Három új szenttel és nyolc boldoggal gazdagodik az egyház

Boldog Stanisław Papczyński (O.I.C.) lengyel rendalapító, aki példát mutatott a prédikációban, a világi hívek képzésében, továbbá a szegények atyja, valamint az elhunytakért mondott engesztelő ima apostola volt. 2007-ben avatták boldoggá. Az ő nevéhez fűződik a mariánusok kongregációjának megalapítása a 17. század második felében, amely az első lengyel alapítású rend.

Boldog José Gabriel Brochero atya 1840 és 1914 között élt. Az argentínai Córdoba mellett, a Sierras Chicas hegyláncolat tövében született. 1856-ban lépett be a szemináriumba, és 26 éves korában mutatta be az első szentmisét. A betegek és haldoklók ápolásában tűnt ki, különösen az 1867-es pusztító kolerajárvány idején. Hozzájárult szülőföldje gazdasági és társadalmi fejlődéséhez templomok, kápolnák, iskolák, utak építésével. A nép „gaucho atyának” nevezte, mivel lóháton bejárta egész egyházmegyéjét, és mindenhová elvitte Isten szavát. Élete utolsó szakaszában leprában betegedett meg; megvakult és megsüketült. Utolsó szavai ezek voltak: „Most már teljesen készen állok az útra”. 2013-ban avatták boldoggá.

Angelo Amato bíboros a Vatikáni Rádiónak adott interjújában elmondta: rendkívül fontos esemény volt Argentína számára José Gabriel Brochero boldoggá avatása, mivel az egész nemzet ismeri és becsüli mint népe jótevőjét, a társadalmi és vallási fejlődés előmozdítóját. A boldoggá avatásra vonatkozó Apostoli Levélben Ferenc pápa Brochero atyáról a következőket írja: „egyházmegyés pap, Krisztus szíve szerinti lelkipásztor, az evangélium hűséges szolgája, Krisztus szegények iránti szeretetének tanúja”. Ezek az alapvető vonásai ennek a keresztény hősnek, aki két kézzel hintette el a jó magvait hazája földjében. Életszentségét mindenki elismerte még földi élete során. Olyan pap volt, aki maradéktalanul hívei megszentelését szolgálta életével, és különösen gondot viselt a szükséget szenvedőkre. Bár a córdobai egyetemen filozófiai tanári képesítést szerzett, nyelvezete egyszerű volt, a helyi kifejezéseket használta, hogy mindenki jól megértse mondanivalóját. Szentbeszédei meghatották, megtérítették még a legmegrögzöttebb bűnösök szívét is.

Brochero atyát mélyen áthatotta Loyolai Szent Ignác spiritualitása. Krisztus zászlaja alatt Isten Országának hírnöke volt. Evangelizálását a Lelkigyakorlatok stílusa jellemezte: fürdő a lélek, iskola az erények és halál a bűnök számára. Boldog Brochero atya életszentsége, a szegények közötti apostolkodása mindenekelőtt azt tanítja, hogy az életszentség minden megkeresztelt feladata. Brochero atya paptestvérei figyelmébe a következő három elkötelezettséget ajánlja: tartsanak ki a szent tanítás szolgálatában, nagylelkűen hirdetve Isten Szavát; soha ne fáradjanak bele az irgalmasságba, az imába, a szertartások bemutatásába, a szentségimádásba és a megbocsátásba; örömmel gyakorolják a papi hivatást: az örömben virágzik ki a szolgáló szeretet és az életszentség – fejtette ki Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Kongregáció prefektusa.

A harmadik csodás imameghallgatás egy világi vértanúra vonatkozik: a mexikói keresztényüldözés áldozataként halt meg mindössze 14 évesen Boldog José Luis Sánchez del Río, ajkán Krisztus nevével: Viva Cristo Rei! (Éljen Krisztus Király!) Az ún. Cristero-háború 1926-ban robbant ki Mexikóban, miután a szociáldemokrata munkáspártból alakított, antiklerikális kormány, a totális hatalomra törekedvén, megtiltotta az egész ország területén misék celebrálását, bármiféle vallási ünnep nyilvános megtartását. Ez a mélyen hívő mexikóiakból mérhetetlen ellenszenvet váltott ki, kiváltképp azután, hogy számos papot kegyetlenül lemészároltak. A kormány brutális kínzások után gyilkolta meg az ifjú vértanút, mivel nem volt hajlandó megtagadni hitét. 2000-ben II. János Pál pápa 25 ún. Cristerót avatott szentté, 2005-ben pedig további 13 áldozatot nyilvánított vértanúvá, közöttük José Luis Sánchez del Ríót.

A mostani dekrétum elismeri továbbá a csodás imameghallgatást, amelyet Isten szolgája Francesco Maria Greco olasz egyházmegyés pap közbenjárásának tulajdonítanak. Az 1857 és 1931 között a dél-olaszországi Acriban élt pap nevéhez fűződik a Szent Szív Kis Munkásnői (P.O.S.C.) elnevezésű, pápai jogú női kongregáció megalapítása. Plébániai közösségeket, társulatokat és karitatív kórházakat támogatott.

Szintén csodás imameghallgatás fűződik Isten szolgálója Elisabetta Sanna, özvegy, harmadrendi ferences világi nevéhez. A Pallotti Szent Vince által alapított Katolikus Apostolság Társaságának tagja 1788-ban született Szardínia szigetén. Igen fiatalon megözvegyült, és szülőföldje asszonyainak lelki anyjává vált. Áldozatos és imádságos életét 1857-ben fejezte be Rómában.

Ferenc pápa jóváhagyta az a dekrétumot is, amelyik elismeri Isten szolgája Engelmar Unzeitig (világi nevén Hubert) német szerzetes pap vértanúságát. A Marienhilli Misszionáriusok (CMM) tagja 1911-ben született, és 1945-ben ölték meg a dachaui koncentrációs táborban hit elleni gyűlöletből. „Dachaui angyal” néven vált ismertté. A második világháború kitörése előtt egy hónappal szentelték pappá, majd Ausztriába került plébániai szolgálatra. A Gestapo 1941 áprilisában letartóztatta papi mivolta miatt, és bírósági eljárás nélkül Dachauba internálta. Ott oroszul tanult, hogy a kelet-európai foglyoknak lelkipásztori ellátást nyújtson. 1944 őszén önként jelentkezett tífuszos áldozatok ellátásra, de ő maga is elkapta a betegséget.

A börtönből így írt leánytestvérének: „Bármit is teszünk, bármit is akarunk, biztosan csak a kegyelem segít és vezet minket. Isten hatalmas kegyelme segít túljutni az akadályokon… A szeretet megduplázza erőnket, kreatívvá tesz, boldognak és belül szabadnak érezzük magunkat általa. Bárcsak az emberek rájönnének, mit tartogat Isten mindazoknak, akik szeretik Őt!” Unzeitig atya 1945. március 2-án halt meg, elhamvasztották. Hamvait titokban Würzburgba csempészték és úgy üdvözölték mint „Dachau angyalát”.

Az egyik dekrétum Isten szolgái, Genaro Fueyo Castañon egyházmegyés pap és három világi társa vértanúságáról is rendelkezik, akiket hit elleni gyűlöletből öltek meg 1936-ban Spanyolországban. Mindhárman az oviedói érsekséghez tartoztak. Antonio González Alonso 24 éves diák volt; Isidro Fernández Cordero 43 éves bányász, hétgyermekes családapa; Segundo Alonso González 48 éves vájár, tízgyermekes apa volt. A 72 éves pap, Genaro Fueyo Castañon pedig Nembra plébánosa volt.

Egy dekrétum elismeri a világi hívő, Isten szolgája Justo Takayama Ukon vértanúságát. Az 1552 és 53 között Japánban született vértanút 1615-ben ölték meg Manilában a hit elleni gyűlöletből.

Egy további dekrétum elismeri, hogy Isten szolgája Arsenio da Trigolo olasz pap hősies fokon gyakorolta a keresztény erényeket. Világi nevén Giuseppe Migliavacca kapucinus szerzetes volt, a Vigasztaló Szűz Mária Nővérei Kongregáció alapítója. 1849-1909 között élt.

Végül pedig az utolsó dekrétum elismeri a hősies erények gyakorlását Isten szolgálója, a Legszentebb Oltáriszentségről nevezett Maria Luisa (világi nevén: Maria Velotti) harmadrendi ferences esetében. A Szent Kereszt Imádói Nővérek Intézetének alapítója 1826-ban született Nápolyban, és 1886-ban halt meg Casoriában.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír