Ternyák Csaba egri érsek az ünnepségen úgy fogalmazott: nagyszülei földet műveltek, s innen hozza magával a föld szeretetét, a gazdák iránti tiszteletet, melyet mostani köszöntésük tovább erősít. A gazdák különösen közel vannak Istenhez, mert ha a munkájukon nincsen áldás, kárba veszhet minden.
A főpásztor elmondta, az adományokat a világ kétszáz országában tevékeny Katolikus Karitász juttatja célba, együttműködve a Református Szeretetszolgálattal. A Karitász munkájáról szólva az érsek kiemelte: a szervezet 85 esztendeje működik hazánkban.
Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója elmondta, hosszú távú program keretében segítenek ötszáz kárpátaljai családot, többnyire olyanokat, akik a háború miatt kerültek nehéz helyzetbe. Száz településre, a családok mellett ingyenkonyhákba, árvaházakba jut majd adomány. Az igazgató mindezért háláját fejezte ki a felajánlóknak.
Az adomány átadásakor Székely Zoltán, a kamara megyei elnöke úgy fogalmazott, a gazdáknak nemcsak a piros betűs napok jelentenek ünnepet, hanem az is, amikor munkájuk eredménye látszik: kikel a mag, kezdődik az aratás, s így ez a mostani alkalom is ünnep. A szürke és fekete hétköznapokon gyakran fordul a gazda Istenhez, s most hálából százharminc adakozó tört egy darabot kenyeréből, és nyújtja át a rászorulónak.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Heves megyei elnöke elmondta azt is, hogy a „Magyarok kenyere” program keretében idén országosan 440 tonna liszt, a tavalyi mennyiség duplája gyűlt össze. A megyében az egri malom 170 mázsát őrölt felajánlásból, ennek egy részét gyermekek kapták, a fennmaradó részt pedig most adják át. Székely Zoltán szerint jövőre is biztosan folytatják a programot.
Ternyák Csaba végül Isten áldását kérte a nagylelkű felajánlókra, s emléklappal köszönte meg a gazdák segítőkészségét.
Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye
Magyar Kurír