Hiteles hely – Petényi Katalin és Kabay Barna A közvetítő című filmsorozatáról

A bizonyító erejű oklevelek kiadására, másolására a középkorban hiteleshelyeket hoztak létre. A pannonhalmi bencés apátság III. Béla királytól kapta meg ezt a címet. Pannonhalma ma már jogilag nem hiteleshely, ám szellemi és spirituális értelemben annál inkább az: hiteles hely, amelynek kisugárzása van mindenekelőtt két perjelségére, Tihanyra és Bakonybélre, de azokon túl az egész országra, s a bencés monostorok hálózatán keresztül – nyugodtan mondhatjuk – az egész világra. A bencések általában hegyre építették monostoraikat, mint Pannonhalmán és Tihanyban. (Bakonybél is hegyvidéken fekszik, de ott a legmagasabb csúcsok közötti völgykatlanban húzódik meg a település közepén emelt templom és rendház.) A csúcsokról pedig messzire ellátni, s nemcsak térben, hanem átvitt értelemben időben is. Szent Benedek rendje a nyugati kereszténység legrégibb, a 6. századtól működő szerzetesközössége, amely immár több mint ezer éve Magyarországon is letelepedett. Petényi Katalin és Kabay Barna 2005-ben forgatott, hatszor huszonöt perces riport-dokumentumfilmje, A közvetítő a bencések életét, tevékenységét, hivatását mutatja be. Négy rész Pannonhalmáról, valamint a bencés lét különféle aspektusairól szól a munkától az ökumené jegyében épített kapcsolatokig, míg két rész a tihanyi és a bakonybéli apátság, illetve perjelség közösségét mutatja be. A sorozat szakértője és kalauza Várszegi Asztrik főapát, aki akkoriban második ciklusát töltötte, s harmadik ciklusa végén, huszonhét évi szolgálat után, 2018-ban vonult vissza. Ő nemcsak a sorozat emblematikus alakja, hanem a rendszerváltás után megújulni igyekvő magyar Egyházé is.

A könyvek mellett a filmeknek, filmsorozatoknak is megvan a maguk sorsa, különösképpen, ha dokumentumfilmekről van szó. A közvetítő nyilván a korabeli jelennek szólt, mostanra azonban történelmi értéke lett. Filmről lévén szó, sok mindent megörökített, ami azóta megváltozott. Mindenekelőtt a pannonhalmi bazilikát, amelynek belső tere a felújítás után teljesen átalakult: kitisztult, leegyszerűsödött, mintha megnőtt volna. A sorozat a forgatás óta eltelt idő ellenére is aktualitás maradt, sőt, talán egyre aktuálisabb mindaz, amit a bencésekről és a bencésektől látunk, hallunk. A legfontosabb a címben kiemelt szerep, a közvetítőé, vagy korszerűbb, Várszegi Asztrik által is használt fogalommal: a kommunikátoré. A bencések ezt igen sokféle dimenzióban gyakorolják: föld és ég, múlt és jelen, régi és új, nemzetek, országok, kontinensek, különféle egyházak és felekezetek között. Mindehhez megvan a tapasztalatuk, a hagyományuk: ez hitelessé teszi őket, s a rend tagjait egyfajta bölcsességgel ruházza fel. A személyes karizmán túl ez egyszerűen a rend múltjából fakad: más viszonyulást jelent a bármilyen mértékében felgyorsult időhöz, ha érezni, ha árad a falakból, hogy a jelen döntései másfél évezrednyi hagyományba illeszkednek, annak lesznek apró mozaikdarabjai, folytatásai. Ezzel a háttérrel valahogy más dimenzióba kerül minden; megnyugtató a hagyomány jelenvalósága, s egyszersmind felemelő, motiváló meg persze felelősségteljes feladat is csatlakozni ehhez.

A sorozat a rend megtartó erejét, történelmi hátterét a bemutatott épületeken, tárgyakon és az elhangzott gondolatokon túl egy igen egyszerű, mégis sokatmondó motívummal emeli ki: a természet képeivel. A közvetítő úgynevezett „négy évszakos” film: a tavaszi virágzástól az őszi lombhullásig, a nyári naplementéktől egészen a téli havazásig látjuk a Pannonhalmát, Tihanyt, Bakonybélt, valamint a határon túli bencés monostorokat körülölelő természetet. Mintegy a teremtett világ fogja (meta)fizikai keretbe az egyes epizódokat, ahogyan foglalata a természet minden rendháznak is, amelyekhez arborétum, szőlészet, gyümölcsös tartozik, vagy a paradicsomi kertet szimbolizáló, de rekreációra is alkalmas parányi négyszögletes udvar, kvadratúra, amelyet a monostori kerengő fog közre.

A tárgyát szolgáló alázatos alkotói hozzáállás másik említést érdemlő kreatív mozzanata a két kisebb rendház bemutatása: Tihany esetében a csodálatos balatoni táj (és az azt fényképező perjel, Korzenszky Richárd fotói), Bakonybélben pedig az elvonultságban tevékenykedő, kertészkedő, iparművészeti tárgyakat készítő vagy éppen kenyeret sütő testvérek kerülnek előtérbe.

Nem titkolhatom el, hogy több évtizedes személyes kapcsolat fűz a bencésekhez, monostoraikhoz; a filmben megszólaló atyák és testvérek többségét jól ismerem. Ebből a szubjektív perspektívából is élmény újranézni a sorozatot, amely az állandóság és a változás dinamikájáról tudósít. Ez a bencés életforma és a róluk szóló dokumentumfilm legnagyobb tanulsága – és egyúttal tanúsága is.

Szerző: Gelencsér Gábor

Fotó: Lambert Attila; Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. március 5-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.