Hegedűs Endre zongoraművész koncertje a Ferences Jótékonysági Esten a Zeneakadémián

Hegedűs Endre az interjúban kiemelte: „nagy-nagy megtiszteltetésnek tartom, elfogadom, hogy muzsikáljak, és ezzel azoknak, akik ott vannak, örömet okozzak. Én mindig úgy vagyok a zenével, hogy az élet egyik legszebb ajándékának tartom, sőt vallom, amit Szent Ágoston mondott 1600 évvel ezelőtt: hogy Isten éppen azért teremtette és adta a zenét az embernek, hogy emlékeztesse őt szellemi hazájára”. „...szoktam beszélni a koncerten a darabok között, (...) nem rejtem véka alá a hitemet, hogy én Istenhez tartozom, és Istennek a mondanivalója az a szeretetüzenet, ami olyannyira kell az emberi léleknek, ez el van rejtve a mesterművek hangjai mögé” – fogalmazott a zongoraművész.

A január 18-án a Zeneakadémián tartandó Ferences Jótékonysági Est programjáról elmondta: „Elkezdem egy hatalmas zenei katedrálissal, Beethoven Appassionata szonátájával. Ez egy majdnem 25 perces mű, benne az ember küzdelme a sorssal, megpróbáltatásokkal, lázadása az elkerülhetetlen ellen (...) Beethoven fokozódó süketsége teljes nem hallássá fajult (...) Milyen gyönyörű, hogy van belső hallásunk... Beethoven pontosan hallotta, hogy mi fog szólni a 9. szimfóniában, ez az emberiség egyik legnagyobb csúcsteljesítménye.

Az Appassionata elhangzása után jön Chopin (...) Eljátszom a két első noktürnt – ez tíz perc varázslat, léleksimogatás és csoda. Aztán következik a G-moll ballada, egy megrázó mű. Szóról szóra nem állítható párba Chopin egy-egy balladája Adam Mickiewicz lengyel költő balladáival, de sokat olvasta őket Chopin, és merített belőlük. Ez egy nagyon komor és tragikus mű, amely azonban még soha senkit el nem szomorított, soha senki nem mondta rá azt, hogy unja, hanem azt mondták: Istenem, milyen csodálatos ez is, hogy leveszi a szívünkről, a vállainkról a stresszeinket, a bánatainkat, bajainkat, és elvisz egy varázslatos világba. A Jóistennek ez a másként szinte fölfoghatatlan szeretetüzenete, léleksimogatása van még ebben a tragikus műben is. Lengyelországot, hazáját elvesztette Chopin kétszeresen is: egyszer elhagyta, hogy na majd visszatérek, csak még előtte meghódítom Európa zenei fővárosait a zongorázásommal – közben megszállták az országát (...) Ott is ragadt Párizsban élete legnagyobb részében.”

A szünet után Franz Schubert következik. „Schubertnek nagyon sok négykezese van, és érdekes módon keveset játsszák őket. Mi elég sokat fölvállaltunk, hiszen (...) zongorista házaspár lettünk, és koncertezünk már diákkorunk óta. (...) Az A-dúr rondó négy kézre fog elhangozni: tíz perc csodálatos madárcsicsergés, patakcsobogás, mintha mennénk a patak mellett a kis ösvényen, látnánk a kövek között cikázó halacskákat, és a fák lombjai közt átsütne a napsugár. (…) kitágul az ember tüdeje, és csakúgy, mint fölérve egy domb vagy hegy tetejére, széttekint, teleszívja a tüdejét, és azt mondja: Istenem, de jó élni! Hát ezt adja ez az A-dúr rondó.

Utána négy további művésztárs jelenik meg a színpadon: öten, jómagam és a Somogyi Vonósnégyes előadjuk Schumann Esz-dúr zongoraötösét. (...) Csupa dallam, csupa szépség, csupa ragyogás ez is, és a tragikus hangvételű második tételt leszámítva van három igen vidám, fickándozó és életigenlő tétele. Schumannál megintcsak előjön a zseni: a lehangolt lelkiállapotában megérzett, megszerzett zenéje mégis fölemeli a lelket.”

A beszélgetés szövegét lejegyezve és szerkesztve ITT olvashatják.

Forrás: Ferences Média

Fotó: Zeneakadémia

Magyar Kurír