Hitünket, reményünket erősítő misztériumjáték – Bemutatták a Pasaréti Passió megújult változatát

A darabot Meskó Zsolt film- és színházi rendező írta és rendezte.

Szerdán, a hét órakor kezdődő előadáson megtelt a templom. A megjelenteket Kálmán Peregrin OFM plébános köszöntötte. Kiemelte: a liturgiában jelen van a megváltás drámájának a megjelenítése a szentségek által, ugyanígy a szent zene, a megszentelt szó. A mostani héten mintha a liturgia egy-egy összetevőjét egy-egy pillanatkép erejéig kiemelnénk az eredeti közegéből, hogy így megjelenítsük az üdvösség titkait: a színházzal és a szent zenével a passiót, Jézus szenvedéstörténetét, a hittanórán pedig a liturgia magyarázatával, a szavakkal igyekezzünk közelebb vinni az embereket a megváltás misztériumához. Ezek a pillanatképek emberi megközelítések, de segítségükkel jobban megélhetjük és közelebb kerülhetünk az istenihez, és az isteni misztériumok által beléphetünk a menny világába.

A misztériumjáték „főhőse” ezúttal egy 18 éves, bőrkabátos lány (Meskó Boróka). Az ő hitkeresésének története áll párhuzamban Jézus szenvedéstörténetével. A kísértő szerepében Takács Bence látható, aki Pasaréten a „Mondj egy verset!” versmondó kört vezeti.

Meskó Zsolt rendező egyéni ötlete, hogy „megkettőzte” Jézus alakját, akinek földi valóját György-Rózsa Sándor jeleníti meg a színpadon, de ő nem beszél. Jézus hangja Sótonyi Gergely tolmácsolásában hallható; a hang és a szereplő mozgása harmóniában vannak egymással. A rendező elképzelése szerint a hang és a test különválása az isteni és az emberi kettősséget mutatja meg:

Jézus az isteni példa az emberire és az emberi példa az istenire.”

A szereplők korabeli ruhákat idéző jelmezekben idézik a néző elé az ókori Jeruzsálem hangulatát. Egyetlen mai ruhás szereplő van a játszók között: a bőrkabátos fiatal lány. Anyagi értelemben mindene megvan, vasárnaponként szentmisére is jár, de érzi, hogy a hit nem járja át a lelkét. Az egyik őse még stációképet faragott, mely ott lóg az ebédlőjük falán, de ő észre sem veszi ezt. Ugyanakkor nem tudja elfelejteni nagymamája intelmét: „Egy az út: istenítsen az élet!” Erről eszünkbe juthat a Kr. u. 2. században élt Szent Iréneusz egyházdoktor, lyoni püspök, aki azt mondta: „Isten emberré lett, hogy az ember isten legyen.”

A lány a korából adódóan keresi helyét az életben, és talán mert vallásos közegben nőtt fel, választ szeretne kapni kérdéseire, elsősorban arra, hogy mit üzen neki Jézus Krisztus keresztútja. Szeme előtt lepereg a Megváltó kétezer évvel ezelőtt megtörtént kálváriája, kezdve Jézus Getszemáni-kerti szenvedéseivel és elfogásával.

A bőrkabátos lány próbálja értelmezni az eseményeket, az emberi magatartásokat, így Júdás árulását. Önmagába száll, elismerve a mindennapi árulásait, gyengeségeit: „Naponta adunk-veszünk, árulunk, már nem csókkal, szavakkal, fegyverrel. Ítélünk egymás felett, istent játszva, és végzünk a másik emberrel. Ma kit árultam el, kire sújtott le szavam? Ki mellé álltam oda szótlanul?” Péter háromszori Jézus-tagadását így kommentálja: „Háromszor tagadtál, én hányszor tagadok? Elítéllek, s közben magam maradok.”

A tizennyolc éves, élete hajnalán lévő lány mintha nyilvános gyónást végezne. Mindennapi tapasztalata, hogy igazak Jézus szavai: más szemében a szálkát is meglátjuk, a magunkéban a gerendát sem. „Magamat sose látom a bűnösök között, szenvedő vagyok, az örök meggyötört…, tudom, hogy másban a bűn, s én mindig az áldozat vagyok. Mert tévedni nem szoktam… Mégis, néha itt valami feszül, valami megmozdul, valami fáj.”

Ahhoz, hogy a dolgok jó irányba változzanak, nekünk kellene elsősorban megváltoznunk, a megtisztulást magunkon kellene elkezdeni. A lány hajlandó erre, és ezzel megteszi az első, legnehezebb lépést.

Elgondolkoztató jelenet, amikor a 10. stációban a lány eltűnődik a felfoghatatlan misztériumon:

Ecce homo. Isten a testben, a titok. Isten fia asszony méhében ölt testet. Értjük, nem értjük… Test, lélek és szellem. A hármasság harmóniája. Itt áll előttünk, megfosztva minden földitől, teremtett önmagába.”

A világegyetemet alkotó szentháromságos Isten második, megtestesült személye lemondva végtelen hatalmáról kiszolgáltatja magát az emberi erőszaknak, gonoszságnak, kíméletlenségnek, és mindezt szeretetből. A lány talán végiggondolja ezt, és az ereje végére ért Jézus vállára hajtja a fejét, majd visszalép. „Vedd fel mindennap a kereszted, és úgy kövess engem” – halljuk Jézus lányhoz intézett szavait.

A lány ellenpontja a misztériumjátékban a kísértő szerepe. Ő sugallja Júdásnak az árulást, Péternek a háromszori tagadást. Kitartóan törekszik arra, hogy gyengítse Jézus és a tanítványok erejét. Legfőbb célja, hogy megakadályozza a megváltást, és hogy a maga oldalára állítsa a lányt, gyengeségnek tartva annak kétségeit, kérdéseit. Egyértelműen fogalmaz: „Legyen meg az én akaratom! Hiába tűnődsz a szavakon, egy út vezet a célba, legyen meg az én akaratom.” Önmegvalósítás mindenáron, tekintet nélkül másokra.

A kísértő egyetlen pillanatra sem adja fel, végig követi a keresztúton Krisztust. Ugyanúgy megkísérti őt, ahogyan a sivatagban tette. A mennyei Atya ellen hergeli, abban bízva, hogy a végletekig elgyengült Krisztus feladja: „Atyád hallgat, de te meg tudod magad szabadítani! Vesd le innen magad!... Állj fel, tedd le a kereszted, s tied lesz az egész világ!... Látod, Istened nem segít! Nincs is szükség rá, te meg tudod csinálni nélküle, csak mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.” A kísértő az, aki a katonákat is sürgeti, hogy szegezzék már keresztre Jézust.

Meskó Zsolt bátran merít Mel Gibson Passió című filmjéből, így az ereje végére ért, tanítványaitól elhagyatott Jézus előtt felidéződik, amikor megalapította az eucharisztiát, és halljuk tőle: „Szeressétek egymást, úgy ahogyan én… Hol vagytok? Szeressétek… Hol vagytok?”

Ami különösen megrendíti a lányt, az Jézus engedelmessége és alázata. Ezt látva és érzelmileg is azonosulva Krisztus megváltó halálával, a lány eljut a megtisztulásig és megvilágosodásig. Az önmagát kiüresítő, küldetését a kereszthalálig végig vivő Jézus személye más emberré formálja:

Akarom élni az egész hitet, szeretni, ahogy Isten szeret. És bízni, bízni akarok abban, amit Jézus hozott. Nem érzem, nem is gondolom, de akarom, akarom, akarom.”

A lány nem érti, miért szereti őt Jézus úgy, ahogyan ő sohasem tudta önmagát szeretni. Ám bizalommal kéri az Urat: „Taníts meg, mint ahogy te, magamat úgy szeressem! S ki elesik, abban Jézust lássam: testvérem, a szeretett társam.”

Megrázó a misztériumjáték vége: gyerekek vonulnak az emberekkel teli padsorok között, kezükben gyertyák („Engedjétek hozzám a kisdedeket, mert ilyeneké a mennyek országa…”), mögöttük a kabátos lány, kezében tartva a stációképet, amely ettől kezdve erőt adó ereklye lesz számára, a keresztre emlékezteti, amely Krisztus fölmagasztalása is egyben. A gyermekek kezében égő gyertya pedig már előremutat, a húsvéti gyertyára, amelynek fénye Jézus Krisztust jelképezi, feltámadását, amely beleragyog a világ sötétjébe, hogy új reményt adjon.

A Pasaréti Passió, mint minden évben, ezúttal is csodálatos lelki élménnyel ajándékozta meg a nézőket, erősítve a hitet, a reményt, amelyre nagyon nagy szükség van a mindennapokban. A lányt alakító Meskó Boróka teljes átlényegüléssel formál meg egy mai, az élet értelmét kereső, érzékeny lelkületű fiatalt, aki szilárd kapaszkodót keres zűrzavaros korunkban. Szerep és alakítója harmonikus összhangban talált egymásra.

A misztériumjáték előadása után rövid interjút készítettünk a Jézust játszó György-Rózsa Sándor énekes, színésszel, aki a Jézus Krisztus szupersztár és a Mária evangéliuma rockoperákban is alakította már a Megváltót. Elmondta: a korábbi években is ő játszotta a Pasaréti Passióban Jézus szerepét. A mostani előadásban „csak” a fizikai jelenlétével vesz részt, és nagy koncentrációt igényelt, hogy a narrátor, Sótonyi Gergely érzelmeivel megformált szöveg és az ő lelkiállapota szinkronban legyen egymással.

György-Rózsa Sándor szerint Jézust eljátszani más, mint a drámairodalom többi alakját, főleg ha hívő a színész. Nagyböjtben alakítani Krisztus szerepét rendkívül hálás feladat és különleges lelki ráhangolódás húsvétra. Különösen, hogy mindez egy templomban történik: jobb oldalt ott van a tabernákulum, mögötte a feszület. Ettől is kivételes ez a passió.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír