Hányadik helyen áll a céljaid között az üdvözülés? – Hodász András sorozata az imádságról (1. rész)

A videók heti rendszerességgel, péntekenként lesznek elérhetők a Papifrankó YouTube-csatornáján.

A Hogyan imádkozz? címmel induló, nyolcrészes videósorozatban Hodász András többek között olyan kérdésekben igyekszik útmutatást adni, hogyan imádkozzunk; mi az, ami segít az imában, s mi az, ami esetleg nehézségeket okoz – és e nehézségeket hogyan lehet áthidalni.

A sorozat április 24-i, első részében az igazi imát előkészítő öt szempontról beszélt Hodász András, ahhoz ugyanis, hogy imádkozni tudjunk, bizonyos hozzáállásra van szükség.

Az első és legfontosabb pont a valódi megtérés. Minden imádság és minden istenkapcsolat onnan indul, hogy elkötelezetten az Isten útját akarom járni. Azt mondja Pál apostol a Római levél 12. fejezetének 2. versében: „Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem alakuljatok át gondolkodásotok megújulásával, hogy fölismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves neki, és mi a tökéletes.”

Megtérni azt jelenti, hogy teljesen megváltozik, átalakul a gondolkodásmódom. Egészen másképp viszonyulok az Istenhez, az életemhez, sőt egészen másképp viszonyulok a bűnhöz. Megtérni azt jelenti, hogy komolyan elköteleződöm abban, hogy az Istennel való kapcsolatomat építeni akarom.

A második pont: komolyan határozd el, hogy imádkozni fogsz. Az imádságra is jellemző, mint minden másra, hogy csak akkor tanulsz meg imádkozni, hogyha csinálod. Lehet elméletben elsajátítani a kardvívás vagy a sziklamászás művészetét, de egészen addig, míg nem szánsz rá órákat, hogy gyakorold a sziklamászást, a hegedülést, a gitározást, és a búvárkodást – bármit –, amíg nem csinálod gyakorlatban, addig nem fogod megtanulni. Az imádsággal ugyanez a helyzet. Azt mondja az első Tesszaloniki levél 5. fejezetének 17. verse, hogy szüntelenül imádkozzatok!

A keresztény életben az imádság alapvetően egy életstílus. Az életünknek a legalapvetőbb része. Tulajdonképpen az, hogy az Isten jelenlétében éljük minden egyes percünket, szívünk mindig az Istennél van. Szüntelenül imádkozni azt jelenti, hogy sose felejted el, hogy ki az életed Ura és újra és újra szólsz hozzá, és meghallod az Ő hangját, párbeszédben vagy vele, találkozol vele életed minden egyes percében. Ehhez szükséges az, hogy a „de jó lenne”, a „kellene”, meg a „szeretnék” helyett döntök: akarom, csinálom.

Ugye, ti is ismeritek azt, hogy minden fogyókúra majd holnap kezdődik… Ezt a majd holnapot kell áttenni mára.

Ma kell elkezdeni, ma kell dönteni amellett, hogy megújítod az imaéletedet! Fejezd be a halogatást, fejezd be a tologatást, igenis ma van az a nap, amikor újra elköteleződhetsz az imában, újra dönthetsz arról, hogy szeretnél többet és jobbat imádkozni.

Harmadik pont: a keresztény ember legmélyebb vágya az üdvösség. Ez nagyon fontos. Ha megnézed, hogy az életed milyen vágyak és milyen célok köré csoportosul, akkor tedd fel magadnak a kérdést, hogy hányadik helyen van az üdvösséged.

Nagyon érdekes volt számomra, hogy egyszer Zugligetben – én itt nőttem fel, tette hozzá Hodász András – a városrész századik születésnapját ünnepeltük, és a plébános atya kigondolta, hogy összehívja azokat a papokat, akik itt nőttek fel, innen indultak. Kiültünk félkörben a templom szentélyébe, és lehetett bennünket kérdezni, beszélgetős este volt. És elhangzott egy olyan kérdés, hogy kinek mik a céljai, ki mit szeretne. És akkor elkezdtük mondani, hogy ezt meg ezt szeretnénk még végezni, meg a plébánián ezt meg ezt szeretnénk csinálni, meg arra gondoltam, hogy… Egyetlen pap volt közülünk – mondom ezt most nagy mea culpázás közepette –, aki csak ennyit mondott: szeretnék üdvözülni. Kész! Paffok voltunk, mind paffok voltunk, hogy tényleg, mennyi mindennel foglalkozunk, csak éppen az üdvösségünktől feledkezünk el.

A lelkiélet harmadik legfontosabb alapgondolata, alaphozzáállása, hogy mindennél fontosabb legyen számodra az üdvösség. Legyen ez az első helyen a fontos dolgok listáján. Nagyon sokszor szoktuk ezt hátra tologatni, hogy igen, igen, fontos az üdvösség, de előtte még egy csomó minden…

Ha nem az életcélod az üdvösség, ha nem ez a legfontosabb az életedben, akkor valószínűleg rossz úton jársz.

Negyedik pontunk: perszeverancia, azaz elköteleződés, kitartás. Máté evangéliumának 10. fejezetében, a 22. versben azt mondja Jézus: aki mindvégig kitart, üdvözül. A mai világban kicsit nehezebben megy nekünk a kitartás, nehezebben megy, hogy hosszú távon elköteleződjünk, hamar feladjuk a küzdelmet, főleg ha nehézségekkel találkozunk, főleg ha kereszteket kell hordoznunk, vagy olyan helyzetbe kerülünk, amelyben hirtelen első pillanatban nem tudjuk a megoldást. Jézus arra hív fel minket, hogy ne adjuk fel, mindig menjünk tovább. És ez fontos az imaéletre vonatkoztatva is, hogy az első nehézségnél ne add fel rögtön. Az olimpiai bajnok sportolóink, ha feladták volna az első nehézségnél, az első sérülésüknél, az első kedvetlen napjuknál, vagy bármilyen közbejött nehézségnél, akkor nem jutottak volna el az olimpiai aranyéremig. Ha szeretnél tényleg elmélyedni az imában, akkor ne add fel! Akkor haladj előre, akkor tarts ki!

És az utolsó pont: ami fontos az imaiskolában, az imádkozásban való hozzáállásban, az a beleélés, az empátia és az őszinteség saját magaddal. Nagyon-nagyon fontos: minden versenyre való felkészülés, vagy minden tanulás onnan indul, hogy őszinte vagyok magammal, hol tartok én most. Mi a kiindulási pont, mi megy nekem, mi az, ami nem. Mit kell gyakorolnom, mire kell figyelnem, mire kell fókuszálnom? Ki vagyok én? És az imádság megtanulásánál és az istenkapcsolatnál is nagyon fontos, hogy ez legyen a kiindulási pont.

Hol tartasz most? Fölösleges kártyavárat építeni, légvárat építeni nem létező alapokra. Sokkal jobban jársz, ha elismered, mi az, ami nehézséget okoz számodra, és onnan indulsz, azt kezded el megoldani, onnan kezded el felépíteni az imaéletedet. Legyél nagyon-nagyon őszinte magaddal.

Lelkivezetésben sokszor a pap – vagyis a mi – feladatunk, hogy szembesítsük a lelkivezetettet azzal, hogy van némi disszonancia, némi ellentmondás a között, amit mond magáról, meg a között, ami látszódik róla, amit valójában csinál. Ez nagyon egyszerű dolog, szeretjük inkább színesre festeni a magunkról alkotott képet, ez teljesen természetes, és ezzel nincs is semmi baj. De amikor fejlődni szeretnél az imaéletben, akkor nagyon fontos, hogy merd magad szembesíteni a nehézségeddel, azzal, ahol tartasz, hogy onnan tudj elkezdeni építkezni.

Nem véletlenül említettem azonban az empátiát is, hiszen nagyon fontos, hogy megértéssel, szeretettel fordulj saját magad felé. Sokszor beszélünk arról, hogy abban a parancsolatban, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat, abban hangsúlyos az, hogy először magadat kell tudnod szeretni. És mivel Jézus empátiával fordul feléd, ezért te is megengedheted, hogy te is megértő és empatikus legyél saját magaddal. Nem kell tehát, hogy megítéld, hogy kárhoztasd magad, nem kell, hogy vádold magad, egyszerűen csak nézd meg, hogy milyen dolgokkal küzdesz, és keress rájuk megoldást, tegyél meg legalább egy lépést. Minden nagyobb út egy lépéssel kezdődik, és igazából apró lépésekből tevődik össze. Ha mindennap meg tudsz lépni egy lépést a jó irányba, akár ha botorkálva is, a jó úton haladsz.

Arra hívlak tehát meg az imaiskolánk első alkalmával, hogy házi feladatként gondolkozz el azon az öt dolgon, amit most felsoroltam, hogy ezekben hol tartasz, és ezekben tegyél egy elhatározást, tegyél egy lépést – biztatott Hodász András.

A következő részekben szó lesz az imádság akadályairól, az imádságot segítő dolgokról, lesz szó imamódokról, és arról, hogy milyen lelki alkathoz milyen imádság illik legjobban – és még sok minden más.

Fotó (archív): Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Magyar Kurír