Ha szerelem van, minden sikerülni fog? – A Csobán házaspárral beszélgettünk a házasságról

– Ha néhány szóval kellene bemutatkozniuk, mit mondanának magukról?

Csobánné Rákóczy Sarolta (a továbbiakban: Sarolta): Keresztény vagyok, feleség, anya és tanár. Földrajzot és hittant tanítok egy ferences iskolában, és nagyon szeretem a munkámat, frissen tartanak a fiatalok. A plébánián Bandival mind a ketten aktívak vagyunk, én bibliacsoportot és foltvarró klubot vezetek. Nagyon szeretek élni, ezt próbálom sugározni a családom és a diákjaim felé is.

Csobán András (a továbbiakban: András): A Képzőművészeti Főiskolán végeztem festő szakon, bár nagyon érdekel a plasztika is. Soha nem tudtam szétválasztani egymástól a képzőművészeti ágakat, minden területen szeretek alkotni, így öntöttvas szobrot és üvegablakot is készítettem már. Nem nevezném magam művésznek, inkább alkotó, „csináló” embernek, hiszen a járdaépítéstől az épületszobrászatig mindennel foglalkozom. Fiatalon tanítottam a szegedi piaristáknál. Ott ismerkedtem meg az én drágámmal egy szalagavató bálon. Úgy éreztem, itt a nő, akivel el tudnám képzelni az életem, így másnap meg is kértem a kezét. Akkor még nem mondott igent, csak később. Másfél év után házasodtunk össze Mélykúton, a szülőfalumban.

– Hogyan történt ez a rendhagyó felkérés egy életre szóló kapcsolatra?

Sarolta: Bandival a bálon egész este táncoltunk és beszélgettünk. Másnap megjelent egy olyan „művészszerelésben”, ami hirtelen rémisztő volt számomra az előző esti elegáns öltözethez képest. Megdöbbentem, hogy megkéri a kezem, hiszen nem vagyok egy Claudia Schiffer, akivel ez huszonnégy órán belül megtörténhetne. Imádkoztam, és azt mondtam Istennek: Mennyire jó ember Bandi! De miért ilyen szedett-vedett a külseje? Sámuel könyvében erre azt olvastam: „Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet vizsgálja.” Ezt nagy biztatásnak éreztem. Ma már nincs számomra szebb ember nála. Magától értetődött, hogy elkezdünk járni.

– Mit gondolnak a szerelemről? Megszületett Önökben ez az érzés az együtt járás során?

András: Nem volt szó nagy szerelemről, de tetszett Saci. Az esetünkben nem az történt, hogy elöntött minket a szerelem, ami idővel elmúlt, hanem éppen fordítva: egyre inkább egymásba szerettünk. Mint ahogy a régi világban a föld házasodott a földdel, de idővel megjöttek az egymáshoz fűződő érzések is.

Sarolta: A szerelemnél fontosabbnak tartom, hogy a házastárs valódi társ legyen. Ez a hatalmas, mindent betöltő érzelem sok mindent elfed, olyan ellentéteket is, amelyek később ellehetetleníthetik a kapcsolatot.

Mi előbb állapítottuk meg, hogy illünk egymáshoz, és utána szerettünk egymásba. Nem félek a szerelem hullámzásától, éppen azért, mert tudom, hogy társai vagyunk egymásnak.

Ha éppen nincsenek erős, felemelő érzések, akkor is jó nekünk, s ha vannak, még jobb. Hiszek abban, hogy a szerelem felébreszthető a házasságban is. Egyszer olvastam és meg is tapasztaltam, hogy ha úgy bánunk a társunkkal, mintha szerelmesek lennénk, megjön az érzés is. Amióta házasok vagyunk, Bandi minden reggel ágyba kapja a kávét. Sok apró gesztus van, ami segít feléleszteni a szerelmet.

András: Szerintem az a legfontosabb, hogy egy irányba nézzünk. Ha a két ember állandóan egymást figyeli, hogy milyen szép a másik, egy idő után el fognak nézni egymás válla felett.

– Mit jelent az, hogy egy irányba tekinteni?

András: Az élet kardinális pontja az élet vége és a végítélet. El sem tudnám képzelni, hogy a társammal másképpen viszonyuljunk ezekhez. Kizárt, hogy olyan emberrel éljek együtt, aki nem hisz az üdvösségben és az isteni gondviselésben. Közös bennünk az is, hogy a családot szent dolognak tartjuk. Nem tudnám otthagyni a családomat. A szolgálat is közös, sokat vagyunk jelen a plébánián.

Amikor reggel felkelek, mindig arra gondolok, hogy boldog akarok lenni, és boldog is vagyok. Ettől engem nem lehet eltántorítani. Eldöntöttem, hogy derűs vagyok, jókedvű és vidám. Saci is éppen ilyen ember. Számomra ez is azt jelenti, hogy egy irányba tekintünk.

Sarolta: Amikor meghívnak egy esküvőre, mindig ugyanazt írom a köszöntőlapra, hogy a legfontosabb a „három H”: a hit, a humor és a hűség. Lehet nem keresztény emberrel házasodni, de ha mindkét fél keresztény, és a hitnek ugyanazon a szintjén állnak, az egy olyan biztos alap, amire lehet építkezni. Nekünk sokat segített, hogy ebben egyformán gondolkodunk. Az én családomban mindenki elvált, ezt a mintát hozom magammal. Ezért már hamar megbeszéltük egymással, hogy nálunk ilyen nem lesz. Minden házasságban vannak nehézségek, de megpróbáljuk máshogy megoldani ezeket, mert gyerekként láttam, mit okoz a válás.

– Mostanában van egy olyan szemlélet, mely szerint párt egy bizonyos életszakaszra kapunk, hiszen egy meghatározott idő alatt a sejtjeink is lecserélődnek, és lelkileg is megváltozunk. Ehhez képest a szentségi házasságban életre szóló az elköteleződés. Hogyan lehet kitartani egymás mellett?

András: Szerintem ez azon is múlik, ki mennyire alázatos szívű, mennyire képes mindent megbocsátani. Dönteni kell, és meg kell csinálni. Szerencsés ember vagyok, mert én sohasem bizonytalanodtam el az összetartozásunkban. Ha összezördülünk, azok csak pillanatnyi szösszenetek. Nem rágódtam vagy vacilláltam soha. Odafigyelünk a másikra és arra, hogy közös az ügyünk. Ehhez szerintem mindenkinek engednie kell a nagybetűs egójából.

Sarolta: Úgy érzem,

Bandi már a sejtjeimbe van beleírva. Most melyik testrészemet vágjam le? A kezemet? A lábamat?

Én sokkal többet járok a városban, Bandi itthon dolgozik. Ha esetleg némi kis vonzalom ébred bennem valaki iránt, az csak kósza gondolat, hiszen a házasság szentségében ígéretet tettünk egymásnak. Napról napra egyre szorosabb a kapcsolatunk. Mostanában beszélgettünk arról, hogy ha az egyikünk meghalna, a másikunk újraházasodna-e. Mind a ketten úgy érezzük, hogy soha nem tudnánk mással élni, mást szeretni, más mellett elaludni. Tisztelem azokat, akik új társra találnak, de nálunk ez nem működne.

– Hogyan alakult ki Önökben ez az erős összetartozás-érzés?

Sarolta: Mindennap együtt főzünk, amikor hazajövök az iskolából, így van egy fél óránk, amit kettesben töltünk. Ilyenkor a gyerekek sem jönnek oda nyüzsögni, ez szent idő nekünk. Tizenhat éve vezetek egy bibliaolvasó csoportot a plébánián, ahol közbenjáró imádságot is végzünk, néhány éve Bandi is jár ide. Nagyon sokat jelent nekem, hogy együtt olvassuk a Szentírást, megismerjük egymás gondolatait, együtt imádkozunk. A mi családunk attól működik jól, hogy az élet különböző területein jól kiegészítjük egymást. Bandi hozza a kreativitást, én a szervezésben vagyok jó. Olyan jó érzés, hogy ami bennem hiányosság, azt ő betölti, és érezzük, hogy szükségünk van egymásra.

András: Mivel én is a család része vagyok, a házimunka és a ház körüli teendők éppen úgy az én feladataim is, közös ügyünk mindez. Egy férfi is felmoshatja a konyhát, elmosogathat, kiteregethet. Van, amit nem tudok jól elvégezni, ilyen például a mosás, de amit tudok, azt megteszem. Nem köszönjük meg egymásnak ezeket, természetes, hogy elvégezzük, és nem a másiknak segítünk vele.

Sarolta: Arra is odafigyelünk, hogy mivel tehetünk jót egymásnak. Például most télen reggel mindig letakarított autó vár: Bandi itthon dolgozik, de korán felkel azért, hogy lekaparja a jeget. Én pedig megfőzöm neki a kocsonyát, amit nagyon nem szeretek, de tudom, hogy neki örömet okoz. Szerencsénk van, mert kiderült, hogy mindkettőnknek a testi érintés, a gyengédség az elsődleges szeretetnyelve. Ezzel tudatosan élünk is, mindig kézen fogva megyünk az utcán, megöleljük, megcsókoljuk egymást, amit a gyerekek is látnak.

– Az idei házasság hete mottója: „A hűség szabadsága”. Önök is hangsúlyozzák a hűség szerepét. Hogyan értelmezik a mottót?

András: Számomra ez elsőre olyan, mint az, hogy ne hazudozz, mert ha hazudsz, másnap gondolkodnod kell, mit mondtál, kelepcében és csapdában vagy. A hűségben nincs kecmec, egyértelmű, így szabadon lehet létezni benne.

Sarolta: Én ezt úgy értelmezem, hogy amikor hű vagyok, nem az ösztöneim hajtanak, eldöntöttem, hogy ezzel az emberrel akarom leélni az életemet. Isten képmására teremtettségünk sajátossága, hogy emberként képesek vagyunk erre.

A hűség szabadsága azt jelenti, hogy nem az ösztöneim rabja vagyok, hanem szabadon választottam ezt az embert, és ő is engem.

– Mit gondolnak, miért fut zátonyra olyan sok házasság?

Sarolta: Nem tanítjuk meg a fiatalokat arra, hogy mire figyeljenek a párválasztásnál. Szeretem az amerikai romantikus filmeket, de ezek azt sugallják, hogy ha szerelem van, minden sikerülni fog. Még mindig sokan gondolják, nem baj, ha a másik iszik, majd a házasság segít, hogy abbahagyja. De nem fogja. Ha oktatáspolitikus lennék, biztosan figyelmet fordítanék arra, hogy a fiatalokat fel kell készíteni a párválasztásra, a házasságra, a gyereknevelésre.

– Mi alapján lehet jól választani?

András: Természetesen szükség van az egymás iránti vonzalomra, a házassághoz nem elég, hogy két ember jól megérti egymást. Ugyanakkor barátságokból nagyon jó házasságok tudnak születni, ha megjön a szikra.

Fontosnak tartom, hogy a párok kitegyék egymást olyan helyzeteknek, ahol megismerhetik a másik rejtett, de igazi arcát. Jó, ha egy pár elmegy cserkésztáborba, bevásárolni, családi karácsonyra, mert ahogy ott viselkednek, nagyjából az várható a házasságban is.

Ha olyasmit tapasztalnak, ami számukra elfogadhatatlan, szerintem nemet kell mondani.

Sarolta: Sokan azt gondolják, hogy a szerelem mindent felülír, pedig inkább sok mindent eltakar, nem látszik miatta a valóság. Nagyon fontosnak tartom a kétéves jegyességet, hogy mire a pár eljut a házasságig, már múlófélben legyen a rózsaszín köd. Így végig tudják gondolni: ez az ember illik-e hozzám, tudunk-e együttműködni, egymás barátai lenni, tudom-e szeretni annyira, hogy boldoggá tegyem? Ha két év után is ki tudom mondani, hogy bár nem lobogok úgy, de érzem, hogy ez jó lesz, akkor össze lehet házasodni.

– Miért ilyen nehéz ma párt választani?

Sarolta: Emlékszem, már egyetemistaként nagyon férjhez akartam menni. Válogattam, és összeállt a fejemben egy kép az ideális férfiról. Függővé tettem az önértékelésemet attól, hogy van-e párom, és ha nem volt, kétségbe estem. Amikor ki tudtam mondani magam előtt, hogy az értékem nem ettől függ, hanem attól, hogy Isten szeret engem, akkor jött Bandi. Már nem azt néztem, milyen férfi lesz jó nekem, hanem azt, én hogyan tudok jól szeretni valakit, ki az, akit boldoggá tudok tenni. A túlzó elvárások miatt a fiatalok sokszor elmennek egymás mellett. Nem ismerik fel, kivel tudnának jól együtt élni, mert a másik nem felel meg az elváráslista minden pontjának. Sokszor a külsőn van a hangsúly. Nem akarom, hogy ezt bárki hibáztatásnak érezze, mert maga a világ ilyen, nagyon megnehezíti a párválasztást. Én anyaként annyit tudok tenni, hogy imádkozom a gyerekeim leendő házastársaiért.

Fotó: Lambert Attila

Vámossy Erzsébet/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2026. február 8-i számában jelent meg.