Hevítő vagy pusztító tűz?

Évtizedekkel ezelőtt, fiatal ferencesként, idős rendtársak beszélgetését hallgattuk a kolostor ebédlőjében. A kommunizmus éveiben szerzett tapasztalataikat osztották meg arról, hogy ki miért került börtönbe. „Ő azért, mert hitvalló volt” – mondták az egyikről. „Ő azért, mert ostoba és forrófejű volt” – mondták a másikról. Ez az egyszerű megkülönböztetés is egyértelművé teszi, hogy hiába vágyakozunk feszültségektől mentes életre, mert szükségszerű, hogy ellenállásba, akár üldöztetésbe ütközzünk. Ám mégsem mindegy, hogy miért.

A mai evangéliumban Jézus nyugtalanító dolgokról beszél: „Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást.” (Lk 12,51)

Jézus maga is felvállal kemény vitákat, és nem fut el az üldöztetés elől. Követőit pedig döntésre készteti.

Jézus tehát valóban tüzet hozott a földre. Ugyanakkor úgy ismerjük őt, mint a béketűrés példaképét, aki feszült helyzetekben is szelíd marad. Kapcsolatai normálisak, éltetőek és szeretetteljesek. Követőit nem kényszeríti semmire, inkább meghívja őket, meghagyva szabadságukat. Jézus példája tehát segít, hogy helyesen tudjuk értelmezni szavait.

Sokszor úgy gondoljuk: Isten akkor van jelen az életünkben, ha minden békés és nyugodt. Ám tapasztalatból tudjuk, hogy az igazság felismerése, felvállalása és kimondása gyakran feszültséggel jár. Jézus maga mondja: „Én vagyok (…) az igazság” (Jn 14,6). Tanításával és példájával pedig egyértelművé teszi, hogy az őt követők életében lehetnek nehéz kihívások, amelyek áldozatra hívnak, amelyekbe bele kell állni, felvállalva az igazságot (sőt: az Igazságot). Ez okozhat meg nem értést, feszültséget, békétlenséget, és döntés elé állíthat minket. Fájdalmas, hogy mindez a legfontosabb kapcsolatainkat is érintheti. 

A tűz, amit Krisztus hoz, bár tüzesít, felmelegít, lehet „megtisztító tűz” is, ám sohasem az értelmetlen pusztítás tüze.

Az igazság választásra hívhat, szétválaszthat (például a jót a rossztól), megújíthat, szabaddá tehet, de célja nem a rombolás.

Krisztus követésében lehetnek nehéz pillanatok, igazságának felvállalása, meghívásának követése okozhat feszültséget. Isten igazsága azonban nem hív öncélú békétlenségre. A krisztusi radikalitást nem szabad összekeverni a fanatizmussal vagy azzal a békétlenséggel, amely saját akaratunk, „a mi igazságunk”, esetleg vallási hóbortunk önző érvényesítéséből fakad.

Jézus kapcsolatainak példája alapvetően a szelídség és a türelem elsődlegességét mutatja. Krisztus követése – akár fájdalmak és áldozatok megélése mellett – megújulást hozhat kapcsolatainkban. Az ő igazságára való ráébredés kihívhat romboló kapcsolati kötelékekből, visszafordíthat tévutakról, és olyan döntésre is vezethet, amin a legközelebbi hozzátartozóink is megütköznek. Ha azonban valakinek az életében tartós a civakodás, állandó a feszültség és a békétlenség, akkor érdemes őszintén feltennie a kérdést: Valóban ezt a tüzet akarta elhozni Jézus az életembe?

Szerző: Dobszay Benedek OFM

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír