Tállya Abaújszántó filiája, ahol jelenleg Dudás László parókus teljesít szolgálatot. A díjátadót megtisztelték jelenlétükkel a község intézményeinek vezetői, valamint a református egyház lelkésze is.
„Már gyermekkorában a szülői ház falai között magába szívta a szenvedők és a szegények iránti érzékenységet. Ifjúként görögkatolikus pap édesapjától látta, aki nagy szeretettel és rengeteg energiával fáradozott a cigányság felzárkóztatásán, hogy az elesetteken segíteni az egyik legfontosabb evangéliumi feladat. Ez a tapasztalat egész életét meghatározta.
A későbbiekben orvosként és közéleti szereplőként is a kiemelten fontos értékekért, a közjóért és az evangéliumi igazságért fáradozott. Karitatív szolgálataiban a teljes embert, mint lelki és testi egységet szeretné támogatni.
Napjainkban áldozatos munkával segíti a gyermekvédelmi munkát a Miskolci Egyházmegyében” – olvasta fel a díjazott laudációját Csejoszki Szabolcs egyházmegyei karitászigazgató.
„Apró jele hálánknak, hogy olyan lankadatlanul és rendületlenül folytatta édesapja [Sója Miklós görögkatolikus pap – a szerk.] karitatív tevékenységét mindenütt, ahol erre lehetőséget talált. Elsősorban itt, megyénk településein, és mindenfelé, ahol emberek segítségre szorultak és a segítségét kérték” – mondta Orosz Atanáz püspök a díj átadásakor.
Sója Szabolcsnak a helybeli egyházközség alelnökeként nagy szerepe volt a tállyai görögkatolikus kápolna mintegy negyedszázada megvalósult helyreállításában is.
A piciny kápolnát 1996-ban szentelték fel Szent György nagyvértanú tiszteletére. Idén a kápolna lépcsője felújításra szorult – a díjátadó napján, a vasárnap délutáni vecsernye keretében Orosz Atanáz püspök ezt is megáldotta.
A főpásztor homíliája fő témájának a zarándokénekeket, a 120–134. zsoltárokat választotta, melyekben többször visszatérő gondolat Isten irgalmassága. Ezeket a zsoltárokat „lépcsőének” elnevezéssel is emlegetjük – mondta a szónok. Ezek közül a legtöbb vecsernyén elhangzó sorokat is idézte Orosz Atanáz. „Hozzád emelem szememet, ki a mennyben laksz. Íme, mint a szolgák szemei uruk kezére, mint a szolgáló szeme úrnője kezére, úgy néznek szemeink a mi Urunkra, Istenünkre, míg könyörül rajtunk” (Zsolt 123,1–2).
„Egyházatyáink, az Istenhez közel élő nagy szentjeink szívesen elmerengtek a zsoltárnak ezen a versén. A zsoltárosnak teljesen megtölti szívét, lelkét, elméjét az a bizonyosság, hogy jelen van az Isten” – mondta homíliájában a főpásztor.
„Ha tudomásul vesszük Isten jelenlétét; hogy jelen van ebben a templomban, jelen van itt ennél a lépcsőnél, és ha figyelembe vesszük hétköznapjainkban is, hogy jelen lesz holnap és holnapután, akkor bármit is teszünk, bármin is aggódunk, az csak viszonylagos marad, mert Isten jelenléte lehetővé teszi az üdvösséget, a menekülést, hogy minden nehéz helyzetből valahogyan az Isten akarata szerint tudjunk kikászálódni, hogy minden nehéz feladatot valamilyen módon meg tudjunk oldani” – emelte ki Orosz Atanáz püspök.
„Ezzel a gondolattal vágjunk neki újra meg újra ennek a tizenegy lépcsőfoknak, hogy a lelki értelmezés szerint
olykor siralomvölgyszerű életünkből fölvezessenek bennünket az Isten országába, a mennyei Jeruzsálem légkörébe, amelyet kápolnánkban, kicsiny templomunkban negyedszázadon át sikerült újra meg újra megtapasztalni”
– mondta a miskolci megyéspüspök, majd hozzátette: „Adjon Isten vigasztalást és lelki erőt mindazoknak, akik szorongatásukban vagy szorongásaik közepette keresik a megváltást, és ezen a helyen Isten irgalmából és szeretetéből töltekeznek.”
A Magyar Katolikus Karitász vezetősége 2012-ben alapította a Caritas Hungarica díjat, mely azt hivatott kifejezni, hogy az Egyház értékeli a karitászönkéntesek rászorulókat támogató munkáját. Ennek jeléül kitüntetéssel jutalmazza azokat az önkénteseket, akik kiemelkednek a krisztusi szeretet gyakorlásában.
Az elismerés további célja, hogy karitatív tevékenységre buzdítson Árpád-házi Szent Erzsébet példája nyomán; és példaképül állítsa elénk azokat a köztünk élőket, akik Krisztus szeretetével önzetlenül segítenek a rászorulókon – Jézus tanítása szellemében: „...mert éhes voltam, és ennem adtatok, szomjas voltam, és innom adtatok, vándor voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és fölkerestetek...” (Mt 31,35–36).
A díjra egyházmegyénként évről évre legfeljebb három (e jubileumi évben négy) önkéntes karitászmunkatársat javasolhat a helyi karitászigazgató. Az elismerést azon plébániai önkéntes munkatársak kapják, akik a legtöbbet teszik a rászorulókért: az idősekért, betegekért, családokért, gyermekekért, a társadalom peremére sodródottakért.
Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria