Hídépítők a változó világban – Párbeszéd a fiatalok és az Egyház között

A közös munka eredményeként helyzetképet, jövőképet és konkrét ajánlásokat fogalmaztak meg, amelyeket Székely János szombathelyi megyéspüspöknek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnökének is bemutattak. A kezdeményezésről és a párbeszéd folytatásának lehetőségeiről Jancsó Andrással, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar (PPKE BTK) oktatójával, és Dallman Kristóffal, a BTK oktatójával, a Hallgatói Szolgáltató Központ vezetőjével készült interjú a Pázmány holnapján. Ezt ajánljuk olvasóink figyelmébe.

– Induljunk a kezdetektől: hogyan született meg a Hídépítők a változó világban kezdeményezés? Hogyan kapcsolódott be Székely János püspök a folyamatba, és milyen céllal kezdtek bele az ifjúsági párbeszéd megszervezésébe?

Jancsó András: 2025 novemberében rendeztük meg a Nem Állami Felsőoktatási Intézmények Országos Egyesületének azt az őszi szabadegyetemét, ahol negyven egyetemista fiatalnak nyílt lehetősége, hogy zárt körben hallgassák meg Székely János püspök atya gondolatait a Katolikus Egyház jelenéről és jövőjéről. A közel kétórás beszélgetés számos nehéz ügyet és kérdést érintett, amelyek a résztvevők számára még sokáig témát adtak az egymás közötti diskurzusban.

E lelkületben született meg a gondolat, hogy a fiatalok strukturált módon fogalmazzák meg gondolataikat, amiket megoszthatnak az Egyház vezetőivel. A szabadegyetemen többen a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatóiként vettek részt, rájuk alapozva, de kiegészülve más egyetemek hallgatóival vágtunk bele abba a vállalkozásba, melynek végeredménye a Hídépítők a változó világban című nyolcvanoldalas dokumentum lett.

A 2025/2026-os tanév tavaszi félévében összesen harminc egyetemista csatlakozott be a folyamatba, amelynek keretében a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 1996-ban kiadott Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevelét újraolvasva harminc év távlatából, az egyetemista fiatalok sajátos szempontjait figyelembe véve fogalmazták meg saját helyzet- és jövőképüket valamint ajánlásaikat.

– Hogyan épült fel maga a folyamat? Kik kapcsolódtak be a közös munkába, milyen feladatot kaptak a résztvevők, és hogyan jutottak el a kezdeti beszélgetésektől az elkészült munkaanyagokig?

Dallman Kristóf: Oktatóként az évek során sok olyan hallgatóval találkozunk a PPKE BTK-n, akik nyitottak a társadalmi kérdésekre, és a hit, illetve az Egyház szerepéről is szívesen gondolkodnak közösen. Emellett a már András által is említett Nem Állami Felsőoktatási Intézmények Országos Egyesületének szervezésében immár hatodik éve veszünk részt extrakurrikuláris tehetséggondozó programok és nyári egyetemek megvalósításában. Így már rendelkezésre állt egy olyan fiatal közösség, amelynek tagjai szívesen kapcsolódtak be egy ilyen jellegű párbeszédbe.

Arra is törekedtünk, hogy a résztvevők köre a felsőoktatási életút különböző szakaszait lefedje. Voltak közöttük első- és másodéves alapszakos hallgatók, mesterképzésben és doktori képzésben részt vevő fiatalok, valamint olyanok is, akik egyetemi tanulmányaik mellett vagy azok befejezése után már a munkaerőpiacon dolgoznak. Ez azért volt fontos, mert így ugyanazokra a társadalmi és egyházi kérdésekre eltérő élethelyzetekből érkező nézőpontok találkozhattak.

A közös munka első szakaszában az 1996-os körlevél főbb csomópontjai alapján, a résztvevők érdeklődését is figyelembe véve nyolc munkacsoportot alakítottunk. Minden csoportban felkértünk egy-egy résztvevőt koordinátori szerepre, hogy segítse a közös munkát és gördülékenyebbé tegye a kommunikációt. Andrással négy-négy csoport szakmai kísérését vállaltuk, így a résztvevők a munka során felmerülő kérdéseikkel közvetlenül hozzánk fordulhattak.

A csoportok megalakulásától a munkaanyagok elkészültéig csaknem fél év telt el.

Ez kellő időt biztosított arra, hogy a résztvevők ne csupán első benyomásaikat fogalmazzák meg, hanem valóban elmélyüljenek a saját témájukban, közösen értelmezzék a felvetett problémákat, és átgondolt helyzetképet, jövőképet, valamint javaslatokat alakítsanak ki.

– A munka kiindulópontját az 1996-ban megjelent Igazságosabb és testvériesebb világot! című püspökkari körlevél jelentette. A közös gondolkodás során mennyire bizonyultak ma is aktuálisnak az abban felvetett társadalmi kérdések?

D. K.: Elsőre azt gondolhatnánk, hogy harminc év alatt alapjaiban változtak meg a társadalmi és egyházi súlypontok, de ennél összetettebb a kép. Egyrészt nagyon izgalmas korlenyomat a kilencvenes évek Magyarországáról: jól látszik belőle, hogy a rendszerváltás, illetve a kétpólusú világ kinyílása után milyen kérdéseket tartott fontosnak a püspöki kar. A tömegkommunikáció például még csak röviden jelenik meg, miközben ma a közösségi média, a mesterséges intelligencia és ezek etikus használata már alapvető társadalmi kérdések, sőt konfliktusforrások.

Másrészt viszont az is világossá vált, hogy több nagy téma állandó.

A körlevélnek a család, vagy az Egyház társadalmi szerepéről megfogalmazott gondolatai harminc év után is aktuálisak.

A közös munka során ez azért volt fontos felismerés, mert ennek köszönhetően a 96-os körlevél támpillérként tudott szolgálni a fiatalok javaslatainak kontextualizálásban. Másképp mondva, a 2026-ban megfogalmazott gondolatok így nem tűnhetnek gyökértelennek, szervesen illeszkednek a katolikus társadalmi tanítás hosszabb hagyományához.

J. A.: A körlevél aktualitása már a címében megmutatkozik. Az igazságosság és a testvériség összekapcsolása ma is fontos állítás. Az igazságosság azt kívánja, hogy mindenki megkapja, ami emberi méltóságánál fogva megilleti. A testvériség pedig személyes felelősséget ébreszt bennünk a másik sorsáért. Igazságos intézményekre és egymásért felelősséget vállaló emberekre egyszerre van szükség.

A közös gondolkodásban újra és újra eljutottunk ehhez a mélyebb kérdéshez: milyen emberképre építjük a társadalmat? Ha az embert elsősorban fogyasztóként, munkaerőként vagy valamely politikai tábor tagjaként látjuk, könnyen szem elől tévesztjük a személyt.

A keresztény társadalmi tanítás az istenképiségből indul ki: az ember értéke megelőzi a teljesítményét és a társadalmi hasznosságát. Ez továbbra is eleven mérce, különösen ott, ahol a szegénység, a kirekesztés vagy a közéleti megosztottság miatt valakinek a méltósága háttérbe szorul.

Hogy melyek azok a kérdések vagy társadalmi jelenségek, amelyek harminc évvel ezelőtt még nem vagy egészen más formában voltak jelen, a mai fiatal generáció életében viszont már meghatározóak, azt már a beszélgetés további részében ITT olvashatják.

Forrás és fotó: PPKE

Magyar Kurír