Az oblátusok azok a világiak, akik arra tesznek ígéretet, hogy Szent Benedek szellemében, az alapító Regulája alapján és az evangélium vezetése mellett élik keresztény életüket. Férfiak esetében oblátusoknak nevezik őket, a közösség női tagjai az obláták. Mindannyian egy monostorhoz tartoznak – a magyar bencés oblátusközösség tagjai a Pannonhalmi Főapátsághoz.
Hagyományosan Szent Benedek nyári ünnepe előtt tartják Pannonhalmán az oblátusközösség többnapos lelkigyakorlatát. Ennek részeként idén július 11-én a laudesben négyen – Margit, Izabella, Gertrúd és Benedek testvérek – öltöztek be jelképesen, azaz kapták meg a Regulát és a Szent Benedek-érmet. Próbaidejük ezzel az ünnepélyes aktussal kezdődött, amelynek leteltével fogadalmat tehetnek.
Ahogy az aznapi konventmisén hárman is: Laura, Lea és Izajás testvérek köteleződtek el egész életükre.
Az ország másik végéből ideköltöző Nusser Zsófia, Izabella testvér későn érő típusnak tartja magát. Mosonmagyaróvárról számtalanszor elautóztak a Pannonhalmi Főapátság mellett, ilyenkor a férje mindig megjegyezte, milyen jó lenne, ha a fia majd ide járhatna. Azonban férje előbb lépett a falak közé, mint a fia. Megbetegedett, és Isten valahogy idevezette Pannonhalmára, Hardi Titusz atyához, akivel nagyon sokat beszélgetett, egészen haláláig. Kapcsolatuk a bencésekkel innen ered. Zsófia a gyerekekkel ezután nagyon sok időt töltött a főapátságban, számtalan programon, lelkigyakorlaton vettek részt. Férje sokszor elmondott kívánsága is meghallgatásra talált: fiuk bencés diák lett, két éve végzett. Rengeteg szeretetet, törődést kapott a gimnáziumi évek alatt – élete legjobb döntésének tartja azóta is, hogy idejött. Eközben Zsófi is egyre szorosabbra fonta kötődését a bencés közösséghez, amit részben a covidjárvány miatt kialakult sajátos helyzet mozgatott. Az iskola bezárt, otthonról online kapcsolatokkal tartották életben a közösséget, az oktatást. Zsófinak meghatározó élmény volt az a törődés, amely a szent hegy felől érkezett. Nem maradtak magukra. Minden online miseközvetítésen és esti imán ott ült az egész család. Miután elvonult a pandémia, és az élet javarészt visszatért megszokott kerékvágásába, Zsófi egy 2022-es nyári lelkigyakorlaton találkozott egy oblátával. Tőle hallott először az oblátusközösségről, és ekkor megkereste az oblátusrektort, Borián Elréd OSB atyát. Zsófia mindazt a mérhetetlen szeretetet, gondoskodást, amelyet a bencésektől kapott, ezzel az elköteleződéssel is szeretné nemcsak meghálálni, hanem velük együtt továbbadni. Zsófi már családanyaként elvégezte a hittudományi főiskolát, majd idén a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán a lelkigondozó-képzést is. Számára az oblátussággal együtt vált kerek egésszé hitéletének érési folyamata. Ha ez a kegyelem megmarad, akkor fogadalmat is szeretne tenni.
Szabó Gyöngyi, Margit testvér születésétől fogva Pannonhalmán él, és már kisgyerekkora óta kötődött a plébániatemplomhoz, ahol rendszeresen ministrált még Marton József atya idejében. A gyermeki hitnek azonban meg kell érnie, ami Gyöngyi esetében egy megtéréssel is párosult. Főiskolai évei alatt ismerkedett meg a Sant’Egidio közösséggel, imacsoportot alapítottak, idősotthoni és hajléktalan szolgálatot láttak el. Férjét is a közösségben ismerte meg, aztán gyors egymásutánban jött a három lánygyermek. Gyöngyi hét évig volt gyesen, majd a pannonhalmi karitásznál helyezkedett el; a plébánián is rendszeresen kapott feladatokat. A nonprofit szféra igazán neki való, és e két feladat együtt teszi ki a teljes munkakörét. Külön örül annak, hogy ezek a szálak – köztük a bencések plébániai, karitatív szolgálatai – már élőbb kapcsolatot jelentenek az apátság és a település között is, ami nem mindig volt így. Munkájából adódik, hogy egyre több és szorosabb kapcsolata lett a bencés szerzetesekkel, és már csak egy lépés és egy személyes találkozás kellett neki is ahhoz, hogy 2019-ben az oblátusság felé forduljon. Számára a lelkében már kialakult kötődés további útját jelenti az oblátává válás. A ráhangolódás jóval korábban, Binzberger Ákos atya 2014 őszén elindított bibliaóráival megkezdődött; lelkiéletét igazán ez tette intenzívvé. A jelöltség után a beöltözéssel most ő is elkezdi a próbaidejét.
Léderer Nóra Mária, Gertrúd testvér felnőtt fejjel talált rá újra Istenre. A tágabb családjában több katolikus pap és szerzetesnővér is volt, szülei azonban nem voltak hívők, így bérmálása után Nóra is eltávolodott az Egyháztól. Szívében azonban soha. Mindig is élt benne a vágy, hogy megélje Istennel való kapcsolatát. Mintegy nyolc éve már, hogy párjával Bakonybélben kirándultak, amikor bementek a bencések miséjére. Már akkor nagyon megfogta a liturgia, így később, amikor barátaikkal látogattak el Bakonybélbe, bár a többieknek nem volt kedve, ő mindenképp be akart menni a templomba. Rajta kívül csak egy szerzetes volt bent, aki épp zenélt, Nóra pedig csendben hallgatta. Csak néhány percet tudott eltölteni a templomban, hiszen a többiek kint vártak rá, de az élmény örökre megváltoztatta az életét. Megfogadta, visszatér majd egyedül. Fogadalmát pedig megtartotta és rendszeresen visszajárt Bakonybélbe. Azt mondja: az ottani bencések között tanult meg valójában imádkozni. Ahogy a testvérek énekelték a zsolozsmát, ő is igyekezett mindig bekapcsolódni. A zsoltárok és himnuszok szövege nagyon mélyen megérintette, először csak egy-egy mondatról, majd egyre több mindenről érezte úgy, hogy igazán a szívéből tud szólni. Így talált végül vissza az Úrhoz. Párjával akkor még nem voltak házasok, de Nóra egyre inkább vágyott arra, hogy élete minden területén Istennek tetsző módon éljen, így három éve összeházasodtak. Ekkor ismét a bencés közösséghez vezette útja. Egy kis kápolnát keresve találtak rá a budapesti Szent Szabina-kápolnára, ahol végül az esküvőjüket tartották. Onnantól kezdve Nóra misére is odajár. Húsz éve segítőként dolgozik, tizenhét évig pszichiátriai betegekkel foglalkozott, de kérte az Urat, vezesse olyan helyre, ahol amellett, hogy segít másokon, a lelkiéletében is fejlődni tud. Imái meghallgatásra találtak, és immár három éve a Boldogasszony Iskolanővérek szeretetotthonában mentálhigiénés szakemberként dolgozik az idős szerzetesnők mellett. A nővérek életét látva fogalmazódott meg benne, hogy valójában hozzájuk hasonló életre vágyik, és egyre inkább úgy érezte, otthonra talált közöttük. Itt hallott először az oblátusságról is. Az egyik nővérnek rendszeresen felolvas – akkor épp Római Szent Franciska, a bencés oblátaközösség alapítójának életéről olvasott neki. Végtelen öröm járta át, amikor rájött, hogy házasként is van lehetősége még mélyebben kapcsolódni az Úrhoz. A nővérrel elbeszélgetett arról, hogy mit is jelent oblátának lenni, majd hazaérve azonnal rákeresett a bencés oblátusságra. Úgy érezte ez az út igazán neki való, így felvette a kapcsolatot az oblátusrektorral, Borián Elréd atyával. Néhány hónap után megkezdhette jelöltidejét, most pedig újabb lépcsőfokhoz érkezett. Beöltözésével egyéves próbaidőszak kezdődött, amelynek a végén – ha a közösség elfogadja és ő is szeretné – fogadalmat tehet.
Az oblátusság az Istennek felajánlott élet. Mindezek gyakorlati megvalósítása azonban tényleg komoly erőfeszítéseket kíván.
Szabó Gyöngyi ezt úgy oldja meg, hogy még a munkaideje kezdete előtt igyekszik beülni a templomba, ott az imádságnak szenteli az időt. A beöltözés után egy újabb feladat lesz a napi zsolozsma beillesztése a mindennapokba. Mivel a gyerekei még kicsik, egyelőre nem tudta elérni, hogy a Regula szorgalmazta napi ritmust átvigye az életébe, de vágyik és törekszik rá. A monoton, rutinból végzett házimunka közben ráirányítja figyelmét az esti imára, és közben megjönnek a jó gondolatok, érzések is.
Zsófinak sem egyszerű mederben tartani a mindennapjait, hajlamos szétaprózódni a feladatai között, ezért határozott és szögletes napirend szerint igyekszik élni. És a napirend szerves része az imádság is. A reggeleit ezzel és a napi Regula-részlettel kezdi, és törekszik a napi zsolozsmára is. Az esti imákkal az állandó fáradtság miatt gondjai voltak, és ez nyomasztotta. Viszont mióta munkahelyet váltott, és elhagyta a bankszektort, a kompletórium és esti ima is bekerült az életritmusba. Ez nagyon megnyugtató, hiszen az élő imák indítják a napokat, amihez később is gondolatban vissza-visszatér. Este pedig zárásként szintén élő imával tekint vissza az elmúlt napra, sorra veszi, miért lehet hálás, ahogy azt is, mit rontott el és mit csinálhatott volna jobban. A szerető Isten követése során döbbent rá, hogy a hálaadás mellett mennyire kevés időt szánt a dicsőítésre. Most neki az az út következik, hogy Istennek ezt a fényét, mindent átható ragyogását vigye előbbre, ebben tudjon elmélyülni.
Mindkettőjüknek sokat segítenek a lelki építkezésben azok az oblátusi lelkigyakorlatos alkalmak, amikor igyekeznek kiszakadni a mindennapokból, tudatosan elcsendesedni, elvonulni, mobiltelefont lerakni.
„Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák. Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!” (Mt 5,13–16). Szeretném megosztani, miért fontos nekem ez az evangéliumi szakasz, amit 17 évvel ezelőtt az esküvőnkre is választottunk. Több szempontból is ez a részlet a szívem csücske – vallja Szabó Gyöngyi, Izabella testvér. – Egyrészt Jézus az apostoloknak ezeket a feladatokat adta. Másrészt a hegyre épült várost nekem Pannonhalma jelenti. És a tetteinket látva dicsőítsék a mennyei Atyát. Ami azonban nem a mi jócselekedeteinkről szól. Felemelő dolog, hogy én eszköz lehetek az Úr kezében. Ha csak egy icipici kis jó dolgot tudok tenni, az nem a saját érdemem. A pannonhalmi Karitászban nagyon sok apró jót igyekszünk tenni. Bármit is teszünk, ezek csak porszemek a feladatok végtelenségében. Bármit is teszünk, az az Isten érdeme. Akkor igaz és akkor hiteles, ha az ő dicsőségére tesszük. Így vagyunk az Úr munkatársai. Ahogy Borián Elréd atya gyakran szokta mondani: minden dicsőség Istené! Nekem ezt jelenti, hogy ti vagytok a föld sója.
Nusser Zsófia, Margit testvér úgy fogalmaz: Több kedvenc evangéliumi részletem van, de ami mindig nagyon megérint, az a vérfolyásos asszony gyógyulásának története, amit Máté, Márk és Lukács evangéliuma is elbeszél. „Ha csak megérintem a ruháját, meggyógyulok.” Azt gondolom, hogy ez olyan mélyből fakadó hit, amire én nem tudok megfelelő szavakat találni. Egy nő, abban a korban, azokban a körülményekben, aki egyedül van, semmibe veszik, beteg, tisztátalan és emiatt bűnösnek is tartják. Már mindent kipróbált, már mindent megtett, hiába. És ő bátor, cselekvő hittel meg meri tenni, hogy hozzáér Jézushoz. És megtisztul, meggyógyul a hite által. Nekem ez a legszebb evangéliumi üzenet.
„Áldott legyen az Isten, a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is meg tudjunk vigasztalni másokat bármilyen nyomorúságban, annak a vigasztalásnak az erejében, amellyel Isten vigasztal minket” (2Kor 1,3–4). Hosszú ideje „életmottómnak” tartom Pál apostol korintusiaknak írt második leveléből ezt a részletet – fogalmaz Léderer Nóra Mária, Gertrúd testvér. – Nagyon sok vigasztalást, támogatást, szeretetet kaptam Istentől, és vágyom arra, hogy ezt továbbadhassam. Nagyon fontos szerintem, hogy az ő szeretetét, megbocsátását, irgalmát, jóságát, amit én is megtapasztaltam, közvetítsem mások felé.
Forrás: Pannonhalmi Főapátság
Fotó: Fotó: Hernádi László, Zénó testvér
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria