Hamvazószerdával megkezdődik a húsvéti előkészületi idő, a nagyböjt

Kultúra – 2019. március 5., kedd | 15:00

Hamvazószerdán – idén március 6-án – veszi kezdetét a negyvennapos böjt, melynek során a keresztények húsvétra, Jézus Krisztus föltámadásának ünnepére készülnek.

A böjt a Szentírásban soha sem öncélú, hanem mindig a bűnbánat, a gyász vagy az Istenhez forduló kérés vagy pedig a nemzeti tragédiákra való emlékezés kísérőjeként jelenik meg. Így történik ez az ószövetségi Szentírásban, amikor a nép Saul halála után hét napig böjtölt (1Sám 31,13), ilyen volt Dávid király bűnbánati böjtje is, de keresztény szempontból a legfontosabb Mózes személye, aki mielőtt átvette volna a tízparancsolatot mint az Istennel kötött szövetség alapokmányát, negyven napon át böjtölt (Kiv 34,28). A böjtöt illetően az Ószövetségben nem találunk egységes előírásokat, viszont voltak külső jellemzői, úgy mint a bűnbánati öltözék, hamu szórása a fejre vagy épp az ételtől, italtól való tartózkodás. A böjt célja az ember Isten előtti megalázkodásának kifejezésre juttatása volt. Ugyanakkor a próféták különösen is hangsúlyozták azt, hogy a külső, fizikai böjt belső megújulást kell hogy szolgáljon, azaz ennek a felebaráti szeretet cselekedeteiben is meg kell nyilvánulnia (vö. Iz 58,3 kk).

Az Újszövetségben Anna próféta asszony böjttel és imádsággal szolgálta Istent és várt a megígért Messiásra (Lk 2,37). Lukács evangéliuma szerint Jézus nyilvános működésének kezdetén negyven napra elvonult a pusztába (vö. Lk 4,1 kk), illetve az Ő példája nyomán az első keresztény közösségek számára is alapvető volt a böjt és az imádságos lelkület: ezt teszik az apostolok elküldésekor (vö. ApCsel 13,2–3) és a keresztény elöljárók kiválasztása kapcsán is (vö. ApCsel 14,23). Mindennek az az üzenete, hogy a böjt és az imádság megtisztítja és felemeli a testet és a lelket, így az ember alkalmasabbá válik Isten szavának befogadására, és tudja, hogyan kell helyesen cselekedni.

A negyvennapos böjt a 4. századra vált általánossá a keresztény világban. Mivel a vasárnapot – hiszen e napon az Úr feltámadását ünnepeljük, tehát örvendezünk – az Egyház nem tekinti böjti napnak, így a 7. század óta szerdai nappal kezdődik a nagyböjt: hamvazószerdától húsvétvasárnapig a böjti napok száma éppen negyvenet tesz ki. A 11. századig olyannyira szigorú volt, hogy késő délutánig semmit sem ettek; húst, tejterméket és tojást pedig a böjti napokon egyáltalán nem fogyasztottak.

Napjainkra az Egyház enyhített a böjti szabályokon, de hamvazószerdára és nagypéntekre szigorú böjtöt ír elő: a 18 és 60 év közötti hívek lehetőleg csak egyszer étkezzenek, és még kétszer vehetnek magukhoz élelmet (hazánkban ez a szabály abban a formában honosodott meg, hogy csak háromszor lehet étkezniük és egyszer jóllakniuk). E két napon és nagyböjt többi péntekén 14 évesnél idősebb tagjait arra kéri az Egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst.

A Görögkatolikus Egyházban hamvazószerda előtti hétfőn megkezdődik a nagyböjti időszak.

Fontos azonban rámutatni arra is, hogy a húsételtől való tartózkodás nem önmagában tekinthető böjti cselekménynek. Egyszerűen a hús fogyasztása az ókori és a középkori ember számára sokszor ritka, ünnepi alkalomnak számított, vagyis az erről való lemondás az adott kultúrában valóban a bánat és az önmegtagadás alkalmas kifejezőeszközének bizonyult. E gondolatot tovább folytatva, kiegészítve azzal, hogy az ószövetségi gyakorlatban az egyéni bánatnak is számos formája lehetett, kérdésként áll a külső böjt gyakorlata a modern ember előtt, azaz: mi az az érték, szokás az életemben, amihez általában ragaszkodom, és az Isten előtti meghajlás jeleként szívesen lemondanék róla? Ez nagyböjtben nemcsak a hústól, hanem a dohányzástól, az édességtől, a szórakozástól, a wellnestől stb. való tartózkodás is lehet, hozzáfűzve azt, hogy nagyobb figyelmet fordítunk embertársaink szükségleteire is.

Jézus tanítása szerint a böjt Isten iránti szenvedély, szeretet és mélyebb önátadás. A lemondásnak önmagában nézve kevés értelme van, célját csak akkor éri el, ha pozitív tartalmat hordoz: a cél nem a kevesebb súly vagy az egészségesebb test, hanem amolyan negyvennapos lelki méregtelenítés, melynek végén Istenhez kerülünk közelebb.

Ferenc pápa minderre így hív meg minket 2019-es nagyböjti üzenetében: „Böjtölni annyit tesz, mint megváltoztatni magatartásunkat embertársainkkal és a teremtményekkel szemben: attól a kísértéstől, hogy mindent »elnyeljünk«, eljutunk az arra való alkalmasságig, hogy szeretetből szenvedjünk, ami szívünk ürességét tudja betölteni. Imádkozni nem más, mint megtanulni lemondani a bálványimádásról és az egónk önelégültségéről, és beismerni, hogy szükségünk van az Úrra és az ő irgalmára. Az alamizsnálkodás annyit tesz, mint hogy túllépünk azon a balgaságon, hogy csak magunknak élünk, csak magunknak halmozunk fel abban a téveszmében élve, hogy így biztosíthatjuk a jövőt, ami nem is a miénk. Ezekkel az eszközökkel ismét meglelhetjük az örömet abban a tervben, amelyet a teremtés Istene a szívünkbe vésett: testvéreinket és az egész világot szeretni és ebben a szeretetben megtalálni a valódi boldogságot.”

* * *

Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke március 6-án, szerdán 18 órakor Győrben a Nagyboldogasszony-székesegyházban celebrál szentmisét hamvazószerda alkalmából.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Fotó: Cantualeantonianum.com

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria