Halász Piusz O.Cist: Életünk értelme

Megszentelt élet – 2021. május 22., szombat | 15:00

Halász Piusz (1909–1994) ciszterci szerzetes eddig kéziratban őrzött írásait tartalmazza a Szent István Társulat kiadványa.

Piusz atya vallja: lehet, sőt úgy is kell felfogni az embert, mint aki „ennek a csodálatos” világegyetemnek a csúcsa: minden rá mint célra irányul. A kérdés azonban az, hogy ő maga már semmire sem irányul? „Fölötte már semmi sincsen? Életének célja kimerülhet abban, hogy mindent elfogadjon s mindent saját élete élvezésére fordítson?” Nem, mert az ember – bár feladata az, hogy meghódítsa a kozmoszt – mégsem abszolút ura a dolgoknak; manipulálhat velük, alakíthat rajtuk, de a lét törvényeit és feltételeit mégsem ő szabja meg. Sőt ha nem alkalmazkodik hozzájuk, ha kihagyja számításaiból, ő maga pusztul el. Elég csak a biológia és fiziológia törvényeire gondolnunk. Nem abszolút ura az ember önmagának sem. Életútja telve van meglepetésekkel, kiszámíthatatlan fordulatokkal, sorsa kicsúszik a hatalmából, valóságai mindig elmaradnak vágyai mögött, a csalódás és lemondás mint árnyék kíséri végig életét. Nem vagyunk és soha nem lehetünk az élet királya. Szabadságunk ellenére is sors teljesedik be rajtunk. „Hatalmak dübörögnek át fölöttünk: minden pillanatban fölégethetik boldogságunkat, eltiporhatják biztonságunkat, megbéníthatják erőinket, porba dönthetik műveinket és összeroppanthatják testünket.” Végső és megnyugtató válasz csak egy lehet: „Az ember végső célja az Isten.”

A ciszterci szerzetes tényként szögezi le azt, amit mindenki elismer: az egész világmindenség egyetlen rendezett egészet alkot, s benne minden mindennel összefügg. Ebbe az egyetlen és összefüggő rendbe természetesen az ember is beletartozik, a világegyetem törvényei rá is vonatkoznak, feltételeihez neki is alkalmazkodnia kell, amiből következik, hogy „kellett lenni egy értelmes rendezőnek, aki megelőzte és felülmúlja az embert. Aki e rendet megalkotta, az szabta meg célját is.” Ma minden törekvésünket az jellemzi, hogy saját képünkre és hasonlóságunkra akarjuk formálni a Földet, de mivel mi magunk Isten képére és hasonlóságára vagyunk teremtve, addig kell önmagunkat keresnünk, amíg föl nem ismerjük valódi önmagunkat. „A fejlődéstörténet jelen szakasza éppen abban áll, hogy az ember kidolgozza magában Istennek azt az arcát, amely Krisztusban jelent meg közöttünk.” Mivel pedig Isten az egész kozmosz rendezője, egészen bizonyos, hogy véghez is viszi nagy művét. Joggal bízhatunk tehát benne, hogy az utolsó napon a Kozmosz annak az embernek képét viseli majd, aki Isten képmása – írja Halász Piusz. Erre vonatkoznak Szent Pál apostol szavai: „Minden a tiétek. Ti Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené… Mikor pedig majd minden alája lesz rendelve, maga a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki. Akkor Isten lesz minden mindenben” (1Kor 3,23; 15,28). Mi tehát életünk végső célja? „Az, hogy Istent megismerjük, szeressük, neki szolgáljunk, s ezáltal magunkat is, a világot is üdvösségre vezessük.”

A tanulmányok írója emlékeztet: a régebbi korokban a természeti ember nem az értelmével, hanem intuíciójával ragadta meg a lényeget, érezte Isten leheletét, tapasztalta jelenlétét a dolgok mögött. Ma viszont bálványokat imád istenként: hatalom, tudomány, technika, anyag, élvezet. Piusz atya szerint bálvány az, amit az ember maga alkot magának, de mindenhatóságot tulajdonít neki. Amikor ebben hisz és tőle várja boldogságát, amikor ezt ajándékozza meg lelkes hódolatával, akkor magatartása vallásos jellegű. A szerző korunk eszmei áramlásait azért nevezi vallásnak, „mert ezeket az eszméket kiemelték ebből a pontosan körülírt síkból, amit tárgyi értékük és funkciójuk szabott meg számukra és isteni tulajdonságokkal látták el őket”. Állítja: e bálványokat a tudás szomjúsága, a hatalmi éhség és az ösztönök éhsége teremti meg, „de

minden éhség alján mérhetetlen Isten-éhség tátong”.

Már Arisztotelészből kitört ez az elemi megdöbbenés: „Az ember az a lény, aki az Istenre éhezik.”

Halász Piusz idéz János első leveléből: „Szeretet az Isten” (4,16). Vagyis a szeretet képére vagyunk teremtve, egzisztenciálisan a szeretet teljesíti be emberi mivoltunkat, benne sűrűsödik össze mindaz, ami az ember és amivé lehet. Képmás mivoltunk lényege, hogy „alapvető tettünk a szeretés – minden más megnyilatkozásunknak is ez ad értelmet, értéket és irányt –, a többi nem tartozik lényegünkhöz. Az üdvösség a Szeretet-Istenhez való hasonulás, a teljes emberré válás. Amilyen fokban fölszabadulok az önszeretetből, olyan fokban válok Isten képmásává.” Így az egész emberi egzisztenciámból nem marad más, mint a szeretet. Isten bennem és általam akarja tapasztalhatóvá tenni, hogy „létezik jóság, és hogy a lét minden küzdelem és baj ellenére is alapvetően jó. Isten nemcsak a teremtést akarja folytatni általunk, hanem szeretni is bennünk és általunk akarja az embereket. Hiszen végeredményben az egész világot értünk teremtette, tehát a világ szolgálata szervesen az ember szolgálatába torkollik.” Piusz atya állítja: amikor valaki az erkölcsi törvény alapján áll, akkor hasonlóvá lesz Istenhez. Az erkölcsi törvény szerint élni nem más, mint szabad cselekvés által fölzárkózni Isten lényegéhez, Isten képmásává lenni. „A szeretetben, hűségben, jóságban és igazságban, azaz a szabad erkölcsi cselekvésben Isten jelenik meg a rajta kívüli világban. Nem Isten, de vele teljesen azonosult; rajta kívül, de lényegével egyesülve; teremtmény, de Istent tükrözve mulandó, de az örök isteni lényeghez fölzárkózva…”

A ciszterci szerző arra is figyelmeztet: a pokol nem más, mint az ember, aki az Igazsággal szemben a tagadást választotta, és Istennel szemben önmagát választotta. Nem a bűnösök kárhoznak el, hiszen értük halt meg Krisztus, hanem azok, akik emelt fővel tagadják a bűnt. Nem Isten ítéli őket kárhozatra, hanem önmaguk kövesednek bele ebbe a magatartásba. „A megkövesült önzés az a végső magány, ahová Isten szeretete sem képes behatolni.”

A kéziratot kiadásra előkészítette, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Szabó Ferenc SJ, aki szerint Halász Piuszt „egyetemes műveltsége, teológiai és pszichológiai jártassága, ragyogó magyar stílusa… a »magyar Guardinivé« avatja”.

Halász Piusz O.Cist: Életünk értelme
Szent István Társulat, 2020

Fotó: Szent István Társulat

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria