Ha jól sáfárkodunk, többet bíznak ránk – A debrecen-nyíregyházi püspökség munkatársainak lelkinapja

A lelki feltöltődést szolgáló nap püspöki szentmisével kezdődött a templomban, amelyen hálát adtak szolgálatukért, életükért, közösségükért, a vendéglátóikért és a hívek szeretetéért. A homíliában Lengyel József Isten irgalmas szeretetéről beszélt az evangélium alapján (Mt 18,12–14).

A mennyei Atya irgalmában lehajol az eltévedthez, megbocsát neki, mert nem akarja az ember halálát, hanem hogy megtérjen és éljen (Ez 18,23). József atya hangsúlyozta, hogy 

a mennyei Atya kezdeményező szeretetében jóakaratunkat és bűnbánatunkat várja, és visszavezeti magához a bűnös embert. Keresi az elveszettet, míg meg nem találja, és soha nem mond le rólunk. 

Látszólag elhanyagolja a hűséges bárányokat, de csak azért, hogy megtalálja az elveszettet: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.” (Lk 19,10) Megtérésünk tehát azon múlik, hogy mi elindulunk-e Isten felé.

József atya Isten irgalmas szeretetét egy spanyolországi templom különös feszületével is szemléltette. Az ezen a kereszten függő Krisztus egyik karjával előrenyúl, mintha megáldana valakit. A helyi hagyomány szerint ugyanis egy visszaeső bűnöstől megtagadták a feloldozást, és akkor a kereszten függő Krisztus felemelte a karját, feloldozta őt, és azt mondta: „Én ontottam a vérem érte.”

Jó lenne elsajátítani nekünk is ezt a fajta lelkületet, hogy az önzéseinken túlmutasson a szeretet, benne az elfogadás, a folyamatos újrakezdés lehetőségének megadása – fogalmazott a plébános.

Az advent megtisztulást, átalakulást is jelent. Rendbe kell tenni a lelkünket, ennek alapja pedig a bűnbánat – a szentmise után ezekkel a gondolatokkal folytatódott a lelkinap, játékos elemekkel kiegészítve, de a szívekre ható két kisfilm üzenete és József atya személyes tanúságtétele is elgondolkodtatta a résztvevőket.

Egy kavicsokkal teli kosárból mindenkinek jutott egy kő, emlékeztetőül József atya tanítására. „Tolsztoj a történetében két ember gyónását mutatja be. Az egyik ember megrendül a saját bűne miatt, és annak ellenére, hogy újra és újra meggyónja azt, nem tudja letenni. A gyóntató pap azt kéri tőle, hogy keressen egy akkora követ, amelyet éppen hogy elbír, és hozza el neki. A következő gyónó mosolyogva, könnyedén, rutinszerűen sorolja visszatérő bűneit az ünnep előtti kötelező elvárásnak megfelelően. Ő egy vászonzsákot kap a gyóntató atyától azzal a feladattal, hogy töltse meg annyi apró kővel, amennyi bűnt elkövetett, majd térjen vissza hozzá. Egy idő múlva, teljesítve a feladatot mindketten visszatérnek a paphoz. Ekkor a lelkipásztor penitenciaként újabb feladatot ad nekik. Megkéri őket, hogy vigyék vissza a követ, köveket arra a helyre, ahonnan elhozták. Aki a nagy követ vitte, pontosan vissza tudta tenni oda, ahonnan felvette. Aki pedig a zsák követ szedte össze, egyetlen kőnek sem találta meg a helyét.” A történet az őszinte bűnbánatra figyelmeztet, amelynek lényege az, hogy fontos tudni, hol kell letennünk a köveinket. Tisztában kell lennünk ugyanis azzal, hogy – túl azon, hogy Istennel megbeszéljük – ki az, akivel rendeznünk kell a kapcsolatunkat.

Ebben segít az adventi szent idő, erre figyelmeztet nap mint nap a kő, hogy a karácsony, az igazi szeretet a mi szívünkben is megszülethessen.

Imádkozzunk a kapcsolatainkért, hogy legyőzhessük önmagunkat, ami hozza az átalakulást is. Imádkozzunk önmagunkért is, hogy Isten bennünket is meg tudjon szólítani, meg tudjuk mutatni az értékeinket is, amelyet eltakarunk mások elől

– tette hozzá József atya, majd egy hófehér lappal szemléltette, hogy milyenek is vagyunk valójában. Mindenki olyan, mint egy tiszta, fehér lap, tele pozitív jó tulajdonságokkal, talentumokkal – egy istenarccal. A megbántottságunk, sebzettségünk miatt kéreggel takarjuk el ezt a fehér lapot, arcot, azt, akik vagyunk, és egy idő után már önmagunkról sem hisszük el, hogy értékesek, szerethetőek vagyunk, hogy van küldetésünk. Advent segít levetni ezt a kérget, hogy megmutassuk, kik vagyunk valójában, kihez tartozunk, kit képviselünk.

A plébános felhívta a figyelmet arra is, hogy a munkahelyünkön ebben is segíthetjük egymást. Merjük egymást bátorítani, biztatni és legfőképpen megdicsérni, mert mindannyiunknak vannak értékes tulajdonságai. Ha meg tudjuk élni saját értékeinket, kéreg nélkül éljük az életet, akkor tudjuk megajándékozni embertársainkat.

Van, amikor már mindent odaadtunk, s üressé vált a kosár. Kiüresítük önmagunkat. Ekkor vissza kell térnünk a Forráshoz, Istenhez, aki betölti a lelkünket, hogy folytathassuk mások megajándékozását. 

Két kisfilmet is megtekintettek a lelkigyakorlaton részt vevők. Az egyikben 1962-ben egy édesapa kérésére – akinek Rick nevű gyermeke agyi bénulásban szenvedett – a tudomány eszközeit felhasználva bebizonyították, hogy a gyermeknek van agyi aktivitása. Az első szavak, amelyeket leírt egy program segítségével, a következők voltak: „Hajrá, Boston!” Az édesapjával azelőtt a Boston jéghokicsapat minden  mérkőzését megnézték. Gyermeke kívánságára aztán közösen részt vettek egy jótékonysági futáson – ahol az édesapa tolókocsiban tolta maga előtt fiát, aki ezután azt írta: „Olyan volt, mintha én is futottam volna.” Ettől kezdve számtalan kihívást teljesítettek együtt, többek között a 39 kilométeres Boston Maratont, versenyen kívül egy triatlonra is beneveztek, és hat ironman verseny feladatait is teljesítették: 4 kilométer úszás, 180 kilométer kerékpározás, 42 kilométer futás. Rick ekkor fogalmazta meg, hogy édesapja „az évszázad embere”.

Ha tehát jól sáfárkodunk, többet bíznak ránk (Lk 12,48). Ha a felszínre kerülnek a talentumaink, az „évszázad emberei” is lehetünk.

Napjainkban számtalan lehetőségünk adódik a segítségnyújtásra is, ami szintén kiemel bennünket, egyre láthatóbbá téve mások előtt is istenarcunkat. Ebben erősített a második kisfilm, valamint József atya személyes tanúságtétele is.

A lelkinap végén Palánki Ferenc püspök megköszönte a tanítást és a tanúságtételt. A főpásztor VI. Pál pápát idézte, aki azt mondta: a világnak nem tanítókra, hanem tanúkra van szüksége, akik azért lehetnek hiteles tanítók, mert egyben tanúk is. „József atya tanítására, tanúságtételére valami megmozdult bennünk, ami ráirányítja a figyelmünket karácsony titkára, hogy Isten Fia itt van közöttünk.

Mindannyian végtelen értékűek vagyunk, és Isten így szól hozzánk: »Egyetlenem.« Egyetlenek és megismételhetetlenek vagyunk tehát, és ha erre a titokra rá tudunk csodálkozni, akkor lesz igazi a karácsony számunkra”

– fogalmazott a főpásztor.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír