Halk szavú pásztor

Bárcsak tényleg Jézus lenne a pásztorunk! Milyen egyszerű is volna: Mi, a bárányok, biztonságos akolban laknánk, és minden egyértelmű lenne. Ő maga osztaná ki a szerepeket, ő számolna le a rosszal, elűzné a farkasokat, nem engedné, hogy báránybőrbe bújjanak. Milyen jó lenne például, ha így érettségi előtt végzős diákjainkat a vállára venné Jézus, és átvinné a megpróbáltatásokon. Nekünk pedig mindig megmutatná a legjobb legelőket, ahol gondoskodna a békéről és a jólétről. Csakhogy manapság a világ nem ilyen egyértelmű. Az akolban túl nagy a hangzavar. Igen sok a pásztor, és nem világos, melyik a jó legelő. Mindenki a maga útvonalát hirdeti. De nem csak ettől hangos az akol. Bizony mi, bárányok is „frakciózunk”. Táborokra szakadt a nyáj, egymás ellen bégetünk, nem baj, hogy hamisan, csak ne kelljen hallani a másikat. És az akol sötétjében a bárányok között mindig akad olyan, aki egyszer csak feketének tűnik. Tolvajt kiáltunk rá. Milyen megnyugtató, hogy elítélhetjük! Gondoskodtunk az igazságról, legalább egy kicsit. Sőt: így felette is állunk erkölcsileg. „Ő fekete!” – kiáltjuk, és mi máris fehérré lettünk. Még akkor is, ha közben félünk már kicsit, hogy legközelebb talán éppen mi leszünk soron.

Milyen jó lenne egy kis csönd, amelyben a bégetés helyett meghallanánk ezt a mai evangéliumot! Hogy mit is gondol Jézus rólunk, bárányokról. Hogy mennyire hisz bennünk és az akolban.

Hiszen mennyi szeretet van abban, hogy Jézus szerint érdemes odaadnia értünk az életét! Ő többes számot használ: értünk, a juhokért. Nem csak értem, vagy egy kisebb csapatnyi jószágért, hanem az egész akol összes lakójáért. Fehérért és feketéért egyaránt.

Sőt, Jézus arról is beszél a mai evangéliumban, hogy van egy vagy több másik akol is. Az ott élőkért is ugyanezt vállalja. Azok a másfajta juhok is az övéi. Ha egyszer elcsendesednénk, talán annak a másik vagy harmadik akolnak is meghallanánk a hangját. De nem is ez a lényeg. Hanem hogy abban a csöndben hallhatóvá váljék halk szavú pásztorunk hangja.

Természetesen imádság az is, amikor panaszunkat vagy hálánkat, érzéseinket vagy kéréseinket tárjuk Isten elé. De a legmélyebb imádságban mi csöndben vagyunk. Az nem rólunk szól, hanem nekünk. A hívő élet alapvető fordulata ez. Eddig ugyanis mi diktáltunk. Kéréseknek, kérdéseknek palástolva imádságunk és istenkapcsolatunk arról szólt, milyen jó is lenne a világ úgy, ahogyan én szeretném: én tudom, milyen a jó legelő, én tudom, merre is kellene rátalálnom.

A hívő ember erről mond le a csöndben. Hisz abban, hogy megszólal az a halk szó.

A jó pásztor inkább türelmes, mint hangos. Ő nem azért jött, hogy ránk cáfoljon. Nem azért jött, hogy elvegye a szabadságunkat, vagy az akol zaját túlbégetve bebizonyítsa, nincs igazunk. Azért jött, mert szeret minket. A szeretet türelmes, hiszen van ideje bőven. Nem siet, hanem megvár. Nem elvesz, hanem odaad. Nem legyőz, hanem meghallgat. Mert tudja, hogy a szeretet nagyobb mindennél: annál is, hogy kinek van igaza. Nagyobb az időnél és az életnél is. Ezért lehet, hogy a jó pásztor a vállára emel. De csak ha hagyjuk.

Szerző: Juhász-Laczik Albin OSB

Magyar Kurír