Harmincéves a Kamilliánus Családok Társasága Egyesület

Megszentelt élet – 2022. december 6., kedd | 12:43

A Kamilliánus Családok Társasága Egyesület idén ünnepelte megalakulásának 30. évfordulóját. A jubileum alkalmából a Jászság országgyűlési képviselője, Pócs János november 22-én parlamenti látogatásra hívta az egyesület közösségeinek képviselőit. Az alábbiakban Berényiné dr. Felszeghy Márta, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának koordinátora beszámolóját olvashatják.

A debreceni kamilliánus családcsoport képviseletében ketten vettünk részt a programon. Csoportunkat György Alfréd kamilliánus tartományfőnök vezette. Először a Szent István-bazilikába vezetett utunk, ahol a Szent Jobb előtt közös imát mondtunk a békéért, majd a Parlamenthez sétáltunk, ahol a látogatás során megtekintettük a Szent Koronát is. Ezt követően közös ebédre hívta a képviselő úr a kamilliánus testvéreket.

*

A kamillánusok rendjét 1582-ben alapította Rómában Lellisi Szent Kamill a betegek, szenvedők, mozgássérültek és haldoklók iránti irgalmasság gyakorlására. Magyarországra először 1758-ban érkezett két kamilliánus szerzetes Vácra, Forgách Pál váci megyéspüspök kérésére.

Lellisi Szent Kamill már a rend 1582-es alapításakor együttműködött egy laikusokból álló csoporttal. A rend 1591-es jóváhagyását követően nem sokkal Szent Kamill laikus társaságot alapított a közösség tevékenységének segítésére. Ám a Világi Kamilliánus Család (Lay Camillian Family) nemzetközi alkotmányát csak 1995-ben kezdték kidolgozni, a Szent Kamill szülőhelyén, az olaszországi Bucchianicóban tartott kamilliánus rendi káptalan után. A dokumentumot 2001. június 7-én véglegesen jóváhagyott a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja.

Hazánkban Anton Gots kamilliánus szerzetes vezetésével kamilliánus családok alakultak 1992-ben szerte az országban, majd a határon túli területeken is. A Kamilliánus Családok Társasága Egyesületét hivatalosan 1992. december 15-én jegyezték be. A kamilliánus családok Magyarországon főként az ország keleti régiójában, a Nyíregyházán működő kamilliánus rendház vonzáskörében tevékenykednek. A Szent Kamill Életet az Életnek Közhasznú Alapítványt 1998-ban alapította a Magyar Kamilliánus Családok Társasága Egyesület.

A Kamilliánus Családok olyan világi mozgalom, amely a kamilliánus szerzetesek munkáját támogatja az egészségügy minden területén, Lellisi Szent Kamill szellemében, sajátos struktúrával és megfelelő kiképzéssel. A helyi lelkipásztorral együttműködve segítik a betegek, elesettek és a szegények lelkigondozását, a plébánia aktív tagjaiként. Vannak kamilliánus családtagok, akik nemcsak saját plébániájukon, hanem másutt is működnek. Minden családnak megvan a saját tevékenységi köre. Vannak, akik kórházakban látogatják a betegeket; vannak, akik az öregek otthonába járnak; vannak, akik a hajléktalanokat látják el; vannak, akik magánházakban teljesítenek szolgálatot, és vannak, akik a cigánysággal, a kisebbségekkel foglalkoznak.

Nyíregyháza két kórházában segítenek a betegek lelkigondozásában. Betegekkel beszélgetnek, adományokat osztanak szét, szentségeket szolgáltatnak ki, és együtt imádkoznak az idős emberekkel. Az intézetek különböző adományokat kapnak, amelyeket szintén a kamilliánusok segítségével osztanak szét.

A Kamilliánus Családok világi mozgalom és ökumenikus szellemben tevékenykedik, más keresztény felekezetek hívei is teljes jogú tagok lehetnek. Egy Kamilliánus Család körülbelül 15-20 főből áll, de vannak kisebb létszámú családok is. A tagok lehetnek házasok vagy cölibátusban élők, papok és szerzetesek, fiatalok és idősek, férfiak és nők, egészségesek, sérültek, betegek. Szervezetileg a család egy vezetőből és a segítőiből áll. Vannak egyéni tagok is, akik valamilyen megfontolásból nem szeretnének csoportban tevékenykedni. A tagok ingyenesen és önkéntesen végzik szolgálatukat.

Minden tag bevezető kurzuson vesz részt. A képzés az avatás szertartásával zárul: szentmise keretében elvégzik az egész Anyaszentegyház előtt a küldetési szertartást, és itt kapják meg a tagok a kamilliánusok jelképét, a piros keresztet, kitűző formában.

A családok önállóan dolgoznak, a tagok a család irányításával végzik munkájukat. A családtagok négy-hat hetenként találkoznak, ekkor együtt imádkoznak, elmélkednek, elmélyítik vallásos ismereteiket, beszámolnak vállalt feladataik teljesítéséről. A nap meghatározott órájában a nagy Kamilliánus Család minden tagja imában gondol a többiekre.

Forrás és fotó: Kamillianuscsaladok.hu; Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria