Hit és emlékezet Kárpátalján – Konferencia Legeza Péter vértanú pap örökségéről Budapesten

A budapesti programot a StEfrem együttes és Kiss Gy. László tárogatóművész közös előadása nyitotta meg.

A tudományos és történeti előadások a szovjet egyházüldözés, valamint a kárpátaljai görögkatolikus papság sorsának különböző aspektusait dolgozták fel.

Kocsis Fülöp érsek köszöntőjében kiemelte: rendkívül fontos a görögkatolikus egyház történelmi és jelenkori értékeinek feltárása, valamint azok megőrzése és továbbadása. 

A metropolita kiemelte, hogy a konferencia egyik fontos feladata olyan személyiségek bemutatása, akik jelentős szerepet játszottak az egyház életében, ám munkásságuk kevéssé ismert a szélesebb közvélemény előtt.

„A mennyek országa hasonlít az írástudóhoz, aki kincseiből újat és régit hoz elő.” A bibliai idézetre építve Kocsis Fülöp azt a reményét fejezte ki, hogy a konferencia révén sikerül „előhozni ezeket a kincseket”, vagyis feltárni és bemutatni mindazokat az emberi és lelki értékeket, amelyek a görögkatolikus egyház múltjában és jelenében egyaránt megtalálhatók.

A kárpátaljai egyházak kálváriája a szovjet megszállás alatt

Dupka György történész, kultúrpolitikus szerint a Szovjetunióban kényszermunkára hurcoltak és a Gulág-túlélők története csak 1990 után válhatott kutathatóvá, addig a nyilvános beszéd korlátozott volt.

Kárpátalja lakossága több államalakulat között váltott identitást az elmúlt száz évben, ami mély társadalmi töréseket okozott. Több tízezer ember vesztette életét szovjet táborokban vagy kényszermunkán, és jelentős volt az elvándorlás is – emlékeztetett a történész.

A szovjet hatalom az egyházi intézményrendszert jelentősen visszaszorította: papok letartóztatása, börtönbüntetések, valamint templomok bezárása és átalakítása is jellemző volt. A római katolikus, református és görögkatolikus közösségek egyaránt veszteségeket szenvedtek el; több papot koncepciós eljárásokban ítéltek vagy hurcoltak el. Az előadó hangsúlyozta: a vallási közösségek ma is fontos szerepet töltenek be Kárpátalja társadalmában, különösen a háborús körülmények között, amikor sok településen hiányoznak a fiatal férfiak a közösségi életből.

A munkácsi görögkatolikus püspök levélben köszöntötte a konferencia résztvevőit

Teodor Macapula IVE görögkatolikus főpásztor szerint Legeza Péter atya életét nem külső, látványos hősiesség, hanem csendes, következetes papi szolgálat jellemezte. Imádság, közösségépítés és az emberek támogatása állt életének középpontjában. Ez az egyszerű hűség azonban a megpróbáltatások idején vált igazán erőssé benne.

A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye élő emlékezettel tekint tanúira, akik ma is megszólítják a híveket, és felteszik a kérdést: mennyire vagyunk hűségesek hivatásunkban. Az ilyen találkozók a múlt megértése mellett a jelen felelősségét is mélyítik – hangsúlyozta üzenetében Teodor Macapula.

Szemelvények a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye történelméből

A konferencián Latorcai Csaba, a Magyar Országgyűlés alelnöke a vértanúság, a hithez való hűség és a történelmi rendszerekkel szembeni keresztény kiállás jelentőségét hangsúlyozta.

Marosi István beregszászi görögkatolikus pap gondolatmenetének középpontjában az 1944 utáni szovjet egyházpolitika állt, amely a görögkatolikus egyház felszámolását és az orosz ortodox egyházba való beolvasztását célozta.

1944 októberétől a Vörös Hadsereg bevonulása után a térségben gyors és tudatos egyházpolitikai átalakítás indult meg, amelynek célja a görögkatolikus egyház felszámolása és az ortodox egyházba való beolvasztás volt – hangzott el Zeikán Augustina nővér, ungvári történész előadásában.

A korszakot a félelem, a nyomásgyakorlás és az egyházi intézmények fokozatos felszámolása jellemezte – hangsúlyozta a szerzetesnővér. – Az állami hatalom nemcsak az egyházi struktúrákat, hanem az oktatási és kulturális intézményeket is felszámolta: megszűntek a szemináriumok, szerzetesi közösségek, a görögkatolikus tanítói és nevelési intézmények. Az egyházmegye rendkívül erős intézményi háttérrel rendelkezett: több száz plébánia, több száz pap, szerzetesek és kispapok alkották, ezért a hatalom potenciális ellenállási gócpontnak tekintette.

Legeza László mérnök, fotográfus, szakíró többek között felidézte: Felsőkalocsán a helyi görögkatolikus közösség élőláncot alkotva védte meg a templomot a szovjet katonai hatalommal szemben, amely azt később mégis elvonta és ortodox kézbe adta.

Legeza Péter ma is élő kultuszáról Sztároszta Borisz felsőkalocsai görögkatolikus pap beszél, kiemelve, hogy a fennmaradt tudás elsősorban a közösségi emlékezetre épül.

Pidhirszkij Vaszil görögkatolikus pap, történész Ungvárról a kárpátaljai görögkatolikus egyház történelmének kutatási irányait vázolta fel előadásában; majd Hadzsega Vaszil adott forrásközpontú, levéltári alapú rekonstrukciót.

Földváriné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke Kárpátalja népeinek a II. világháború utáni megpróbáltatásairól szólt. Kárpátalja 1944–46 közötti szovjetizálásának nagy történeti folyamatait mutatta be, különös tekintettel a népesség és az egyházi közösségek sorsára. A második világháború végén a térség a Vörös Hadsereg előre nyomulásával szovjet katonai, majd fokozatosan politikai ellenőrzés alá került, miközben átmenetileg csehszlovák és szovjet közigazgatás is párhuzamosan működött. A hatalomátvételt a helyi kommunista struktúrák kiépítése és a Moszkvából irányított szovjetizációs forgatókönyv gyorsította fel, amelynek kulcsszereplője volt Ivan Turjanica. A folyamat egyik legsúlyosabb következménye a málenkij robot és a tömeges deportálások voltak, amelyek magyar és német civilek tízezreit érintették – emlékeztetett Földváriné Kiss Réka. – A kollektív bűnösség elve alapján végrehajtott intézkedések a régió társadalmi szerkezetét alapjaiban rengették meg, és sok esetben végzetes következményekkel jártak. A deportálások és a politikai megtorlások mellett párhuzamosan zajlott az egyházak elleni fellépés is, amely a görögkatolikus, római katolikus és református közösségeket egyaránt érintette.

A ruszin nép múltja és jelene a Kárpát-medencében

Kramarenko Viktor, a Magyar Országgyűlés ruszin nemzetiségi szószólója történeti áttekintésben a ruszinok keleti szláv eredetét, középkori megtelepedését és a 16–17. századi betelepülési hullámokat vázolta fel. A Rákóczi-birtokokon, majd a török háborúk utáni elnéptelenedett területeken is jelentős ruszin jelenlét alakult ki; a Kárpát-medence északi és északkeleti vármegyéiben – többek között Bereg, Ugocsa, Máramaros és Zemplén térségében – évszázadokon át meghatározó népességként éltek. A ruszin migráció dél felé is kiterjedt, egészen Bácskáig és Szlavóniáig.

A 19–20. századi nemzetté válás, majd a szétszóródás eredményeként ma több országban élnek ruszin közösségek (Ukrajna, Szlovákia, Magyarország, Románia, Szerbia, Horvátország, Lengyelország, valamint vannak diaszpórák Észak-Amerikában is). A ruszin identitás három pillére a nyelv, a kulturális hagyományok és a görögkatolikus vallás – hangzott el a budapesti konferencián.

A régió története nem lezárt múlt, hanem ma is élő emlékezet

Az előadások jól kirajzolták Kárpátalja és a tágabb Kárpát-medence 20. századi történetének sokrétű és egymásba fonódó folyamatait: a történeti egyházak, a nemzeti és kisebbségi közösségek, valamint a politikai hatalomváltások olyan réteget alkotnak, amelyek csak együtt értelmezhetők. A különböző előadások – legyen szó egyháztörténeti kutatásokról, a szovjetizálás társadalmi következményeiről vagy a ruszin közösség történeti és jelenkori helyzetéről – egyaránt azt mutatták meg, hogy a régió története nem lezárt múlt, hanem ma is élő emlékezet és identitásképző erő.

A konferencia egyik legfontosabb tanulsága, hogy a nagy történelmi folyamatok mindig konkrét közösségek és személyek sorsában válnak kézzelfoghatóvá, ezért a makrotörténeti összefüggések és a helyi tapasztalatok egymást kiegészítve adnak teljesebb képet. Ebben az értelemben a konferencia nemcsak tudományos eszmecsere volt, hanem egyben közös emlékezeti tér is, amely hozzájárult a múlt árnyaltabb megértéséhez és a jelen felelősebb értelmezéséhez.

A beszámoló a konferenciáról teljes terjedelemben IDE kattintva olvasható.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír