Timimoun városa az algériai sivatag közepén, Algírtól több mint 1200 kilométerre délre, az azonos nevű oázisban fekszik. Az idegenvezetők a neoszudáni stílusú épületek vörös-okkersárga színe miatt hívják fel rá a figyelmet. A valamivel több mint harmincezer lakos között – akik mind muszlimok – él a két Pauline és Bernadette nővér.
A három apáca a Bam-tavi Miasszonyunkról nevezett rend tagja. Az őslakosokból álló Burkina Fasó-i kongregációt 1967-ben alapította az afrikai missziókkal foglalkozó fehér atyák körébe tartozó Denis Tapsoba és a francia Alain Gayet. Ötven évvel rendjük alapítása után a nővérek már hazájukon kívül is alapítottak szerzetesközösségeket, Franciaországig is eljutottak.
Bernadette és a két Pauline „véletlenül” került Timimounba, hogy helyettesítsék a fehér misszionárius nővéreket, akiknek a száma egyre fogyatkozott. A három apáca nem tudott arabul, nem ismerték jól Algériát, csak azt tudták, hogy a városban nincsenek keresztények. De tudták azt is, hogy nincsenek egyedül, és hogy hogyan kell venniük az akadályokat.
Minden kezdet nehéz, és látszatra erőpróbáló. A városban és a környező falvakban lakó asszonyok nem tudnak franciául, a nővéreket pedig nagy kihívás elé állította, hogyan oldják meg így a feladataikat. Mindezek ellenére megpróbálták folytatni a fehér nővérek által elkezdett munkát: azóta is szerveznek programokat a nők támogatására, e találkozókon többek között főzni és varrni tanítják őket. A nővérek eleinte motorkerékpárral járták a falvakat, ahol rögtön megkezdték a felzárkóztatást. Ezt követően úgy döntöttek, hogy elsősorban a neuromotoros fogyatékkal élő gyerekeknek szentelik tevékenységüket. Házról házra jártak a fogyatékos gyermekek családjaihoz, hogy támogatást nyújtsanak nekik, majd néhány felnőttnek is elkezdtek segíteni.
A közelség spontán gesztusából új utak nyíltak, és apránként egy kis szociális szervezet jött létre. A nővérek először otthonukban tettek szabaddá egy szobát, hogy „saját” gyermekeikre vigyázzanak. Ezt követően egy algériai fogyatékkal élők egyesülete is felfigyelt a szolgálatukra, és támogatni kezdte őket. Egy volt tanárnő, a nővérek által gondozott egyik gyermek édesanyja nyújtott segítséget nekik, hogy kibővíthessék tevékenységüket. Helyiségeket szerzett a fogyatékkal élő gyermekek számára, ezt követően a segítségkérések száma robbanásszerűen megnőtt. Ma már több mint 120 tizenöt év alatti kiskorúról gondoskodik az egyesület, amely a nővérek szolgálatán kívül öt önkéntes segítségére is támaszkodik.
Bernadette nővér szerint az együttélésnek ez a formája mindennap alkalmat ad arra, hogy megélje és megerősítse keresztségi és szerzetesi fogadalmát. A nővérek elmondása szerint kezdetben, amikor az emberek megtudták, hogy nem muszlimok, aggódtak, és sürgették őket, hogy térjenek át az iszlámra, ha nem akarják kockáztatni, hogy a pokolra kerüljenek. Ma már mindenki előtt ismert imádságos lelkületük. Sőt, néhány muszlim család, ha megpróbáltatásokkal, veszélyekkel szembesülnek, meg is kéri a nővéreket, hogy imádkozzanak értük.
A legközelebbi keresztények 350 kilométerre laknak a nővérek házától. A laghouati egyházmegye, amelynek Timimoun is része, szinte egész Algériát lefedi az Atlasz hegységtől délre. 2019-ben e területen a közel ötmilliós lakosságból kevesebb mint 2100 fő volt megkeresztelt keresztény. A papok, akik a nővérek házában mutatnak be szentmisét, a nyugaton fekvő El Meniaa vagy a délkeleten található Beni Abbès városából érkeznek. A timimouni parányi szereztesközösséghez nemsokára csatlakozik a fiatal Suzanne nővér is, aki jelenleg Algírban tanul arabul. Bernadette és a két Pauline nővér már szeretettel várják őt.
Fordította: Varga Judit
Forrás és fotó: Fides.org
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria