Magyarországon is kapható a Vatikán fagylaltja, a Halleluja, amely a 2025-ös jubileumi szentév hivatalos édessége, Vincenzo Squatrito olasz kézművesfagylalt-mester kreációja – közölte a Balatoni Turizmus Szövetség a múlt héten.
Hazánkban a balatongyöröki Promenád Kávéház, a tavalyi Balaton Fagyija győztese csatlakozott elsőként a kampányhoz. Náluk az első teljes tégely jótékony célt szolgál majd, az abból származó bevételt a helyi templomnak ajánlották fel.
A Halleluja a 2025-ös jubileumi szentév hivatalos édessége, Vincenzo Squatrito olasz kézművesfagylalt-mester kreációja. A mester 1994 óta vezeti ikertestvérével együtt családi cukrászatukat, ahol évente 54-féle fagylaltot kínálnak vendégeiknek.
A vatikáni édesség a csokoládé és a pirított mogyoró különleges kombinációja, alapját a gianduia, a mogyorós csokoládékrém adja.
A különleges alkalomra kitalált fagylalt természetesen a Vatikánban debütált: március 23-tól, azaz múlt vasárnaptól a Szent Péter tér közelében lehet kapni. Várakozások szerint a Halleluja fagylalt miatt a tavaszi időszakban is több turista érkezhet a Vatikánba, ami az édesség egyik jótékony hatása lehet.
De máshol sem kellett sokat várni, így hazánkban sem: március 24-étől kezdték el a forgalmazást Európa több mint 250 városában, például Bécsben, Londonban, Milánóban. A világvárosok mellett összesen négy magyarországi település szerepel a Vatikán fagylaltja hivatalos térképén.
A balatongyöröki Promenád Kávéház mellett csatlakozott még az akcióhoz a balatonmáriafürdői Florida fagylaltozó is, így a Balaton déli és az északi partján egyaránt lesz olyan cukrászda, ahol a spirituális és a gasztronómiai élményekre vágyó turisták megkóstolhatják a Vatikán fagylaltját – mondta Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. A balatoni cukrászdák mellett a székesfehérvári Damniczki cukrászda és az érdi Pataki cukrászda is részt vesz a kampányban.
Az olasz és a magyar szakértők is úgy vélik, hogy a Halleluja fagylalt mindenhol hozzájárulhat a turisztikai szezon meghosszabbításához.
Bár nagyböjt van, a Halleluja fagylalt fogyasztása most sem tilos, hacsak valaki nem éppen édességböjtöt fogadott.
Forrás: VG
Illusztráció: GelatoDay
Fotó: Pálfi Attila/Sonline
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria