Henri Boulad SJ: Tévedés volt a II. vatikáni zsinat?

Az Egyház szabadesésben van. Ezzel semmi újat nem mondok. A papnevelésben kevés a hivatás, a kongregációknak nincs utánpótlásuk, a templomokban nincs elég hívő; és teljes közömbösség, ellenérzés tapasztalható a keresztény hittel szemben. Nem jobb a helyzet a többi vallás esetében sem. Ám mi összpontosítsunk a mi Egyházunkra, amely zuhanásban van, és tegyük fel a kérdést: Miért e válság? Melyik volt az a pillanat, amikor minden megbillent? Sokat gondolkodtam ezen, s feltettem magamban a kérdést, hogy vajon mikor történt ez a billenés.

1960? Igen, a hatvanas évekig az Egyház elismert volt, a kultuszhelyek pedig látogatottak. Tisztelet övezte, és okkal volt feltételezhető, hogy számban és jelentőségében is gyarapodni fog – ám ebben a pillanatban, puff, minden megbillent.

Sokan az utolsó zsinatot nevezik meg okként. Azaz szerintük a zsinat felelős a most tapasztalt válságért. De ne feledjük el, hogy ez a válság nemcsak az Egyháznak, hanem a nyugati társadalmaknak is és általában az egész világnak a válsága. Mert a hatvanas években a vatikáni zsinaton kívül ott volt 1968 májusa is, amit nagy zűrzavar követett az értékek és elvek terén, és ez elbizonytalanította az embereket. Minden megkérdőjeleződött. Az értékek a visszájukra fordultak, az elveket kétségbe vonták. Feltűnt az elhíresült jelmondat: Tilos tiltani! A tekintély visszaszorult – nem csupán az Egyházban, hanem az egész társadalomban.

A társadalmak e válsága bizonyítja, hogy nem a II. vatikáni zsinat felelős az Egyház meggyengüléséért. Kétségtelen, hogy van időbeli egybeesés. Mert ettől az időtől kezdve kezdtek kiürülni a kultuszhelyek, csökkent a hivatások száma, és meggyengült a hit. Napjaink sok áramlata – mint például a szexuális forradalom, az LMBTQ – ekkortól számíthatja eredetét. És ebben az időben jelent meg Szent VI. Pál pápa Humanae vitae enciklikája a születésszabályozásról, amely nagy zavart okozott az Egyházban.

Ezért teszem fel a kérdést: A II. vatikáni zsinat tévedés volt? Az utolsó zsinat tévút volt? Igen – mondják a tradicionalista áramlat hívei, élükön Lefebre-rel, továbbá a Szent X. Piusz Testvérület és egyéb mozgalmak, amelyek a tradicionalizmus és a konzervatizmus jegyében születtek. A II. vatikáni zsinat a bűnös, az ellenség! Szerintük vissza kellene térni a latin nyelvű misézéshez, melynek során a pap háttal áll a híveknek, és vissza kell térni a régi liturgiai, morális és vallási hagyományokhoz. Úgy vélik, hogy ezek révén fog az Egyház újjászületni. „Restaurációt” akarnak.

Hihetitek-e, hogy a régi Egyház visszaállításával elrendeződnek a dolgok? Akkor többen fogják látogatni a templomokat? Nos, józanodjatok ki! Idézek egy mondatot, melyet a II. vatikáni zsinat óta több pápa is ismételt: „A II. vatikáni zsinatnak nincs alternatívája.” Ne hátra, hanem előre nézzetek! Ez a konfliktus lényege, amely szembeállítja a progresszivizmust a tradicionalizmussal, a nyitottságot a konzervativizmussal.

Feltehetik a kérdést, hogy én melyik táborhoz tartozom. A megújítók és progresszivisták, az Egyház teljes megújulását várók táborához, a radikális „aggiornamento” értelmében, úgy, ahogyan azt XXIII. János pápa megfogalmazta. Határozottan állítom, hogy a II. vatikáni zsinat egyáltalán nem volt tévedés.

Hát akkor hol van a hiba? Gondolkodjunk egy kicsit! A hiba az, hogy a II. vatikáni zsinat négyszáz évet késett. Hogyan? Igen, a II. vatikáni zsinatot a 16. században kellett volna összehívni. Az Egyház nem értette meg, hogy a reneszánsz előcsalogatta egy teljesen új világ létrejöttének szükségességét. A trienti zsinat szellemében megrekedve, egy alapvetően hierarchikus, konstantini, birodalmi teológiához, pasztorációhoz, intézményhez ragaszkodott. Visszautasította a születőben lévő új világot, amelynek szimbólumává vált a Galilei-per. Galilei hiába ismételgette, hogy a Föld forog a Nap körül, és nem a Nap a Föld körül. Nem – válaszolta az Egyház – a Nap forog a Föld körül. Galilei hiába magyarázta, hogy megállapításai és a csillagászati megfigyelések ennek ellenkezőjét bizonyítják. Tehát az Egyház olyan elavult kozmológiai állításhoz ragaszkodott, amely teljesen meghaladott volt. Ezen a ponton megbukott, mivel nem észlelte a modernitást, az emberi szellem ezen ébredését. Nyomást gyakorolva a hívekre úgy vélte, hogy tekintélye növelésével és kiátkozások sorával jut el a szökőár megfékezéséhez. Híres Syllabusában, amely eretnekségek gyűjteménye, az Egyház hevesen tiltakozott a korszak bibliai, teológiai újításai ellen. Pedig éppen ezek az újítások kövezték ki az utat a II. vatikáni zsinat felé. Új szellőt és újító gondolatiságot hoztak az Egyháznak.

A II. vatikáni zsinat bajnokait szinte kivétel nélkül félretolta a zsinat előtti Katolikus Egyház. (Az olyanokat, mint de Lubac, Lagrange, Congar, Chenu, Teilhard de Chardin, Newman bíboros... Hosszú a lista.) Elítélések, kirohanások, kiátkozások sorával az Egyháznak sikerült űrt teremtenie maga körül. Hátat fordított a kortárs világnak. Lehet-e csodálkozni a nagy válságon?

A II. vatikáni zsinat a hibás? Vagy inkább az Egyház makacssága, amellyel következetesen visszautasít evidenciákat, belemerevedve egy olyan hitbe, melynek nyelvezete nem felel meg a ma valóságának. Ez az igazi oka a válságnak, amelynek ma tanúi vagyunk. A II. vatikáni zsinat nem tévedés volt, hanem mentőöv az elsodródott Egyház számára. Soha nem késő hozzálátni a feladathoz, és következetesen dolgozni a megújításon, amelyet az utolsó zsinat indított el.

Nincs vesztegetni való idő! Ne hátrafelé nézzünk, hanem arra, ami előttünk van! Isten a jövőből érkezik. A csillag fényét kell követni, a három királyok nyomában járva, hogy találkozhassunk a betlehemi gyermekkel. Ámen.

Fordította: Deme Erzsébet

Fotó (archív): Lambert Attila

Magyar Kurír