Az ünnepi liturgián koncelebrált Németh István püspöki titkár és Krakomperger Zoltán általános helynök, a székesegyház plébánosa; jelen voltak a püspöki hivatal munkatársai, valamint az egyházközség hívei.
A szentmise elején Krakomperger Zoltán helynök köszöntötte a főpásztort.
„Isten Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében élő népe javára végzett megyéspüspöki szolgálatának eddigi évei gazdagon termettek a gondjaira bízott anyagi és lelki természetű javak megőrzésében, továbbfejlesztő gyarapításában és újításokban. Ezen tevékenységeinek összetartó középpontja alkotó találékonyságú tanúságtétele mindenki előtt arról, hogy Jézus a föltámadás és az élet, akinek agapé-szeretetében élhetünk teljes életet” – fogalmazott a székesegyház plébánosa.
„Az idők jeleire figyelő és azokat evangéliumi módon értelmező püspöki szolgálatának elkövetkező éveihez kívánom, továbbra is legyen közöttünk mint jó pásztorunk, aki nyáját úgy gyűjti össze, tanítja, megszenteli és vezeti, hogy valamennyien – kötelességeik teljesítésével – a szeretet közösségében éljenek és teljesítsék Istentől kapott hivatásukat. Isten éltesse!” – tette hozzá Krakomperger Zoltán.
Palánki Ferenc homíliájában rámutatott: nagyon könnyen átlendülünk a napi evangélium első mondatán, hogy egy gazdag ember előtt bevádolják intézőjét, mert eltékozolja ura vagyonát.
Mi vagyunk az Úr vagyona, az Úr kincsei. A létezésünk, az életünk – ezt bízta ránk az Urunk,
aki életre hívott bennünket, meghívott minket, hogy tudjunk jól szeretni – világított rá a főpásztor.
A világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál, mondja Jézus, de nyilván nem a gazemberséget, az ügyeskedést akarja ezzel dicsérni, hanem arra hív meg bennünket, hogy legyünk a világosság fiai – folytatta tanítását a püspök. – Azt kell továbbadnunk, amit Isten adott nekünk. A világ fiai megtalálják a kiutat a nehéz helyzetekből, az evangélium hűtlen intézője is megtalálta ezt a lehetőséget.
De a világ fiai hova találják meg a kiutat? Ebből a világból ebbe a világba. A világosság fiai viszont megtalálják a kiutat mindig ebből a világból Isten országába.
Akkor történhet ez meg, ha megtaláljuk a lehetőségeinket; ha észrevesszük, mire is kaptunk meghívást; ha odafigyelünk, hogyan tudunk szeretni, hogyan tudunk másokért élni, hogy az e világi eszközöket is fel tudjuk használni arra, hogy építsük Isten országát. S úgy tudjuk építeni Isten országát, ha közben építjük országunkat, nemzetünket, hazánkat, Egyházunkat, közösségeinket, vagyis teljesítjük hivatásunkat.
Az emberben él a vágy, hogy viszonozza Isten szeretetét. Hogyan tudjuk ezt megtenni? Azt mondja Jézus: „Szeressétek egymást!” Ha egymás iránt nagylelkűek tudtok lenni, ha nem vagytok kicsinyesek, ha tudtok másoknak segíteni, hogyha tudtok másokért élni. Igen, van lehetőségünk, hogy ebből a világból megtaláljuk a kiutat Isten országába, Isten világába.
A ma ünnepelt szent, Máté apostol éppen így lett a világ fiából a világosság fia – mutatott rá Palánki Ferenc püspök. – Lévi csodálkozik, hogy Isten őt szólítja meg, de
Jézus mindenkire rá akar mutatni: Legyél te is a világosság fia!
„Amikor visszatekintek erre az elmúlt tíz esztendőre, hála van a szívemben” – fogalmazott a megyéspüspök, megköszönve mindazokat, akikkel együtt dolgozhatott, akikkel együtt építhette az egyházmegyét. Kiemelten kifejezte háláját Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi megyéspüspöknek, aki lerakta az egyházmegye alapjait. „Több mint két évtizedes szolgálatát úgy adta át, hogy
volt mire építeni, volt mit továbbépíteni, volt mit továbbfejleszteni.
És megmutatta az irányt is, hogy ebben a városban, ebben az egyházmegyében hogyan lehet, hogyan kell együtt munkálkodni más felekezetek tagjaival – hogy együtt tudunk igazán előbbre lépni, együtt tudjuk igazán építeni a jövőt.”
Palánki Ferenc püspök háláját fejezte ki minden paptestvérnek, akik valóban lelkesen és hűségesen építik Isten országát. Kiemelte segítőit, helynökeit és mindazokat, „akik figyelmesen megmutatták, hogy a kicsiben hűnek kell lennünk, hogy a nagyban is hűek lehessünk”. A főpásztor elmondta, hogy hálás a hívekért, az elkötelezett keresztény családokért; megköszönte mindazt a tanúságtételt, amit a világ felé is mutatnak, a meghívó erejű, megélt hitet. Azt kérte a hívektől, imádkozzanak továbbra is érte és a papokért, valamint az egyházmegyéért, és éljék meg azt a hitet, amelyet Krisztustól tanultak – „talán a papokon keresztül is egy kicsit”. Ha ezt megélik, mások számára is meghívó erejű tanúságtevő lesz az életük. „Így leszünk mi mindannyian az e világhoz ragaszkodó Lévikből Máték, vagyis Isten ajándékai” – hangoztatta a megyéspüspök.
A szentmise keretében elhangzott homília meghallgatható ITT.
A liturgián énekes szolgálatot vállalt a debreceni Kölcsey kórus, akik a szertartás után rövid koncerttel is megörvendeztették a jelenlévőket.
A Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye újonnan elindult podcastcsatornájának első epizódja is Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspökhöz és egy évtizedes megyéspüspöki szolgálatához kötődik. A beszélgetésben visszatekintenek az elmúlt évtized legfontosabb eseményeire, közösségi és lelkipásztori mérföldköveire, valamint arra, hogyan formálta mindezt a hit és a közösség ereje.
Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Magyar Kurír
(asz)
Kapcsolódó fotógaléria










