Hitvallás-exkluzív – Beszélgetés Bubnó Tamással, a Szent Efrém Férfikar vezetőjével

Nézőpont – 2015. június 15., hétfő | 10:02

Alábbiakban a Győri Egyházmegye Hitvallás című lapjában megjelent, Jakab Gábor által készített exkluzív interjút adjuk közre.


Az Örök-Egy vonzásában – Angyalok találkozása
címmel adott közös hangversenyt a Szent Efrém Férfikar és Nishat Khan indiai szitárművész április 19-én a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. A Filharmónia Magyarország szervezte keresztény–muszlim zenei párbeszéd létrejöttéről Bubnó Tamást, a férfikar vezetőjét kérdeztük.

– Kérem, mondjon néhány szót együtteséről és saját zenei világukról

– 2002-ben alakultunk. Én akkor Kárpátalján gyűjtöttem görögkatolikus egyházi énekeket – mert a doktori dolgozatomnak ez volt a témája –, és ott kezembe akadt egy számomra fantasztikus értékű kotta: egy pap zeneszerzőnek, Boksai Jánosnak Aranyszájú Szent János-liturgiája. Ő a Kárpát-medencei görögkatolikusságnak az egyik legnagyobb jelentőségű mestere volt. Rögtön láttam az ószláv kézírásán, hogy ez egy teljes liturgia. Tudtuk, hogy volt ilyen, de azt hittük, hogy a háborúban megsemmisült. Borzongatós pillanat volt. Hazajöttem, és a Hungaroton lemezkiadónál azt a tanácsot kaptam, hogy vegyük fel. Erre jött létre a Szent Efrém Férfikar. A felvétel olyan jól sikerült, hogy immár tizenharmadik éve „koptatjuk egymást”.


– Miként tudná megfogalmazni zenei hitvallását?


– A hatalmas Bizánci Birodalom mai örökségének kutatása, megismertetése, népszerűsítése, és ezen belül a Kárpát-medence görögkatolikusságának és ortodox egyházzenéjének megismertetése. Utóbbit inkább külföldön szoktuk bemutatni, hiszen ők ezt abszolút nem ismerik, sőt, nem is tudják, hogy a Kárpát-medencében élnek Románián és Szerbián kívül bizánci vallásúak, akik ebben a hitben nőttek föl, és nagyon becses számukra ez a liturgia, ez a zene, ez a gondolatvilág az egységes katolikus egyházon belül.

Ennek a bemutatása az oroszoknál, a szerbeknél, mindenütt nagyon jó fogadtatásra talál, Nyugat-Európa pedig mostanában nagyon-nagyon szereti a keleti zenét. Ez nyilván belső indíttatása a nyugati embernek, hogy megismerjen, illetve „visszaismerjen” valamit abból a misztikumból, ami a hitünknek egyik alapja, és amitől sok-sok évszázad egy picit távolabb tolta a Nyugatot. Ma sokan úgy gondolják, hogy ezt a misztikumot újból átélhetik a bizánci rítusú zene meghallgatása által.

E két fő bizánci pillér mellett van egy harmadik, amely legalább ennyire fontos, különösen az utóbbi években: a magyar férfikari hagyomány. Ha már van egy ilyen, jónak mondott magyar férfikar, akkor kötelességünk Lisztet, Kodályt, Bartókot, Ligeti Györgyöt énekelni. Bartók összes férfikarát például hamarosan elénekeljük Szokolay Dongó Balázs barátom közreműködésével, aki belehelyezi majd ezeket a feldolgozásokat népi környezetükbe – izgalmas lemezfelvétel lesz.

– A győri koncert alkalmával mit hallhattunk, milyen koncepció alapján?

– Először úgy gondoltam, hogy a koncert során egy kis „szembenállós játékot” játszunk el, miszerint Nishat elkezdi a muszlim zenét játszani, mi keresztény zenét éneklünk, közeledünk egymáshoz, és a végén együtt muzsikálunk majd. De Nishat barátom azt mondta, hogy annyi a szembenállás a muszlimok és a keresztények között, hogy ezt mi ne tetézzük. Azt majd megteszik a politikusok és az anarchisták, akik a vallás ürügyén gonoszságokat művelnek társaikkal, magukkal és a Fölöttünk Lévővel szemben – nevezzük akár Allahnak vagy Istennek. Arra jutottunk tehát, hogy legyen egy közös imádkozás. Elkezdünk egy éneket, és abba Nishat belegondolja a saját indiai-muszlim, szúfi – mely egy mélyen megélt, filozofikus iszlám hit – zenei motívumait. Elkezdünk egy gregorián éneket, és ő – mintha betévedt volna egy keresztény templomba – folytatja az imádkozást az ő gyönyörű hangszerén.

Nishat Khan fantasztikusan virtuóz, és nagyon szépen játszik, nem véletlenül: hét generációra nyúlik vissza a családja, mely Indiában az egyik legismertebb zenészcsalád, a szitárok, a tablák és más indiai pengetős hangszerek nagymesterei. A budapesti koncert alkalmával egy olyan ruhát vett föl, ami az ükapjáé volt – csak igazi ünnepkor viseli.

Igazi tradíció, mély hit összekapcsolódása ez a koncert, melyet a cím is jelez: Az Örök-Egy vonzásában. Az alcím pedig: Angyali találkozások, ugyanis mindkét nagy világvallásnak nagyon fontos lényei az angyalok, s egyben őket is kérjük, hogy a találkozás létrejöjjön, és sikerüljön az ima.


– Miért vállalkoztak erre a szokatlan koncertre?


– Láttam Nishat Khant a YouTube-on, és ugyan sokféle együttessel és szólistával dolgoztunk, de muszlim hitű szitárossal még sohasem. Úgy gondoltam, hogy ez egy érdekes dolog lehet, és örülök, hogy a koncepciót tekintve én engedtem, mert úgy látom, hogy valóban szervesen folytatja azt, amit mi kitaláltunk. Odatoltunk elé egy kottát, és azt mondta, vigyétek innen, én óvom magam a kottától, mert az engem béklyóba köt. Az ő zenei kultúrájában tehát a kotta csak gátló tényező. Nekünk, európai professzionalista zenészeknek ez furcsa, neki viszont az, hogy mi miért használunk ilyesmit, amikor együtt zenélünk. Nem tudtok eléggé figyelni rám, mondja – na, ebben is van valami!

– Ön szerint a zenei párbeszéd elősegítheti a keresztény és a muszlim világ közti valódi, őszinte dialógust?

– Igen. Azt gondolom, minden olyan értékből, ami a kereszténységen belül, a különböző felekezetek közt közös értéknek fogható fel – az Isten imádata és hite –, ki lehet indulni, mert ha az ember szokásokból, előítéletekből, régi és feltételezett sérelmekből indul ki, abból nem lesz párbeszéd. Abból csak prejudikáció, ellenállás és szembenállás lesz, amit ki tud használni egy-egy őrült gazember, hogy ártatlan emberek ezreit gyilkolja, akár a kereszténység, akár az iszlám nevében. Ennek semmi köze a hithez. Akik ilyet követnek el, azok – tudjuk, hisz megtanultuk –, az ítéletet nem kerülhetik el. Nem is értem azokat az embereket, akik az Isten nevében bármilyen gaztettet képesek elkövetni, pedig sokan vannak.

Fotó: Hitvallás/Győri Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria