Házasság hete: Szerelmesek kalandoztak Szeged belvárosában

Hazai – 2023. február 17., péntek | 9:48

Házasoknak szervezett szerelmes kalandtúrát a Szeged-Csanádi Egyházmegye Pasztorális Helynökségének Családközpontja. A párok február 11-én, szombaton délután a Katolikus ház udvarában találkoztak, onnan indultak el Szeged belvárosába a rövid, de annál tartalmasabb sétára.

Bucskóné Lehota Ágota irodavezető a helyszínen a delmagyar.hu-nak elmondta, hogy a belváros különböző pontjain Szeged múltjából ismert házaspárok életének egy-egy történetét idézik fel, amelyekhez kapcsolódóan párkapcsolat-erősítő feladatokat is kaptak a résztvevők.

A mostani séta első állomása a Dugonics téren volt, ahol korábban a Szegedi Napló szerkesztősége működött – ott maga Mikszáth Kálmán is dolgozott, sőt még egy saját ágya is volt. Mikszáth Szegedre kerülése után először Mauks Mátyás szolgabíróhoz szegődött, és bele is szeretett a szolgabíró Ilona nevű lányába. A szolgabíró persze ezt nem nézte jó szemmel, Mikszáth Kálmán ezért egy olyan papírt csempészett az aláírandók közé, amelyben az áll, hogy a főnöke hozzáadja a lányát. Természetesen lebukott, de a házasság azért később létrejött, bár csak két évig tartott.

Több mint negyven házaspár jelentkezett a programra. A vezetett csoportok több turnusban indultak.  Az 1–1,5 órás kalandtúra végén a résztvevők a CsaládKözPont vendégei voltak egy forró italra.

Szegeden már 15. alkalommal rendezték meg a programsorozatot. A házasság hetére számtalan rendezvénnyel készültek a szervezők. A programok – néhány kivételtől eltekintve – ingyenesek.

Forrás: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Fotó: Gémes Sándor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria