Helytörténeti vetélkedőt rendeztek Kiskunhalason

Kishírek – 2015. december 9., szerda | 10:41

November 27-én tartották Kiskunhalas város iskolái számára a „Meglelni hont a hazában” elnevezésű helytörténeti versenyt. Ebben a tanévben az 5–6. évfolyamos tanulókat hívták és várták a vetélkedőre.

A Szent József Katolikus Általános Iskola már több mint egy évtizede rendezi meg a versenyt azzal a céllal, hogy a gyermekek többet tudjanak városuk történetéről, kiemelkedő személyiségeiről. Ebben a tanévben két festő életműve adta a verseny témáját. Diószegi Balázs és Berki Viola festményei nemcsak művészeti alkotások, hanem bepillantást engednek részint a „homokvilág” küzdelmes hétköznapjaiba, részint egy, a magyar történelem eseményeihez kötődő sajátos álomvilágba.

A vetélkedőt Finta József kiskunhalasi plébános, általános érseki helynök nyitotta meg.

A magas színvonalú versengést végül a Kiskunhalasi Fazekas Mihály Általános Iskola csapata nyerte, mindössze egy ponttal megelőzve a Szilády Áron Gimnázium és a Szent József Katolikus Általános Iskola csapatait, melyek így megosztott második helyezést értek el.

Forrás és fotó: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria