Hálaadó évzáró szentmise és diplomaosztó ünnepség a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán

Ezen a délelőttön együtt adtak hálát az intézmény oktatói, hallgatói, munkatársai, végzősei és hozzátartozóik a tanév során kapott kegyelmekért és tudásért.

Papp Miklós görögkatolikus parókus útravalónak is szánt beszédében a teológia jelentőségéről beszélt; felidézte, hogyan és hányféleképpen szól Isten a teológiában hozzánk. Mint mondta, mindenki, aki a Sapientia főiskolán dolgozik, oktat, tanul és diplomát szerez, valamilyen formában kapcsolódik a teológiához és hall a végső igazságról, az örökkévalóságról.

Rámutatott a feladatunkra, hogy mindenkinek az elméjét felemeljük. Idézte Canterbury Szent Anzelm máig érvényes tézisét, mely szerint az emberi elme számára a legnagyobb elgondolható maga Isten, nagyobbat elgondolni nem tudunk.

Így tehát valamennyiünk küldetése is az, hogy felfelé tekintsünk. Ez ma különösen is fontos, mivel elménket gyakran túlterheljük az evilági, horizontális dolgokkal, amelyeknek sose érünk a végére. Ennél azonban sokkal többre kaptunk meghívást – hangsúlyozta prédikációjában a parókus. – Amint József Attila írta versében: „Akadnak olyanok, akik lovon, autón és repülőgépen is gyalog vannak”. Hiába birtoklom tehát a legmodernebb eszközt, ha az elmémet nem fordítom az örök élet és az igazság felé.

Ugyanakkor néha megérezzük Isten jelenlétét, ahogyan „átsuhan az Isten” felettünk, akár egy teológiai előadást hallgatva. Megélhetjük a Sapientia főiskolán azt is, hogy maga Isten beszél a hitoktatóhoz, a pedagógushoz, a katekéta lelkipásztori munkatárshoz, a gyermekvédelmi szakemberhez. Az oktatás hasonlatossá válik a liturgiához, hiszen Isten beszélget velünk a hitigazságok tanulmányozása idején. Klaus Demmer gondolatait követve egyfajta állandó „elbűvöltségben” élünk; és nem csupán azért törekszünk arra, hogy jók legyünk, mert félünk a büntetéstől vagy a pokoltól; sokkal nagyobb ereje van annak, amikor érezzük Isten vonzását, gyönyörét – mondta Papp Miklós, és felhívta a figyelmet arra is, hogy amikor ezt az örömöt megérezzük, Isten hív minket: nem csupán arra, hogy szép és egészséges életet éljünk, hanem arra is, hogy már itt, a földön az örökkévalósággal kerüljünk kapcsolatba. Ez ad tartást nekünk.

Vajon hogyan kell hallgatnunk Istent? Eckhart mester szerint, amikor Istenről akarunk gondolkodni, ne csupán a résztulajdonságait próbáljuk megismerni. Isten egészét kell kutatnunk. Miközben Istenre figyelünk, ne csak egy részérzékeléssel, ne csak az érzelemmel, értelemmel, lelkiismerettel vagy a misztika eszközeivel, hanem egész lényünkkel, létünkkel engedjük közel. Az Istenre figyelés másik módszere az erkölcsös élet. Azonban nem az a sorrend, hogy előbb megismerjük a dogmákat és utána élünk erkölcsösen, hanem fordítva: ha erkölcsösen élünk, elkezdjük majd megérteni Istent és a szent igazságokat.

Végül nekünk magunknak kell Isten beszédévé válnunk: ahogy időről időre figyeljük az Istent, az örökkévalót, mi magunk válunk teológiává, és Ő szól általunk és belőlünk. Olyan elszántsággal merjünk teológiává válni, amilyen szeretettel az Atya fordul az ember felé. Így menjünk a tanterembe, az osztályba, a plébániai közösségbe, terepre, kórházba – biztatott a szónok. – Biztosan lesznek nehéz helyzetek, de figyeljük, ahogyan mindez a Szentháromság felfelé mutat, és megérezzük, hogy milyen kitüntetésben van részünk. Ez támogatást ad, hogy mi is úgy szeressük ezt a világot, ahogyan az Atya szerette, aki egyszülött Fiát adta érte.  

Papp Miklós végül azt is megállapította, hogy a Sapientia Főiskolán van egy „tavaszi jó hangulat”, amolyan „örök tavasz, amelyben érezzük a húsvétot, a feltámadást, a növekedést és az új életet”, ahonnan el lehet indulni. Mindenkit arra hívott, hogy ezt a „tavaszi, teológiai hangulatot és életet” vigye magával a hétköznapjaiba, a családi életébe, a hivatásába feladatai elvégzése során.

Forrás és fotó: Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola

Magyar Kurír