Berzeviczy Klára, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Közép Európa Intézetének igazgatója és Pályi Gyula, a Modenai Egyetem professzora, az Olasz Nemzeti Tudományos Akadémia, a „Negyvenek” tagja történelmi kutatásaik keretében az egyik legismertebb magyar szent, Árpád-házi Szent Erzsébet férje, Lajos tartománygróf életével és családi hátterével is foglalkoztak. Ezzel kapcsolatban nyilatkozott a történésznő a Vatikáni Rádió magyar adásának.
Lajos és Erzsébet ábrázolása a Rózsacsoda című oltárképen (mariahofi plébániatemplom, 16. század)
A Ludowinger dinasztiából származó IV. Lajos tartománygróf (németül Landgraf), Türingia uralkodója mint I. Hermann gróf fia, örökösödés útján került igen fiatalon, 17 évesen a fejedelmi székbe, annak minden tekintélyével és súlyos kötelezettségeivel együtt. Tízéves szolgálatot adott neki a Gondviselés és elmondhatjuk, hogy ebben a – történelmileg – rövid időben kiválóan megállta a helyét. Néhány példa államférfiúi tevékenységéből: Uralma kezdetén a mainzi érsek, a Német-Római Birodalom egyik leghatalmasabb egyházfejedelme területi vitákat kezdeményezett vele szemben, amelyek odáig fajultak, hogy Lajost kiközösítéssel akarták sújtani, de e vitákat remek diplomáciai érzékkel elsimította. Külpolitikájának gerince a Stauf, illetve Hohenstauf császári dinasztiához való igazodás volt, már azért is, mert apai nagyanyja e családból származott. A császári házzal való együttműködés meghozta politikájának egyik legfontosabb gyümölcsét, Türingia területi terjeszkedését, részben a Meisseni Őrgrófság, részben Lausitz irányában, II. Frigyes császár intenzív támogatásával.
Lajos tartománygróf 1221-ben feleségül vette Árpád-házi Erzsébet magyar hercegnőt, II. András király leányát, aki négyéves kora óta a türingiai udvarban, főleg Eisenachban élt, előbb mint Lajos bátyjának menyasszonya, utóbb, ennek halála után mint Lajos menyasszonya, majd felesége. Minden fennmaradt információ arra mutat, hogy a házaspár kitűnő személyes kapcsolatban volt egymással. Ennek gyakorlati következménye nemcsak az volt, hogy rövid, hatévnyi házaséletük alatt három gyermekük született, hanem hogy Lajos uralkodói hatalma eszközeivel lelkesen támogatta felesége jótékonysági munkáját.
Lajos korai halálát sajnos éppen a Hohenstaufokkal való jó viszony okozta. Csatlakozott a II. Frigyes császár által kezdeményezett ötödik keresztes hadjárathoz, és miközben csapataival útban a Szentföld felé tartott, még behajózás előtt a pugliai Otrantóban hirtelen megbetegedett és 1227 szeptember 11-én meghalt. Halála évfordulóját a hagyomány mint Lajos „emléknapját” tartja számon. Lajos tartománygrófot nem sokkal halála után a nép szentként kezdte tisztelni, ez a mai napra kissé elhalványodott, de a történelmi irodalomban gyakran ma is Szent Lajosként említik, bár „hivatalos” szentté avatására eddig nem került sor.
Az őrgróf sírköve
IV. Lajos családi kapcsolatai közül elsősorban édesapja, I. Hermann őseivel foglalkozott a két történész. Tavaly megjelent tanulmányukban kimutatták, hogy I. Hermann tartománygróf ősei között 35 vonalon lehet kimutatni a nagy tiszteletben álló Karoling dinasztiához való kapcsolatot. IV. Lajos édesanyja, Wittelsbach Sophie, aki Wittelsbach I. Ottó bajor herceg és Stephanie von Looz leánya, így Looz grófjai révén Árpád-házi Erzsébet rokona is volt, mivel Stephanie von Looz, Zsófia magyar királyné, I. Géza feleségének unokahúga volt. A Wittelsbachok családfája pedig a legrégebbi bajor hercegi dinasztiák felé folytatódik.
Lajos és Erzsébet három gyermeke közül egy fiú volt, aki II. Hermann néven lépett apja örökébe – gyermekeiről nem tudunk. Két leányuk közül az egyik, Gertrud, apáca lett és mint a hesseni Altenburg kolostorának apátnője szolgálta az Urat, míg másik leányuk, Sophie – az ő születésének idén márciusban volt a 800. évfordulója –II. Henrik brabanti herceg felesége volt. E házaspár fia, I. Henrik néven Hessen uralkodó hercege lett és benne a különböző hesseni dinasztiák, mint a hessen-kasseli választófejedelmek (Kurfürst), a hessen-homburgi tartománygrófok (Landgraf), valamint a hessen-darmstadti nagyhercegek (Großherzog) ősapjukat tisztelik. E főrangú családok férfiágon napjainkig virulnak, rengeteg, körülbelül harminc mellékággal és még több leányági leszármazottal.
Berzeviczy Klára kiválasztott a leszármazottak közül három személyt, akik a hesseni dinasztiák közvetlen utódai, annak bemutatására, hogy milyen sokrétű rokonságról van szó.
IV. Lajos türingiai őrgróf pecsétje
Az első közülük Piast Sagani Margit sziléziai-lengyel hercegnő volt, aki a 15-16. század fordulója körül élt, és Hunyadi Mátyás király bizalmas hívének, a Buzád-Hahót nemzetségből származó alsólendvai Bánffy Miklósnak a felesége volt. A házaspárnak három gyermeke volt, egy fiú, János, aki Magyarország nádoraként töltött be kiemelkedő közéleti szerepet és két leány, akik közül Katalin Batthyány Ferenc horvát bán felesége lett és Margit, aki bajnai Both János nándorfehérvári bánnal kötött házasságot. Mindhármuknak bőségesen vannak leszármazottai ma is élő magyar családokban.
Egy másik, említésre érdemes utód hessen-rheinfels-wanfriedi Charlotte (magyarosan Sarolta) Amália (1679–1722), aki 16 éves korában II. Rákóczi Ferenc, a későbbi fejedelem felesége lett. Ő volt a Rákócziak fejedelmi ága utolsó két férfitagjának az édesanyja. Elég keserű élete lehetett, a „nagypolitika” már kis korukban elszakította tőle gyermekeit, később a szabadságharc pedig férjét. Lényegében száműzetésben halt meg Párizsban.
A harmadik leszármazott, közeli kortársunk, Battenberg/Mountbatten Fülöp herceg, II. Erzsébet angol királynő férje, aki a közelmúltban halt meg 99 évesen és a jelenlegi uralkodó, III. Károly angol király édesapja volt. Fülöp herceg édesanyja a hesseni hercegek egyik mellékágából származott, de az anyai nagyanyja a hessen-darmstadti nagyhercegi főágból való volt. E kapcsolat révén a jelenlegi angol királyt nem csak Rhédey szépanyja köti Magyarországhoz, hanem e kettős hesseni rokonság révén Magyarországi Szent Erzsébetnek is leszármazottja.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria