Hit a Lélek erejéből

Lukács evangéliumának utolsó fejezete a Föltámadott megjelenéseit tárja elénk. Sorba véve ezeket a találkozásokat, más dinamikát várnánk, mint amelyről az evangélium tanúskodik. Jézus megjelenik az asszonyoknak, akik megviszik az örömhírt az apostoloknak. Ők viszont „üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik” (Lk 24,11). Jézus ezután megjelenik az emmauszi tanítványoknak. A találkozás nyomán megszületik bennük a hit, majd hazatérve megtudják, hogy az Úr Péternek is megjelent. Ezt követi a mai találkozás, amikor Jézus az apostolok közössége előtt is megmutatkozik. Megjelenik, és így köszönti őket: „Békesség nektek!” (Lk 24,36) Az előzmények nyomán azt várnánk, hogy most valóban egy ujjongó, örömteli, felszabadult találkozás következik, immár kételyek nélkül. Ehelyett azonban az apostolok – most éppen örömükben – nem mernek hinni, sőt úgy gondolják, kísértetet látnak, és megijednek attól, aki békét kíván nekik.

Igaza van Jézusnak, hiszen „tudta ő, mi lakik az emberben” (Jn 2,25).

Az ember szíve késedelmes a befogadásra, a hitre. Ezen a ponton megsejtjük, hogy valóban nagy szükségünk van a Lélekre, akit Jézus megígér mint Isten örök ajándékát

– „én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretétét” (Lk 24,49) –, egy másik találkozás alkalmával pedig tanítványaira lehel – „vegyétek a Szentelelket” (Jn 20,22).

A Lélek az, aki megnyitja az Írások és az események értelmét, hogy a tanítványok megértsék, miért kellett úgy lennie mindennek, ahogyan megtörtént. A Lélek ad hitet, hogy félelem nélkül és bizalommal higgyenek annak, amit, sőt akit látnak. Nélküle a tanítványok még a többszöri találkozás és bizonyosság ellenére is kételkednek, megrémülnek. A Lélek ereje indítja el az apostolokat pünkösd napján, hogy félelem nélkül kiálljanak és tanúságot tegyenek a feltámadásról.

Jézus már korábban is beszél a hit aktív döntéséről, megjelenésekor pedig a Föltámadott szelíden dorgálja tanítványait késedelmeskedésük miatt: „miért támad kétely a szívetekben?” (Lk 24,38) De eközben megígéri a Lelket. Talán ellentmondásosnak látszik:

a hit, a bizalom, a kétely meghaladása személyes döntés, szívünk odabízása, vagy a Lélek ajándéka? A kettő együtt igaz: elengedhetetlenül szükségünk van a Lélekre, aki szívünkbe adja a hit kegyelmét, ugyanakkor döntés kérdése is, amely a szabad ember értelemes cselekedete.

A „higgyetek” felszólítás pedig felemeli tekintetünket, mert a mindennapokban nagyon bele tudunk keveredni és keseredni az életünk mélységeibe. Életutunk egy-egy pillanatában szükségünk van arra, hogy kimozdítsanak minket a magunkba fordulásból, hogy felrázzanak, felhívják figyelmünket a hit szempontjára, amelyet oly sok minden eltakarhat. A Lélek pedig, akit az Úr ígér, megadja, hogy ne csupán Jézusnak, hanem Jézusban higgyünk, elfogadva a feltámadás és a megbocsátás örömhírét.

Szerző: Dobszay Benedek OFM

Magyar Kurír