Egy pillanatnyi örökkévalóság – Beszélgetés Harmath Dénes orgonaművésszel

A méltatás szerint „szakmai és liturgikus tevékenységével országos hatású szereplője a magyar katolikus zenei életnek”.

– Nem szabályos zenészpálya az Öné. Érdeklődésének iránya egyszerre volt reál és humán…

– Mérnök informatikusként végeztem, de párhuzamosan jártam a konzervatóriumba is, később pedig a Zeneakadémián szereztem orgonaművész diplomát. Ötéves korom óta tanultam zongorázni, amire a szüleim írattak be. Nagyon jó tanáraim voltak. Kovács Annánál, Oláh Kálmán jazz-zongorista feleségénél kezdtem, aztán a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában tanulva Kiss Zsuzsannához kerültem, akivel mély, bensőséges kapcsolatban álltam, így ő lett a bérmaanyám is. Az ő tanácsára kezdtem el 2001-ben orgonálni. Teljesen

egyértelmű volt, hogy a zenével szeretnék foglalkozni, így zeneszerzést, összhangzattant tanultam, koncerteken, versenyeken játszottam. Az informatika viszont ugyancsak érdekelt, ötödikes korom óta programoztam, amiben szintén az alkotás öröme fogott meg.

Mire a gimnáziumba kerültem, tudtam, hogy azt sem szeretném abbahagyni. Kenyérkereső foglalkozásként tekintettem rá.

– Hogyan találkozott ez a két eltérő terület?

– A legegyértelműbb kapcsolódási pont, hogy már az egyetemi diplomatervem is egy kottaszerkesztő szoftver fejlesztése volt. De

alkalmazásként például digitális hangmintás orgonák használatával is foglalkozom. Ez azt jelenti, hogy a legjobb, legművészibb orgonák hangját felveszik, és azok „hangzásvilágát” akármilyen körülmények között meg lehet szólaltatni;

akár hajón is, ahogy azt például több ízben úrnapi eucharisztikus hajós körmeneteken tettem. E területhez zenei és informatikai tudás egyaránt szükséges. 

– A Zeneakadémián kiváló orgonaművészek képezték…  

– Lelkesedést és sok inspirációt kaptam tőlük. A főtárgytanárok közül mindenképpen említést érdemel Fassang László és Pálúr János, akiktől zeneirodalmon túl improvizációt tanultam, Ruppert István főleg irodalmat tanított. Sokféle művészi szempontot megismerhettem az ott töltött három év alatt. A Szabó Balázs által tartott orgonaismeret órák igencsak szélesítették a látókörömet. Magyarországon sokáig csak bizonyos stílusorgonák képviseltették magukat; főleg német romantikus és „modern”, 20. századi hangszereket találunk itthon. Az utóbbi időkben kezdtek építeni egyéb stílusú, német barokk, francia barokk, francia romantikus orgonákat. A tanárainkkal orgonatúrákon vettünk részt Németországban és Franciaországban, ahol historikus – kor- és stílushű – hangszereket próbálhattunk ki.

– Úgy tudom, közel áll Önhöz a francia orgonazene. Meghatározóak voltak ilyen téren a franciaországi élményei?   

– Többször voltunk Párizsban, ahol megismertük Charles-Marie Widor és Marcel Dupré orgonáját a Saint Sulpice-templomban, valamint Olivier Messiaen hangszerét a Sainte-Trinité-templomban. De francia barokk orgonán is játszottunk a versailles-i kastély kápolnájában, ahol annak idején François Couperin szolgált.

– Németországban merre jártak?  

– Az erfurti Cruciskirche orgonája nagyon híres és jelentős instrumentum. Kifejezetten időkapszulaként említhető egy eredeti állapotában megőrzött német barokk hangszer a maihingeni kolostortemplomban. És mindenképpen kiemelném még a lipcsei Tamás-temploménál kisebb, de reprezentatív arnstadti orgonát, amelyen Bach szintén évekig játszott.

– Működésének, zenei szolgálatának fő helyszíne a Horváth Mihály téri Szent József-templom…

– A Józsefvárosban, mondjuk úgy, egyházzenei vezető vagyok. Szakács György orgonista kollégámmal már sok éve remekül összedolgozunk. Sajnos a covidjárvány óta kevesebb a hívő, kevesebb a szentmise. Michels Antal plébános egyéb helyeken, többek között a Tömő utcában is szolgálatot teljesít. Egyházzenei téren a templomban működik a Szent Skolasztika Schola, amit – Nádasi Alfonz atyának a gregorián éneklésre vonatkozó törekvéseit felkarolva, folytatva – Tamási Kinga vezet. Újra lett vegyes kara is a templomunknak; a Szervita térről átjött hozzánk a nemrég elhunyt Noseda Tibor énekkara, amelyet Kiss János Balázs irányít.

A Szent József-templomban évente egy-két orgonakoncertet és néhány kóruskoncertet szervezünk. Nagyböjtben például orgonaimprovizációs keresztutakat tartunk, amikor a szöveges elmélkedések helyett zene szól. Jó lenne, ha több orgonahangversenyre is sor kerülhetne, de a hangszer állapota ezt nem teszi lehetővé. A Szent József-templom orgonája a Rieger Testvérek által épített német romantikus hangszer, ami úgynevezett mechanikus kúpládás traktúrájú. Nagyon érzékeny billentést, finom játékot tesz lehetővé. Ezt azonban az 1960-as években az orgonamozgalom esztétikai irányzatai nyomán átépítették, modernizálták. A traktúra elektromos lett, amelynek következtében a szerkezet megbízhatatlan, a hangszer már nem reagál úgy a játékos rezdüléseire, a hangzás pedig veszített a korábbi művészi jellegéből. Itthon sok templomi orgonának jutott ez a szomorú sors. Tekintettel arra, hogy egy műemlék Rieger-orgonáról van szó, azon dolgozunk, hogy legalább részben visszaállítsuk az eredeti állapotokat. Ehhez minta számunkra a Szent Ferenc sebei-templom aránylag érintetlen orgonája, amely szintén a Rieger Testvérek által épített hangszer.

– A pesti ferences templomban besegítő?

– A Ferenciek terén tizenkét-tizenhárom fős a csapat. Szükség is van ennyi orgonistára, mert nagy a terhelés a kántorokon. Vasárnap és az ünnepeken nyolc orgonás mise van, de hétköznapokon is legalább három, továbbá keddenként kerül sor a Szent Antal-áhítatra. Azért is kötődöm a pesti ferencesekhez, mert annak idején ott adtam a diplomakoncertemet. Az a hangszer egy jó kvalitásokkal rendelkező „hibrid orgona”, amely a német barokktól a francia romantikáig mindenre alkalmas. Így a miséken a liturgikus improvizációk mindig egy adott stílusban szólalhatnak meg.

– Milyen előadói, művészi szempontokat követ kántorkén?

– A liturgikus orgonálás terén inspirálóan hatottak rám a párizsi élmények, Olivier Latry, a párizsi Notre-Dame, illetve Daniel Roth, a Saint Sulpice-templom orgonistájának játéka. De a holland Sietze de Vries egyéni felfogása – ahogy genfi zsoltárokat és korálokat dolgoz fel stílushűen, Bach, Couperin, Franck, Widor vagy éppen Mendelssohn stílusában improvizálva – ugyancsak ihlető erejű volt számomra. Én is az ő „módszerét” igyekszem követni a magyar katolikus egyházi énekek megszólaltatásakor. Minden mise végén a záróénekre valamilyen művészi kidolgozottságú tételt, például fúgát vagy orgonaszimfóniát rögtönzök, mondjuk, Bach vagy Franck hangvételével.

– Az improvizációra afféle zeneszerzői tevékenységként tekint?

– Az improvizáció olyan zenei alkotás, amely igazodik az aktuális hallgatóság zenei igényeihez, és a templomi közegben még inkább képes megszólítani a hívőket. Az improvizációban legtöbbször az ismert énekek dallamát, tartalmát, lelkületét dolgozzuk fel, visszük tovább. A szertartásokon jellemző, hogy hosszabb-rövidebb időt kell kitölteni, ilyenkor a liturgikus szövegeket igyekszem zenei képek formájában megjeleníteni, közvetíteni a liturgia pillanatnyi igényeinek megfelelően.

Egyébként kifejezetten zeneszerzéssel is foglalkozom; több stílusban és műfajban igyekszem alkotni. Egyházzenei téren érdemes talán megemlíteni a gregorián ordináriumharmonizálásokat, jóllehet a szkóla kíséretét többnyire helyben szoktam improvizálni. Vannak ünnepekhez kapcsolódó kórusműveim. A 112. zsoltár megzenésítése egy oratorikus darab nagyzenekarra, kórusra, szólistákra. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy ezt a Szent István Filharmonikusok rendelték és szólaltatták meg először. De írtam például egy Magnificatot is kisebb zenekarra, szólistákra és vegyes karra, ami a Sarlós Boldogasszony-templom kórusát vezető Török Andrea felkérésére született. 

– Készít felvételeket az improvizációiról?

– Igen. Amelyekről úgy érzem, hogy jól sikerültek, azokat megosztom a honlapomon. Egyházi, szórakoztató és komolyzenével egyaránt foglalkozom. Az otthoni stúdiómban a kíséretautomatikás szintetizátoromon veszem fel ezeket. Ez egy felokosított billentyűzet, amellyel lényegében bármilyen hangszínt, zenei kíséretet létre tudok hozni. Ebből a szempontból ez olyan, kreativitásra sarkalló eszköz, mint az orgona, amellyel szintén különböző zenekari hangzásokat tudok elérni. Hogy visszakapcsolódjunk beszélgetésünk elejéhez, a technológia sokat segít az alkotásban, a zene megőrzésében és továbbadásában is, legyen az előre megkomponált vagy helyben rögtönzött.

Az improvizáció lehetővé teszi, hogy a zene nyelvén mindig újdonságot fogalmazzak meg, ami megszólítja az embereket, mint ahogy az egyházi évben is mindig új téma, új evangéliumi részlet kerül elő, más-más oldalról világítva meg Isten igéjét.

Olyan ez, mint egy folyam vagy még inkább a zajló élet, ami mindig új érzéseket, új gondolatokat hoz magával.  

Fotó: Lambert Attila; Merényi Zita (díjátadás)

Pallós Tamás/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2025. július 6-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.