Herczegh Anita: Látszik arcukon az aggodalom – Segítsük együtt a Covid-árvákat

A Regőczi István Alapítvány rajtuk, az árvaságra jutott gyerekeken igyekszik segíteni. Herczegh Anitával, Áder János köztársasági elnök feleségével, a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért kuratóriumának elnökével a szervezet létrejöttéről, céljáról beszélgettünk advent utolsó hetében.

A Covid-árvák megsegítéséhez jó szívvel csatlakozik a Magyar Kurír szerkesztősége, erre biztatjuk olvasóinkat, barátainkat is.

– Ön szeptemberben ellátogatott az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus margitszigeti családi napjára. Miért tartotta ezt fontosnak?

– Egyrészt érdeklődőként mentem ki a Margitszigetre, hiszen kíváncsi voltam, hogy mi lesz ezen a rendezvényen. Nagyon sok olyan ismerőssel találkozhattam, akiket a karitatív tevékenység során az elmúlt évek alatt megismertem. Elsősorban mégis azért voltam jelen, mert a Regőczi Alapítványnak is volt ezen a családi napon egy sátra, itt is megmutattuk, mivel foglalkozunk.

– Manapság több irányból is támadás éri a család intézményét. Önnek mit jelent a család?

– Nyugodt, békés, szerető családban nőttem fel, szüleim közel ötven évig, egészen édesapám haláláig boldog házasságban éltek. Olyan családom van, amilyet az ember kívánna magának. Ugyanakkor a család nálunk nem a szűk, négyfős családot jelentette: körülvett minket a nagycsalád, a másod-, harmad-unokatestvérekkel ma is rendszeresen tartjuk a kapcsolatot. Édesanyám születésnapját majd hetvenen szoktunk megünnepelni. Ez azt is jelenti, hogy ha

bárki bajban van, az egész nagycsalád megmozdul azért, hogy segítsen neki.

Nekem ez a természetes, ezt szoktam meg. A Regőczi Alapítványnál is azt tapasztaljuk, hogy ahol még megvan a hagyományos értelemben vett nagycsalád, ott egy tragédia esetén számítani lehet a nagyszülőkre vagy a többi rokonra, ez pedig hihetetlen nagy erőt tud adni a továbblépéshez.

– Ön szerint hogyan hatott, hat a koronavírus-járvány a magyar családok életére?

– Azt magam is tapasztaltam, hogy a családoknak egyik napról a másikra kellett bezárkózni, összetartani – nálunk is így volt, a bizonytalan helyzet miatt édesanyám hozzánk költözött –, ennek pedig volt pozitív hatása is. Persze okosan kellett megélni ezt a helyzetet, hiszen akkor volt ennek haszna, ha így több lett az érdemi együtt töltött idő. Ugyanakkor nagyon sok családi program elmaradt, hónapokig csak telefonon érhették el egymást a rokonok. Reményeink szerint az oltásoknak köszönhetően ez a karácsony már nem ilyen lesz, találkozhatunk a szeretteinkkel, s talán az ajándéknak sem az értékét fogjuk nézni, hanem örülünk a másik jelenlétének.

– Már az első hullámnál érzékelhető volt, hogy felerősödött a társadalmi szolidaritás, ismeretlen emberek próbáltak segíteni egymásnak. Ön hogyan látja, mi áll ennek a hátterében?

– A most élő generációk – a legidősebbek kivételével – nem éltek még meg ekkora sokkot. Én magam is megrettentem, és másoknál is azt tapasztaltam, hogy az első ijedség után sokan kezdték el keresni, hol és miként segíthetnek. Meg is találták a támogatás különféle formáit. Én is felhívtam az ismeretségi körömben az idősebb embereket, megkérdeztem, hogy mire van szükségük, ám kivétel nélkül azt mondták, hogy valaki a környezetükben már segített nekik.

– Főleg az orvosok panaszkodtak arról, hogy a járvány következő hullámaiban viszont alábbhagyott a lendület, mintha belefásultunk volna a megnövekedett terhekbe. Mit lehetne tenni azért, hogy újra és újra aktivizáljuk magunkat, a környezetünket?

– Szerintem ez egy természetes folyamat, nem lehet hónapokon, éveken át rettegni. A bezárkózás alatt a segítségnyújtás különféle formáin is gondolkodhattunk, hiszen volt erre szabad idő is, ám most már rendelkezésre áll az oltás, mindenki végzi a feladatát, az élet, amennyire lehet, visszatért a rendes kerékvágásba. Ha valaki segíteni szeretne, most is megtalálhatja ennek a módját.

– Sokszor lehet látni Önt olyan eseményeken, melyeken a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vagy a Református Szeretetszolgálat munkájára hívják fel a figyelmet. Miért tartja ezt fontosnak?

– Pont a mai napon adtunk ebédet a Karitatív Tanács tagjainak, ezzel is megköszönve mindazt, amit az év folyamán a rászorulókért tettek. A tanácsban részt vevő szervezetekkel a Regőczi Alapítvány munkája során is együttműködünk. Egyrészt abban segítenek, hogy az alapítvány híre minél több helyre eljusson, másrészt abban, hogy a segítségnyújtás igazán hatékony legyen.

A karitatív szervezetek több évtizede végzik áldozatos munkájukat, mi az alapítványnál sokat tanulunk a tapasztalataikból.

– Mikor, hogyan és milyen célból jött létre Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért?

– Március-április fordulóján történt, hogy hazatérve arról beszélgettünk a családban, ki mit hallott azokról, akik megbetegedtek, esetleg a járvány áldozataivá váltak.

Egyik este a férjem mesélte, hogy egy hétgyermekes édesanya kórházba került, és most próbálják megszervezni, hogy a gyermekei elbúcsúzhassanak tőle.

Úgy emlékszem, ez volt az utolsó csepp a pohárban. Engem egyébként is nagyon frusztrált a tehetetlenség. A köztársasági elnök szokásos tevékenységét is korlátozta a járvány, nem voltak programjaink, nem fogadhattunk delegációkat, mi sem utazhattunk külföldre.

Kerestük, hogyan tudunk segíteni, mi az a tevékenység, amit ránk szabtak. Így merült fel bennünk, hogy hozzunk létre a Covid-árvák számára egy alapítványt.

Visszatérve arra az esetre, ami a szervezet létrehozását inspirálta: a Margitszigeten, a családi napon találkoztam azzal a hétgyermekes édesanyával. Végül meggyógyult, köszönhetően annak az imaláncnak is, amit elindítottak az érdekében.

– Miért Regőczi István nevét vette fel az alapítvány?

– Olyan elnevezést szerettünk volna választani, ami kifejezi az alapítvány tevékenységét, másrészt jól megkülönbözteti a többitől. Ezért gondoltunk Regőczi atyára, aki egész életében árvákról, hadiárvákról gondoskodott, ráadásul szinte egyedül egyengette a több száz rászoruló sorsát.

– Kikből áll az alapítvány kuratóriuma?

– Bagdy Emőke és Ürge-Vorsatz Diána a tagjai. Mind a ketten többgyermekes, hívő, a szakmájukban igen elismert személyek, akik nem csak névleg segítik az alapítvány munkáját.

– Hányan lehetnek azok, akik elvesztették szüleiket a járványban?

– Pontos adatot nem tudok, de sajnos most már ezer felett van a járvány miatt árvaságra jutott gyerekek száma. Hozzánk több mint hatszáz család ügyében fordultak már. Ez egyrészt igazolja, hogy jó döntés volt létrehozni a Regőczi István Alapítványt, másrészt aggasztó is, mert látszik, hogy igencsak nagy fába vágtuk a fejszénket.

Az a célunk, hogy egy-egy rászoruló gyermeket a nagykorúvá válásáig támogatunk, ez pedig azt jelenti – ha ötvenezer forintos havi segítséggel számolunk –, hogy az alapítványnak évente legalább hatszázmillió forintra lenne szüksége.

Nemcsak most vagy egy év múlva, hanem sok éven át.

– Hogyan jutnak hozzá a gyermekek az adományokhoz?

– Mi úgy tudunk segíteni a rászoruló gyermeken, ha valaki jelzi nekünk, hogy segítségre van szükség. A családnak igazolnia kell a rászorultságot, ami azért indokolt, hogy valóban igazságosan osszuk el a hozzánk beérkező adományokat. 

– Említene egy-két konkrét esetet?

– Ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy az-e a súlyosabb, ha egy hétgyermekes édesapa a csecsemője mellől búcsúzik el a feleségétől, vagy az, amikor egy ötéves gyermek egy napon veszíti el mind a két szülőjét. Négy kiskorú gyermeknek még évekkel ezelőtt elhunyt az édesapja és az édesanyja, ezért a nagyszülők nevelték őket, akik most a járványnak lettek az áldozatai. Egy, a tizennyolcat éppen csak betöltött fiú egyik pillanatról a másikra vált családfenntartóvá a szülők halála miatt. Egy lány a húgainak lett a gyámja, neki a háromműszakos munkája mellett kell a testvérei ügyeit intéznie. A legtöbb esetben az elárvult gyermekeket egy rokonnál sikerült elhelyezni. Találkoztam olyan családdal is, ahol az ötéves gyermeket a nagyszülei látják el, ám arcukon látszik az aggodalom: mi lesz az unokával, ha velük történik valami.

A családi tragédiát sok esetben a rendkívül szűkös anyagi helyzet teszi még nehezebbé.

Egy négygyermekes roma asszonynak például még a lakhatása is kérdéses.

– Csak anyagi eszközökkel segítenek ezeken a családokon? Abból, amit elmesélt, úgy tűnik, sokszor az életüket is igazgatni kellene.

– A legtöbbször anyagi segítséget kérnek – hitel maradt kifizetetlen, sok esetben még a temetés finanszírozása is nehézséget jelent. Az egyik családnak most intézzük a tűzifa beszerzését. Sokszor van szükség pszichológiai támogatásra, gyászfeldolgozásra – az egyik gyermek például a tragédia következményeként kezdett el dadogni –, de nemegyszer a mentorálási, ügyvédi, jogi segítség is nélkülözhetetlen. Országjáró körutamon mindenhol leültem az állami és az önkormányzati családvédelem munkatársaival, éppen azért, hogy minél jobban együtt tudjunk működni. Ennek része, hogy a hozzánk fordulókat összekössük a megfelelő szakemberekkel, de olyan is van, hogy ők hívják fel a bajba jutott család figyelmét a mi alapítványunkra. E tevékenység harmadik ágát a különféle karitatív szervezetek jelentik.

– Hogyan adományozhatunk az alapítvány céljaira?

– A legmegfelelőbb forma a pénzbeli adomány. Jelenleg hatszáz családról beszélünk, ami hatszázféle élethelyzetet is jelent. Egészen más, ha valaki vidéken, tanyasi körülmények között él, más, ha valakit egy támogató nagycsalád vesz körül, vagy ha teljesen egyedül van. A pénzbeli támogatást mindenki arra tudja felhasználni, amire éppen szüksége van. A Regőczi István Alapítvány közhasznú, az általunk nyújtott összeg adómentes.

Az alapítványt egyébként fél évig az elnöki hivatalban dolgozók segítették önkéntesként, jelenleg négy állandó munkatárssal dolgozunk, közöttük van egy Covid-özvegy édesanya is. Ő kezeli a telefonhívásokat, rendkívüli empátiával fogadja a sorstársak megkeresését.

– Koncerteken is gyűjtenek az alapítvány céljaira?

– Igen, de nem csak hangversenyeken gyűjtenek az alapítvány számára. Volt már olyan estély, ahol a felajánlott tárgyakra lehetett licitálni, és tartottak már divatbemutatót is, amelynek bevételét az alapítványhoz juttatták el. Arra készülünk, hogy tavasszal elárverezzük az elnöki ciklus során összegyűlt diplomáciai ajándékokat, ez a bevétel is az alapítvány számláját fogja gazdagítani. A Szent Márton-hét idején meghívtak a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba, hogy beszéljek az alapítványról.

Elmondtam a diákoknak, mit is szeretnénk, kérdezgettek, majd különféle ötletes módokon majdnem kétmillió forintot gyűjtöttek össze a számunkra.

– Ha valaki az anyagi segítségen túl esetleg egy szolgáltatást ajánl fel, azt is tudják fogadni?

– Adatvédelmi okokból ez nehezebb, hiszen mi nem adhatjuk ki a rászorulók személyes adatait. Ugyanakkor van az alapítványnak egy honlapja, melyet igyekszünk később úgy alakítani, hogy az igénylők és a felajánlók egymásra találhassanak. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezekért a felajánlásokért az alapítvány nem vállalhat felelősséget.

Kaptunk már adományt nyugdíjas és egyházi közösségtől, multicégtől, kisvállalkozástól és természetesen magánszemélyektől is. Közvetlenül nekik nem tudjuk továbbítani a hálálkodó, köszönő leveleket, melyek azoktól érkeznek, akiken a Regőczi Alapítvány segített. Ezért

ezen a fórumon is szeretném megköszönni mindazok segítségét, akiknek az önzetlen adományai több száz rászoruló gyermek életét könnyítik meg.

A Regőczi István Alapítvány a 11705084-21448492-00000000 számlaszámon fogadja a pénzbeli adományokat.

Szerző: Baranyai Béla

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. január 2-i ünnepi számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.