A Karitász nemcsak nehézségekben tud segíteni, hanem az örömben is társul tud szegődni.
A Drogerie Markt (DM) üzlethálózat több éve tekintélyes összegű pelenkaadománnyal támogatja a Karitász látókörébe került családokat. Eleinte a segítség úgy valósult meg, hogy minden magyarországi üzlet egy-egy családot támogatott fél évre elegendő pelenkával.
A kölcsönös jó együttműködés jegyében azonban mára jóval több pelenkát kap a Karitász: országosan mintegy 20 millió forint értékben; így sokkal több családot tudnak támogatni ezzel az adománnyal.
Egy sárszentmihályi családban múlt év júliusában megszületett Rozina, majd az egypetéjű ikerpár Liza és Bella; a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász tagjai szíves örömest vitték a támogatást az egy csapásra nagycsaládossá váló fiatal pár számára, akiknek mindent egyszerre kell előteremteni a kicsiknek, s akikre hosszú időn át nehéz feladat vár.
A cég támogatását átadva otthonukban keresték fel a családot, akik a nagy-nagy öröm mellett apai és anyai munkamegosztással, komoly szervezéssel és a nagymamák napi segítségével élik mindennapjaikat.
Forrás és fotó: Katolikus Karitász
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
