Hallottál már a gyermek boszorkányokról? – VIDEÓVAL

José de la Fuente elszomorodik, amikor az első utcagyerekre emlékezik vissza, akin segíteni próbált Porto Novóban (Benin), amikor huszonhárom évvel ezelőtt megérkezett Nyugat-Afrikába: „Eric többször megszökött a központból, és végül nem tért vissza, igazi bűnöző lett belőle. Később többször is meglátogatott, de mindig fegyveresen jött, és bár mindenki félt tőle, én nem. Fiatalon meghalt. Még mindig emlékszem rá, ez az egyik legemlékezetesebb eset az életemben. Ezek után kíváncsi voltam, mit csináltam rosszul Erickel. Ha tudod, milyen hibákat követsz el, a végén megtalálod a módját, hogy segíts másoknak.”

Ez volt az 59 éves szalézi pap első találkozása Nyugat-Afrika legszegényebb szubszaharai területeinek valóságával, amikor arra a feladatra jelölték ki, hogy segítsen a sok gyermeknek, akik a plébánia körül az utcán éltek.

„Ellensúlyoznunk kell a sérüléseket, amelyeket a gyerek elszenvedett élete során, hogy segítséget adhassunk neki” – mondja az atya. „Egy tízéves gyerek szintén többször elszökött tőlünk, amíg azt nem mondtam neki egyszer: én miattad csinálom ezt, te bolond, és ha téged megütnek, akkor engem is megütnek. Attól a naptól fogva a fiú változni kezdett, és most kiváló elektromérnök, 23 éves, családja van, továbbra is ír nekem, és papának hív” – meséli De la Fuente atya mosolyogva.

Egy idő után bevezette az „éjszakai sétát” a plébánia körül, hogy jobban megértse az utcán élő gyerekeket körülvevő valóságot. A „gyerek banditák” részéről kiérdemelte a „Gyógyító” becenevet, amire nagyon büszke: „Az emberek sokszor nem értik, hogy az a munkám, hogy segítsek azokon, akiket ők csak tolvajoknak tekintenek.”

Szembesült egy másik nagy veszéllyel is, ami a gyerekeket és a fogyatékkal élőket fenyegeti a Szaharától délre található régiókban: boszorkányság vádjával illetik, megkínozzák és kiátkozzák őket, megbélyegzik és elítélik őket. A boszorkányságban való hit nagyon mélyen gyökerezik az itteni társadalom hitrendszerében és kultúrájában, az emberek többsége hisz a mágiában, és abban, hogy egyes emberek – köztük sokan gyerekek – képesek varázslatokkal kárt okozni másoknak. Afrikában a mai napig mindennaposak a boszorkányüldözések, az üldözöttek nagy része pedig gyermek.

Rengeteg olyan dolog veszi körül az itt élőket, amit nem értenek, mégis igyekeznek valamilyen módon magyarázatot találni rá. Bár hihetetlenül hangzik, a boszorkányság mindennapi része az afrikai életnek. Az üldözések éppen a leggyengébbeket: öregeket, nőket, betegeket, valamilyen testi hibával élőket és a gyerekeket sújtják. Az utcagyerekek egy része boszorkányság vádja miatt került az utcára: ez a gyermekek családból való kitagadásának egyfajta társadalmilag elfogadott módja. A „gyermek boszorkányok” zöme olyan szegény családból jött, ahol a mindennapi étel előteremtése is problémát okoz, másoknál az egyik szülő halála után az új mostoha idézett elő olyan helyzetet, hogy kitagadhassa a házastársa előző házasságából származó gyerekeket.

Ma José Luis de la Fuente a karai (Togo) Don Bosco Központ igazgatója, aki élen jár a boszorkánysággal vádolt gyermekek megbélyegzése elleni küzdelemben. A Misiones Salesianas és az Ikasa csoport támogatásával szeptember elején figyelemfelkeltő kampányt indított Madridban Én nem vagyok boszorkány elnevezéssel, ahol a jótékonysági hangverseny előtt egy dokumentumfilmben bemutatja az Afrikában uralkodó helyzetet.

„Hallottál már gyermekekről, akiket boszorkánysággal vádolnak?” – kérdezi a filmben. Togóban a „gyermek boszorkány” elnevezést nagyon gyakran használják. Az esetek hátterében a helyi hitvilág, az animizmus áll, de a pénzügyi források hiánya, a rossz higiéniai körülmények, és a betegségekkel és fogyatékosságokkal kapcsolatos tudatlanság is hozzájárul a jelenség terjedéséhez. A szaléziak harcolnak az ilyesfajta megbélyegzés ellen, amely visszafordíthatatlanul diszkriminálja a gyerekeket, egész életükre kiható testi és lelki sérülést okozva nekik.

A filmben Georgette is elmondja történetét, akit a mostohaanyja boszorkánysággal vádolt és forró vízbe merítette a kezét. „Ha semmi nem történik, az bizonyította volna, hogy boszorkány vagyok, de ez történt, és a kezem nyomorék marad egy életre” – mondja a fiatal lány.

A dokumentumfilmben látható Rosalie is, aki egy kicsivel szerencsésebb volt. A helyi gyógyító úgy döntött, meg kell innia egy mérgező főzetet, hogy megszabaduljon az ördögtől. Ha meghal, akkor boszorkány, ha nem, akkor ártatlan. Szerencsére ez időben tudomására jutott a szalézi misszionáriusoknak, akiknek sikerült megmenteni az életét, és a Don Bosco Központba vinni, ahol most lábadozik, és álmokat sző a jövőről. „Ha megitta volna a mérget, meghalt volna” – mondják a szalézi misszionáriusok.

Sok az olyan gyerek, mint Georgette és Rosalie, akiket megkínoztak, sőt, meg is öltek a boszorkányság vádja miatt. Gyermekek, akiknek csak az volt a hibájuk, hogy túl nyugtalanok, vagy túl okosak, fogyatékkal élők vagy valamilyen betegségben szenvednek – és azzal vádolták őket, hogy boszorkányok. A videó sokkoló történeteket leplez le, és bemutatja a szaléziak itt végzett munkáját is, amely során sokszor ütköznek össze a kuruzslókkal és sarlatánokkal, akik erőszakos tetteket hajtanak végre ártatlan gyerekeken. A körzetben gyűjtött adatok szerint közel ezer gyermeket vádoltak meg boszorkánysággal csupán a tavalyi év során.

De la Fuente atya ugyanolyan lelkesedéssel pattan fel minden nap 4 órakor, mint évekkel ezelőtt, előkészíti a napi szentbeszédet, utána benéz a kollégiumba, hogy gyorsan, állva megigyon egy kávét, majd folytatja a munkát a középiskolában, ahol spanyol nyelvet tanít a középiskolás diákoknak. A délutánjai megoszlanak az osztályteremben és a közeli falvakban, ahol találkozik a csoportokkal, akik a nők felvilágosítását végzik, műhelyeket és egyéb, a műveltséggel és a szexuális neveléssel kapcsolatos projekteket vezetnek. Aztán, mint évek óta mindig, meglátogatja a központban elhelyezett utcagyerekeket, akik jelenleg mintegy 110-en vannak, közülük 44 gyermeket vádoltak meg boszorkánysággal. „Ezek a legjobb évek az életemben, örömmel gondolok rájuk. A legjobb gyerekek között élek a világon” – mondja a misszionárius.

„És egyszerre rájössz, hogy a papnak nem csak evangelizálni kell, hanem segíteni a gyerekeknek, hogy elfogadják őket a saját közösségükben” – teszi hozzá De la Fuente atya.

A misszionárius teljesen kizártnak tartja, hogy visszatérjen Spanyolországba és „itthagyja őket”. Van egy álma, ami még mindig megvalósításra vár: a küzdelem a nőkért, akik „gyermekeik első tanítói”. „Amíg a nők nem teljesen emancipáltak Afrikában, addig továbbra is Afrika legjobb befektetése a nők tanítása és felvilágosítása.”

Fotó: Misiones Salesianas

Magyar Kurír