Harmincöt éve halt meg Vándor József szalézi misszionárius

Vándor atya becsületet szerzett messze idegenben a magyar népnek és dicsőséget a szalézi rend számára. Boldog Sándor István mellett ő a másik magyar szalézi, aki a szentség felé halad, boldoggá avatási eljárása folyamatban van.

A Szaléziak.hu visszaemlékezésében néhány részletet közlünk Vándor (Wech) József szerzetesi életének hazai kezdeteiről, amit még itthon jegyeztek fel róla egykori rendtársai, és egyik, még élő rokona egészített ki emlékeivel.

                                                                *   *   *

A jobbára németül beszélő (de magyarul is tudó) rokonsága németesen Wech Szepiként ismerte, még élő rokonai Vándor Jóskának említik. A középiskolát – Dorogról vonattal bejárva – az esztergomi Szent Imre Főreálgimnáziumban végezte. Innen az óraközi szünetekben futva ment a közeli ferences templomba rövid szentséglátogatásra. Hittanára, a ferences Virágh Rajmund tanácsára nem a ferences rendbe lépett be, hanem a szentkereszti szaléziakhoz jelentkezett.

1925 tavaszán egy 14 év körüli szőke fiúcskát hozott az édesapja Szentkeresztre. Az új élet, a szokatlan környezet nem könnyen legyőzhető akadályul szolgált a szülői otthonból kiszakított gyermeknek. A honvágy legyőzte a tudat alatt lappangó hivatást. Egy szép napon Józsi otthagyott csapot, papot; hazament Dorogra. A megszeppent fiúcskát azonban édesapja visszavitte a szaléziakhoz.

A honvágy elmúlt, a korábban szokatlan környezet édes otthonná vált. József noviciátusba készült, de meggyöngült egészsége miatt elöljárói orvosi tanácsra néhány hónapra a szülői házba küldték. Betegsége hivatását veszélyeztette. A Segítő Szűz tiszteletére végzett kilencedek és a jó szülők imája azonban legyőzték ezt az akadályt. 1927-ben megkezdhette a noviciátust. A kegyelem tovább dolgozott a fiatal kispap lelkében, és az újonc év végén missziós munkára jelentkezett.

A kubai tartomány elöljárója, akinek missziós területére osztották be az új misszionáriust, úgy intézkedett, hogy teológiai tanulmányait a torinói nemzetközi teológián végezze. Így a szülők minden évben viszontláthatták misszióba készülő gyermeküket.

Vándor József 1936. július 12-én mutatta be újmiséjét a dorogi plébániatemplomban. Mérhetetlenül nagy volt a szülők öröme, a rokonok és barátok pedig jókívánságokkal és ajándékokkal halmozták el az újmisés misszionáriust. Schmidt Sándor bányafőtanácsos beszédében a primíciával kapcsolatban rámutatott arra az értékre, melyet a magyar falu képvisel. A nemzet erejét, élni akarását képviseli az a falu, mely ilyen bátor lelkű és hős misszionárius papokat ad a világegyháznak – mondta.

Vándor József újmisés útja a boldog primíciás oltártól egyenesen a missziókba vezetett. A szülők lelkében már a primíciás oltárnál ott kísértett a válás gondolata, de elnyomta azt a fény, az ünneplés, az öröm hangja. A szülői otthonban töltött napok magánya ráeszméltették a szülőket, hogy gyermekük már nem is az övék. Egy messze, ismeretlen világ vár reá.

1936. augusztus 25-én 8 órakor indult a vonat a Déli-pályaudvarról, mely elröpítette Vándor József újmisést vándorútjára, a missziókba. Tizenkilenc napi hajóút után érkezett meg a távoli szigetországba: Kuba szigetére, Guanabacoába, ahol négy napi pihenés után megkezdte áldásos tevékenységét.

Fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír