Hidakat épített – Frölich Róbert főrabbi emlékezése Ferenc pápáról

A zsidó tradíció szerint, ha az ember ünnepnapon távozik, az annak a jele, hogy nagyon szerette őt az Isten. Ferenc pápa a kereszténység egyik legszentebb ünnepén adta vissza lelkét Teremtőjének.

Hogy milyen pápa volt, majd a jövő teológusai kifejtik. Hogy milyen ember, azt azok tudják, akik közel voltak hozzá. Mi abból tudunk ítélni, amilyen képet sugárzott magáról.

Pontifex Maximusszá választása előtt nem sokat tudott róla a köznép. Mikor elfoglalta a római püspök trónját, a Ferenc nevet vette fel. Az Egyházat megreformálni, az egyszerű emberekhez azt közel vinni kívánó Assisi Szent Ferenc örökségét jelezte a név felvételével.

Szent Ferenc puritánságát sugározta, az volt a jellemző, amit nem tett,

csak egy-két példa: a piros cipő elutasítása vagy a pápai lakosztályba való nem beköltözés mind azt mutatta, hogy a katolikus egyház első embere, aki mérhetetlen szellemi és világi hatalom ura lehet, elutasítja a világi hatalom külsőségeit,

nem csupán prédikál az emberek Isten előtti egyenlőségéről, hanem érti és érzi is azt.

Kiállt az előítéletekből fakadóan megalázottak, a megbélyegzettek, az elutasítottak mellett, hirdetve, hogy Isten előtt a szív szándéka számít, a gyűlölség az ember önnön választása, nem valamiféle születéskor beépített lelki mozgatórugó.

Pontifex Maximus, a legnagyobb hídépítő. Ferenc pápa ezt tette pontifikátusa alatt:

hidakat épített Isten és az ember, ember és az ember közé.

Felismerte, értette és szeretettel gyakorolta az egymást összekötő érzelmek és elvek kutatását és megbecsülését, hitte és vallotta, hogy az őszintén Istent kereső ember elől nem rejtőzik el a Mindenség Ura.

A hídépítő pápa most elindult egy maga ácsolta hídon, mely mindannyiunk közös Atyjához vezet. A szeretet hídján átkelve a szerető Isten fogadja Őt örök kegyelmébe!

Fotó: Lambert Attila (archív)

Magyar Kurír