Hit és értelem – Tudományos konferencia a debreceni Szent László Katolikus Szakkollégiumban

Hazai – 2023. április 24., hétfő | 17:28

Negyedik alkalommal rendeztek Hit és értelem címmel multidiszciplináris konferenciát Debrecenben, a Szent László Katolikus Szakkollégiumban. A résztvevőket Törő András püspöki irodaigazgató, a szakkollégium vezetője fogadta április 21-én.

A konferencia délelőtti előadásain Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, a rendezvény fővédnöke is részt vett és köszöntő gondolataival nyitotta meg a napot. A főpásztor a konferencia előtt épp ökonapot indított el a debreceni Szent József köznevelési intézményben, ahol együtt imádkozott a gyermekekkel. A főpásztor a konferencián erre az élményre visszatekintve az evangéliumot idézte: „»Ilyeneké az Isten országa« (Mk 10,14), vagyis a gyerekeké, de nem a gyerekeseké. Azoké, akik felnőttként is tudnak gyerekek lenni, vagyis tudnak nyitottan odafigyelni a világra, képesek másokért áldozatot hozni. Ez az igazi istengyermekség, amire nekünk törekedni kell.

Isten így szólt a teremtéskor az emberhez: »…töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá« (Ter1,28). Az uralom, uralkodás nem azt jelenti, hogy az ember azt tesz, amit akar. Jézusnál az uralom nem azt jelentette, hogy mindent meg lehet tenni vele, hanem hogy mindent meg lehet tenni érte, és Ő meg is halt értünk. Ezzel az alázattal, hozzáállással, nyitottsággal, gyermeki rácsodálkozó képességgel kell odafigyelni a világra és a tudományra” – fogalmazott a főpásztor, majd Isten áldását kérte a konferenciára, a tudományra, a jelen lévő előadók és hallgatók életére, hogy egyre jobban megismerjék Isten teremtett világát, és döbbenjenek rá arra, hogy a tudomány egyáltalán nem áll szemben a hit világával, mert a hit és az értelem egymást kiegészítő valóság.

A konferencián elhangzott előadások:

Kovácsné Bácskay Ildikó, a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának oktatási dékánja: Gyógyítási rendszerek és a hit kapcsolata

Dobos András, a Görögkatolikus Papnevelő Intézet rektora: A bűnbánat szentsége az ősegyház korától napjainkig – történelmi és teológiai megfontolások

Egeresi Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Kutatóintézetének tudományos munkatársa: Földrengés után, választások előtt: Törökország aktuális kihívásai

A nap moderátora, Márta László, a Szent László Szakkollégium munkatársa elmondta, hogy idén rekordszámú előadó jelentkezett erre a napra, így párhuzamosan a két szekcióban összesen 24 előadáson vehettek részt a hallgatók és az érdeklődők.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria