József ellen indítottak. Művészek, írók, költők álltak ki mellette Déry Tibortól Kósa Ferencig, de említhetem Pozsgay Imrét is. Ez nagyon mélyen érintett minket, azért is, mert Gyöngyössy Imre ellen ugyanilyen kampány zajlott. Ő a második vészkorszak idején Pannonhalmán volt bencés diák, az ötvenes évek elején háromévi börtönbüntetésre ítélték konspirált perben. Később besúgókat állítottak rá, megfigyelték. Évtizedek elteltével a kezünkbe került Béres Klára Cseppben az élet című interjúkötete, amelyben az apa beszélgetett a fiával. A könyvet még maga a feltaláló, idősebb Béres József lektorálta. Ez újabb lendületet adott a tervünknek, így született meg a Béres József életútja című, ötvenkét perces dokumentumfilmünk Petényi Katalin és az én rendezésemben. De már Bence is részt vett az elkészítésében. Ezzel párhuzamosan elkezdtük a játékfilm forgatókönyvének megírását is.

– Készült egy tévéfilmsorozat is, amit a Duna tévé vetített. Eredetileg sorozatnak szánták Béres József történetét?

K. B.: Nem, kezdettől fogva mozifilmnek szántuk. Beadtuk a kész mozitervet a filmalaphoz, de teljesen irracionális módon elutasították. Nem adtuk fel, tovább küzdöttünk azért, hogy megvalósuljon az eredeti elképzelésünk, és kerestük ehhez a partnereket. Gyöngyössy Imrével és Petényi Katalinnal még évtizedekkel korábban létrehoztuk a Starnbergi Műhelyt, hogy a fontosnak tartott témáink megvalósítását finanszírozni tudjuk. A lehető legszélesebb körben mozogtunk nemzetközi tévétársaságokon, filmalapítványokon keresztül. Nemzetközi koprodukciókban gondolkoztunk, így készült a Jób lázadása is. Béres József történetének megfilmesítéséhez is kerestük a partnereket. Végül az MTVA jelezte, hogy támogatja a tervünket, azzal a feltétellel, ha négyrészes tévésorozatot csinálunk belőle. Mindent át kellett írnunk más szempontok alapján, így készült el a Cseppben az élet című, négyszer ötvenperces tévésorozat, ami váratlanul nagy közönségsikert aratott. Mindenkit meglepett a nézettsége. Gyöngyössy Bencében és bennem azonban megmaradt a mozifilm forgatókönyvének ötlete, szerettünk volna játékfilmet készíteni a Béres-történetből. A felvételek két verzióban készültek, az egyik a tévésorozat, a másik a nagy vászon, a mozi különleges igényei szerint.

Gy. B.: A tévéfilmsorozatnak és a mozifilmnek teljesen más a dramaturgiai felépítése, a ritmusa, bár a történet természetesen ugyanaz.

K. B.: Ezt akartuk hangsúlyozni a címmel is: A feltaláló. Nem a tévéfilmsorozat ismétléséről van szó, nem is annak egy – hogy Bencét idézzem – felturbózott változata, hanem egy átgondolt, önálló mű, noha átfedések természetesen vannak, hiszen mindkét alkotás Béres József életéről szól.

– A filmben a Bérest régóta ismerő nagyhatalmú párttitkár, Mátyus nem csupán minden eszközzel igyekszik ellehetetleníteni Béres Józsefet, hanem irracionálisan gyűlöli is őt. Ennek fő oka szerintem az, hogy nem tud olyan tiszta lélek lenni, mint Béres.

Gy. B.: Gyarló emberi tulajdonság, hogy azokat az embereket, akikhez nem tudunk felnőni értékrendben, integritásban, a saját frusztrációnk miatt gyűlölni kezdjük. Tudjuk azt is, hogy a hatvanas-hetvenes években nem a hozzáértő emberek kerültek a megfelelő helyekre, hanem azok, akik beálltak a rendszer által megszabott ideológiai trendbe, és igyekeztek mindenben megfelelni neki.

– Mindez markánsan meg is jelenik a filmben…

Gy. B.: Igen, antagonistaként csupa ilyen karakter szerepel a filmben, például a kutatóintézet vezetője, aki minden, csak nem hozzáértő ember és tudós. És ott van az Ön által említett, kicsit sztereotipikus pártvezér, aki megtestesíti a mindig a korhoz igazodó, ügyeskedő, gerinctelen embert. Ez a típus sajnos nagyon jellemző volt a 20. század magyar és kelet-európai történelmére.

A másik oldalon pedig ott áll Béres a hihetetlen tartásával, igazságkeresésével, megkérdőjelezhetetlen és nagyon egyszerű, világos értékrendjével, a tisztességével.

A mai, globalizált világban, amikor az emberek nagy többsége keresi a helyét, mindez aktuálisabb, mint valaha.  Béres céltudatosan, hihetetlen akaraterővel követi az álmait.

K. B.: Azt szeretném csak hozzáfűzni ehhez, hogy már az eredeti forgatókönyv-változatban is látleletet szerettünk volna felmutatni a hatvanas-hetvenes évek szocialista-kommunista világáról, a vidéki vezetők és beosztottak függőségéről, arról a fehér foltról, amit kevés játékfilm mutatott be hitelesen. Ez nagyon lényeges vonulata A feltaláló című játékfilmnek. Beletartozik ebbe Béres József természetszeretete, együttélése a Tiszával, az állatokkal, a növényekkel. Sugárzó életöröm párosult benne az optimizmussal;

Béres József soha nem lett depressziós, a legnehezebb megpróbáltatások idején sem.

Mindezek a motívumok a mai húszéveseket is foglalkoztatják, ezért remélem, hogy a film azt a generációt is megérinti, amelynek tagjai akkor még nem is éltek.

– A film sok fontos jelenete közül számomra az egyik leglényegesebb az, amikor a szocialista kultúrpolitika irányítója, Aczél György felajánlja Béresnek, hogy a családjával együtt távozzon külföldre. Még pénzt is adnának neki, hogy Nyugaton beindíthassa az üzemét, ahol szabadon előállíthatná a cseppjeit. Ő azonban elutasítja ezt, ragaszkodik a szülőföldjéhez, a hazájához. Ez a mentalitás már szinte teljesen idegen korunk fiataljaitól.

Gy. B.: Valóban ez a film egyik kulcsjelenete. Különös aktualitása van napjaikban, amikor sok ember kel útra ebből a kis országból, hogy szerencsét próbáljon külföldön. Az a szép ebben a jelenetben, hogy teljesen igaz a történet. Természetesen az egész film az, de mivel ez egy életrajzi mozi, vannak benne dramatizált részek és fiktív szereplők is, akik markánsan jelenítenek meg valós személyeket. Mivel nem régi történetről van szó, még sokan élnek az egykori személyek vagy a családtagjaik közül. Ezért vigyáznunk kellett az eredeti nevekkel. Ez a párbeszéd azonban Aczél György és Béres József között valóban így történt. Ez már nem a Rákosi-korszak, amikor az ellenségnek kikiáltott személyeket elvitték az Andrássy útra, és ott eltüntették őket a pincében. A filmünk a Kádár-rendszerben játszódik, a szocializmus szoft korszakában, amikor a hatalom humánusabb módszerrel élt: a problémás emberek távozzanak az országból.

K. B.: Ez az epizód azért is kulcsjelenet, mert egyértelmű az üzenete: minden erőfeszítés és minden nehézség ellenére, a körülmények pillanatnyi feszítésében is hinni kell a csodákban, itthon is. Béres József mindvégig hitt. A saját küldetésében, abban, hogy az belső indíttatásból származik, és mások javára szolgál. Ehhez természetesen megvoltak a támaszai: a családja, a hite. Nagyon fontos erőforrást jelentett számára a budapesti értelmiségi kör, és természetesen a gyógyult betegeinek visszajelzései is. A módszer, amiről ebben a jelenetben képet kap a néző, általános volt abban a korszakban. Több értelmiséginek is felajánlották az ország elhagyásának lehetőséget. Egy részük visszautasította ezt, más részük elment.

– A film nézése közben a költő Nagy Lászlóról az jutott eszembe, hogy minden korban vannak olyan értelmiségiek, akik a várható következményekkel nem törődve vállalják, ami a küldetésük: odaállni a hatalom által üldözöttek, a kiszolgáltatottak mellé.

K. B.: A forgatókönyv egyik legfontosabb ihletője Nagy László naplója volt. A költő majdnem naprakészen foglalkozott a Béres-üggyel, az igazságtalan támadások mélyen megrázták őt. Ezért is örülök, hogy Bence benne hagyta a filmben azt a szép verset, amit Nagy László Béresnek írt.

Gy. B.: Ez egy nagyon hosszú vers, az első versszak hangzott el belőle. Nagy László már beteg volt, amikor megismerte Béres Józsefet. Súlyos ízületi fájdalmai voltak, és a Béres-csepp szedése enyhítette a szenvedéseit. Így indult a barátságuk.

K. B.: Hozzáteszem: nemcsak Nagy László, Illyés Gyula, Ratkó József, hanem mások, például Déry Tibor is kiálltak Béres mellett. Ebben az ügyben olyan összefogás jött létre a különböző világnézetű értelmiségiek között, ami ma sajnos a lehetetlenséggel határos.

Gy. B.: A mai napig példátlan ez az összefogás. Említhetem még Balczó András vagy Kósa Ferenc nevét is. És Pozsgay Imréét is, akinek nagy szerepe volt abban, hogy kompromisszumos megoldásként a Herbária árusíthatta a Béres-cseppeket.

– Egészen ritka az a harmónia, ami a családtagok viszonyát jellemzi A feltalálóban. Mély és múlhatatlan szeretet köti össze Bérest és a feleségét, Katót, aki a legnehezebb helyzetekben is támogatja, biztatja, bátorítja a férjét. Ugyanez jellemzi Béres József és a húga kapcsolatát; ő az első, aki meggyógyul a cseppektől. A család tagjai messzemenően számíthattak egymásra a gondban, a bajban.

Gy. B.: Mindez része Béres integritásának. Nincs szó a filmben vallásról, istenhitről, mégis, nem kell feltenni azt a kérdést, hogy ez az ember hívő volt-e vagy sem. Hiszen a cselekedeteiből, a kommunikációjából egyértelműen árad, hogy egy mélyen hívő, keresztény értékrendet képviselő személyről van szó.

K. B.: Ez nagyon fontos. A családdal kapcsolatos iménti gondolatot pedig kiegészíteném azzal, hogy a forgatókönyvíróknak könnyű dolguk volt, mert az összetartás, az egymásra figyelés valóban a Béres családra jellemző motívumok voltak.

Gy. B.: Ez egyébként a mai napig is így van… 

K. B.: Igen, a Béres család  ma is különlegesen összetartó. Elgondolom: ha egy családot olyan szinten zaklatott volna a rendőrség, mint Béreséket, lehet, hogy valaki azt mondta volna, Józsikám, most már hagyd abba, itt vannak a gyerekek, a feleséged, az egész család egzisztenciája, megélhetése forog veszélyben. Ám ők nem ezt tették. Egységesen álltak Béres József mellé, együtt gondolkoztak, együtt éreztek vele, és titokban, a fürdőszobában készítették a cseppeket, mert hittek abban, hogy ez sokak gyógyulására szolgál.

– Valóban, Istenről alig esik szó a filmben, mégis, az egész történeten végigvonul az isteni gondviselés.

Gy. B.: Nagyon lényegesnek tartottam, hogy ne beszéljünk erről direkt módon, kerüljük el a didaktizmust, nincs rá szükség. Béres cselekedeteiből enélkül is teljesen egyértelmű, hogy hívő ember. Nem attól istenhívő valaki, hogy állandóan hangoztatja ezt, hanem attól, hogy igyekszik úgy élni, és úgy kezelni az embereket, hogy ez mindenki számára nyilvánvaló legyen. Béres József egész életét meghatározta, amit gyermekkorában az édesanyja mondott neki: ha segíteni tudsz másoknak, kötelességed megtenni.

K. B.: Ez mindmáig jellemző az egész Béres család gondolkodásmódjára.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2020. február 23-i számában jelent meg.