Halljuk meg a kimondatlan kéréseket is – Átadták a Szent Erzsébet rózsája díjat Budapesten

Hazai – 2026. november 16., hétfő | 21:38

Huszonhatodik alkalommal adta át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) a Szent Erzsébet rózsája díjat. November 16-án Lauer Tamás állandó diakónus, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hallássérült Pasztoráció Szolgálat munkatársa vehette át az elismerést a budapesti D50 Rendezvényközpontban. A jótékonysági est kedvezményezettje a bakonyszücsi „Lélekvirág” Lelki Rehabilitációs Otthon.

A díj átadásán jelen volt Erdő Péter bíboros, prímás, Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK elnöke, Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita, Marton Zsolt, a Váci Egyházmegye püspöke; Németh Gábor, az MKPK titkára; Herczegh Anita, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete; Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke; José Antonio Rodríguez García ideiglenes szentszéki ügyvivő, továbbá az egyházmegyék és szerzetesrendek, az állami, társadalmi és kulturális élet képviselői és a korábbi díjazottak.

Székely János ünnepi köszöntőjében felelevenített kispapi éveiből egy élményt: Laurinyecz Mihály atya, aki járt a Vakok Intézetébe, egy alkalommal meghívta a látássérült barátait, és egy kézzel felfedezhető kiállítást rendezett nekik. Ők verssel és énekkel viszonozták. Óriási élmény volt nekik, hálájukat könnyeik mutatták. A kispapok megértették, a látássérült testvérek tanítják őket, mégpedig látni azt, ami a szemnek láthatatlan, látni tanítanak a szívünkkel. Ugyanezt élte át Székely János, amikor hallássérült testvérekkel vett részt lelkigyakorlaton. Tőlük „hallani” tanult. Egymásra utaltságunkat egy történettel érzékeltette: Egy lángra gyúlt erdőből próbált menekülni egy vak és egy sánta. Úgy érezték, nincs esélyük. Megszólalt a vak: Ülj a nyakamba. Én leszek a lábad, te pedig a szemem. Mondod, merre menjek” – és mindketten kijutottak. Székely János hangsúlyozta: sérült testvéreink a társadalmunk tagjai, nem tekinthetünk rájuk teherként, költségként, problémaként. Ők közösségünk értékes részei, nagyon sok mindenre tanítanak minket. Főként arra, hogy az élet igazi célja nem a haszon, nem a rohanás, nem a pénz, hanem az, hogy megtanuljunk szeretni.

Egy történetet osztott meg: Franciaországban egy édesanya karácsony előtt került kórházba. Szomorú volt, milyen lesz az ünnep? Férje és gyermekei apró karácsonyfát hoztak, ajándékot, a barátok levelei ünnepet teremtettek számára. Aztán egy sérült asszony került mellé a szobába. Neki nem volt fája, nem kapott ajándékot, nem látogatták. Az édesanya arra gondolt, valamit ajándékoz neki a sajátjából, de aztán nem tudott megválni semmitől. Aztán karácsony után otthonról eljöttek hozzá, egy adventi koszorút hoztak neki. Körbevitte és boldogan mutatta ajándékát a kórházban. Mikor hazaengedték, megállt a kórterem ajtajában és búcsúzóul átadta a koszorút szobatársának: Boldog karácsonyt!

Székely János Leó pápa Magnifica humanitas dokumentuma alapján kérdezett rá: Milyen világot építünk? Olyat, ami a bibliai Bábel torony építéséhez hasonló? Ahol egy nyelv, egy akarat érvényesülhet? Ahol az ember a haszon, a hatalom bálványozásában rabszolgává alacsonyítja önmagát, embertársát, különösen is a szegényt, a gyengét, a beteget? Mi piramisszerű világban élünk, ahol mindenki a csúcsra tör. A mi világunk a szabadverseny világa. Az evolúciót tekintve is azt hirdetjük, az erősebb állatfajok fölfalták a gyengébbeket. Székely János rámutatott a tévedésre: nem az erősebb maradt életben, hanem az alkalmazkodóbb. Az emberi együttélésben is akkor találjuk meg a harmóniát, békét és boldogságot, ha nem a „nekem van igazam” logikájával élünk. Egészséges, életerős nemzet nem az egymással küzdő erők harcából lesz, hanem a békés és harmonikus együttélésből. Egyházunk azt tanítja, fontos érték a magántulajdonhoz való jog, védi az ember szabadságát, de ez nem mindenek feletti. Erősebb jog minden embertársunk joga a teljes emberi élethez, a testben és lélekben való kibonatkozáshoz való jog, a megélhetéshez való jog.

Székely János figyelmeztetett: az a tény, hogy kevesek kezében összpontosul a világ gazdagsága, olyan hatalmi súly, ami rendkívül veszélyesen befolyásolja az egész emberiség életét, befolyásolja a döntéseket háborúról és békéről, ökológiáról, nemzetközi kereskedelemről, mesterséges intelligenciáról, arról, milyen világban szeretnénk élni.

Az MKPK elnöke bibliai képpel mutatott rá, milyen világot kell építenünk. A mintánk, ahogy a fogságból hazatérő zsidók Jeruzsálemben építkeztek: minden falszakasznak más-más gazdája volt, családok, kisebb csoportok. Sok nyelv, sok kultúra, sok gondolat. Helye volt mindenkinek.

Végül köszönetet mondott a díjazottnak, hogy felragyogtatja a hallássérült testvéreink szívében rejtőző kincset, gazdaságot. Továbbá a Katolikus Karitász, a Katolikus Szeretetszolgálat intézményei minden dolgozójának, hogy emberibbé teszik a világot, és segítenek minket abban, hogy tanuljuk meglátni és meghallani a szeretet dallamát.

Az MKPK 1999-ben alapította a Szent Erzsébet rózsája díjat, mely a rózsalegendához kapcsolódóan az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeinek hangsúlyozására, valamint a díjazottak személyes példájának elismerésére szolgál. Évről évre az egyházmegyék, az egyházközségek, a karitászszervezetek és a szerzetesrendek javaslatai alapján választják ki a díjazottat. Idén Marton Zsolt váci megyéspüspök felterjesztésére Lauer Tamásnak adományozza az idei év Szent Erzsébet rózsája díját.

Miután Székely János átadta neki a díjat, Lauer Tamás azt fogalmazta meg, számára Szent Erzsébet azt közvetíti, amikor a szívünkre hallgatva cselekszünk, akkor Isten hangját követjük, aki soha nem fordult el azoktól, akik segítségre szorultak. Ma ugyanúgy erre van szükség, mint 800 évvel ezelőtt: meg kell hallanunk a rászorulók gyakran kimondatlan kérését, és cselekedjünk.

Hangsúlyozta, hogy a közösségépítéshez és a rend megteremtéséhez szükségesek a „Szent Istvánok”, de ugyanilyen fontosak a „Szent Erzsébetek” is, akik szeretettel töltik meg ezeket a kereteket. Ha a szabályok mögül eltűnik az ember, akkor a szolgálat könnyen intézménnyé válik, és éppen a lényeg veszik el: az ember és az irgalom. A rózsák csodája Lauer Tamást megerősíti, mert azt üzeni, Isten megáldja azt a szeretetet, amely önmagából ad másoknak.

Saját életútjára tekintve elmondta, arra nevelték, hogy tartsa be a szabályokat, végezze el a rá bízott feladatokat, és igyekezzen megfelelni az elvárásoknak, és ha ez nem sikerül, kínozza a lelkiismeret. Nagyothallóként ezt felerősíti a bizonytalanság, amivel sorstársai nap mint nap szembesülnek. Tamás számára különösen fontossá vált a lelkiismeret hangja, ami figyelmezteti, hogy a megszokások, elvárások nem feltétlenül szolgálják legjobban az embert. Ilyenkor újra és újra felteszi magának a kérdést: mit kíván most a szeretet? Számára az ember szívébe írt isteni szeretet parancs, amiből nem lehet engedni.

Lauer Tamást elkísérte a család, négy gyermeke, felesége, nagymama. Dolhai Attila, aki egy plébániai közösséghez tartozik a díjazottal, nagy elismeréssel szólt Tamás nyújtotta életpéldáról. Meghatottan mondott köszönetet családja, barátai, munkatársai és sorstársai támogatásáért, különösen azokért, akik akkor is hittek benne, amikor döntéseit vagy szokatlan megoldásait nem mindenki értette. Az elismerést nem lezárásnak, hanem megerősítésnek tekinti: érdemes figyelni egymásra, meghallani a kimondatlan kéréseket, és tenni embertársainkért. Zárásként megismételte: „Érdemes hallgatni a szívünkre. Merjünk hallgatni rá!”

A 95 mm átmérőjű bronz érem előoldalán Szent Erzsébet rózsája látható, hátoldalán a díj neve – Pálffy Katalin szobrászművész alkotása. A hozzá tartozó tok és az oklevél Molnár Imre iparművész munkája.

A kitüntetett kiegészítő díjakban is részesült. Ajándékul megkapta Márk Gergely rózsanemesítő 2000-ben Rómában aranyéremmel jutalmazott „Szent Erzsébet emléke” rózsafajtájának töveit, melyet ma Godzsák Zoltánné Szeged-Szőregen termeszt és forgalmaz. Sümeghy Kata díszes Szent Erzsébet-kenyeret készített a díjazottnak. Hermann István a díjátadás emlékére készített bélyegív bekeretezett díszpéldányát, Orient Enikő textilművész és V. Andrejszki Katalin iparművész pedig rózsacsokrot megjelenítő közös alkotásukat adományozták. A Magyar Kurír egy Új Ember-kiadványokból készült válogatással jutalmazta a kitüntetettet.

A jótékonysági esten a Magnificat Zenekar előadásában keresztény dalok, megzenésített versek és ismert könnyűzenei slágerek hangzottak el, a szívet imádságra megnyitó, dicsőítő és hálaadó énekek.

A jótékonysági rendezvény kedvezményezettje a bakonyszücsi „Lélekvirág” Lelki Rehabilitációs Otthont egy rövidfilm, majd Forsthoffer Erzsébet intézményvezető mutatta be. 

Az intézményvezető annak átgondolására kért: „Milyen érzés lehet megkapni egy diagnózist, ami egyik napról a másikra megváltoztatja az ember életét? A korábbi terveik helyére félelem és bizonytalanság kerül. Nem elég mondani, légy erős. Ahhoz, hogy az ember erős legyen, segítség kell, hogy reményt találjon, ahhoz kapaszkodók kellenek, a mosolyhoz egy közösség gondoskodása, szeretete” – ezt nyújtja a bakonyszücsi otthon. Annak a helye, ahol az ember ki tudja mondani, hogy elfáradt és segítségre van szüksége. Ma is alapítói küldetését viszi tovább a ház: az emberi méltóság, a lelki megerősítés feladatát.

Az otthonban 28 fő ellátását tudják biztosítani 8–10 napos terápiás ciklusokban teljes ellátás mellett, segtő szakemberek közreműködésével daganatos betegek, tartós egészségkárosodással, súlyos fogyatékossággal élők, beteg gyermekek számára felekezeti hovatartozástól függetlenül és térítésmentesen. Teszik ezt széles szakmai kapcsolatrendszerrel, a jövő szakembereinek képzésébe való bekapcsolódással.

Most egy új szárny építésére, a bővítésre gyűjtenek, hogy ezt az egyedülálló otthont fejleszteni tudják. „Nem tudunk mindannyian ugyanannyit adni, de mindannyian adhatunk valamit. Ha összefogunk, abból valami egészen rendkívüli születhet.

Az egykor Daganatos Betegek Lelki Rehabilitációs Otthona nevet viselő intézményt, amelynek jelenlegi elnevezése a Katolikus Szeretetszolgálat Lelki Rehabilitációs Otthona, Bakos-Tóth Márta onkopszichológus és Rajczi Pál bakonyszücsi plébános alapította harminc éve, felismerve a daganatos betegek és családjuk lelkigondozásának igényét. A hiánypótló vállalkozás a három évtized alatt megélt nehézségeket, de támogatókat is szerzett, akiknek köszönhetően virágzik az egyedülálló intézmény. A Katolikus Szeretetszolgálat 2020-ban lett az otthon fenntartója.

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria