Ha megdermednek cselekményeink – Sumonyi Zoltán új kötetéről

„a szenvedőket szabadulással dicsőíti meg”
(Zsolt 149,4)

 Sumonyi Zoltánnak, kortárs költészetünk doyenjének alig áttekinthetően gazdag – és több műfajú – az életműve. Drámái, regényei, esszéi is figyelemre méltóak, de talán a történelmi érzékenységet a szakrális nyitottsággal társító, lírai munkái a legismertebbek, legmaradandóbbak. E sorba illeszkedik legújabb kötete, a Noé a karanténban is.

Lényeges a műfajjelölő alcím: Öt poéma. Ebből derül ki ugyanis, hogy a könyv öt önálló művet foglal magában, melyek elbeszélő költeményként határozzák meg magukat. (E múlt időkben rekedt műfaj ritkán csábítja alkotásra a kortárs szerzőket; amikor mégis, akkor jelentékeny művek szoktak születni – például Térey János vagy Szálinger Balázs kezén.)

A műfajválasztás mellett a versnyelv és a verstan is klasszicizáló szándékot hoz felszínre, melyet azonban – a gyanútlan pátoszt elkerülendő – szatirikus-ironikus színek is árnyalnak. Sumonyi Zoltán nemcsak a klasszikus műveltség, hanem a friss korszellem inspirációi elől sem zárkózik el. Képes arra, amire kevesen: szórakoztatva gondolkodtat el.

A címadó írás – mely egy, a pandémia idején kiírt drámapályázatra született, s csak utóbb alakult át poémává – páros rímes drámai jambusokban, a babitsi Jónás könyve hangján írja újra az özönvíztörténetet. Emellett a madáchi emberiséglátomás is átdereng a narratíván, és klasszikus versekből vett vendégszövegek is megtámogatják az ószövetségi parafrázis komoly humorát. Amint olvasható: „megtörtént minden, mint a Bibliában” (22.). A végkicsengésnek a covid időszaka adhatott sajátosan baljós akusztikát: „Mert új Világ jön ezután és új Rend. / A régiből eltöröltettem mindent, / de születik majd néhány nemzedék, / mely úgy hallgatja, mint gyerekmesét, / hogy vízözön, hogy büntetés, hogy bűnös…” (24.)

Szókratészig villan vissza a Védőbeszéd alaphelyzete és kérdésfelvetése. Ez a nibelungizált alexandrinokban előadott, párbeszédes elemekkel tűzdelt erkölcsfilozófiai monológ a szellemhez kötő hűség és a jellemépítő gondolati élet dicsérete, kiállás az értelmes beszéd és az érvelő kommunikáció mellett: „Azt mondom, hogyha egyszer / hited mellett kiálltál, / Halálodig maradj ott! / Rongy élet nem vigasz.” (35.)

A Pompeji messze van elbeszélője a császári flotta parancsnokának unokaöccse; s levélszavaiból nagy kontraszttal rajzolódik ki a pompeji békés, művelt élet és a rázkódó föld, a menekülő sokadalom, majd a hamuval borított holtak panorámája.

Ugyancsak történelmi kort idéz meg a negyedik darab: a Laikus poéma Thomas Becketről könnyed stílusban foglal össze egy úgyszólván angol királydrámát. A költemény babitsi módon képes gondolati esszenciára: „A Mindenható nem azért hat mindent, / hogy ne legyen a rendbontásban is rend” (58.); míg a vádlói ellen fölszólaló Becket Tamás szavaiban egyházvédelmi (avagy tisztességpárti és szabadságvágyó) indulatok sűrűsödnek: „Ti itt Istenben gyermekeim vagytok! / Atyátok ellen nem vádaskodhattok!” (65.)

Az utolsó mű, a Jó éjt, szülőhonom – Byron Childe Haroldjának formanyelvén – két részből áll: Katáng Mihály gyermekévei: 1948–1956 és Katáng Mihály zarándokútja: 2020–2023. Ez a legszemélyesebb szakasz a könyvben. Első futama a háború utáni évek sorsfordulásait veszi számba; a toldás egy kórházi kálvária történetének állít emléket. „Még jó, hogy nem csak könyvekből tanult / korosztályunk (mind háborús gyerek)!”, mondja a mű (73.). Élettől halálig s haláltól életig segít elevickélni az efféle tudás. S ha megdermednek cselekményeink? A versszavak energetikája emberen túlig pulzál.

Emlékszem, mennyire szerettem például a szerző Idejük van a zsoltároknak című válogatáskötetét (2005), vagy hogy együttműködése Gryllus Dániellel miféle zsoltáros énekeket eredményezett. E mostani kiadvány alkalmat teremt, hogy az olvasót még szorosabb érzelmi szálak fűzzék Sumonyi Zoltán következetesen míves művészetéhez.

Sumonyi Zoltán: Noé a karanténban, AB ART Kiadó, 2024.

Fotó: AB ART Kiadó

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. szeptember 29-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.