Hivatás, képzés, evangelizálás – Ferenc pápa a papi hivatásról

A hivatás Máté evangélista (13,44) hasonlata szerint olyan, mint „a mezőn elrejtett kincs”: olyan kincs, amelyet Isten néhány férfi szívébe rejt, akiket kiválaszt és meghív erre a különleges életállapotra. Ez a kincs, amelyet fel kell fedezni és napvilágra hozni, nem arra való, hogy valaki egyedül meggazdagodjék általa. A meghívott nem „ura” hivatásának, hanem Isten ajándékának szétosztója, „adminisztrátora” az egész nép számára, minden ember számára, még azoknak is, aki eltávolodtak a vallásgyakorlattól, vagy nem vallják meg a hitet Krisztusban. Ugyanakkor az egész keresztény közösség őrzője ennek a kincsnek, hivatásnak, amely szolgálatára van rendelve.

Isten állandóan hív egyeseket a szolgálati papságra, akiket ki kell képeznünk. Ez az ember, az egyház válasza Isten ajándékára, a hivatásra. Megőrizni, növelni és érlelni a hivatásokat, hogy gyümölcsöt hozzanak. Csiszolni kell ezt a gyémántot, hogy ragyogó legyen Isten népe körében. A kiképzés nemcsak abban áll, hogy teológiai és lelkiségi tanítást adunk át. Jézus nem azt mondta: „Gyertek, kioktatlak benneteket!”, hanem ezt: „Gyertek, kövessetek! Tegyetek úgy, ahogy én!” Ezt a módszert akarja ma is követni az egyház a papjelöltek képzésében. A tanítvány tapasztalata ez, aki Krisztust követve egyre inkább hasonul hozzá.

Ferenc pápa a papságra készülésről szólva hozzátette: sokszor elsietjük a képzést, vagy határozatlanok vagyunk, megállunk vagy elesünk, de folytatjuk utunkat. A „tanítvánnyá levés” igazában egész élete során elkíséri a papot, vonatkozik egész személyisége, szellemi, emberi és lelki mivolta alakítására. A kezdeti és az állandó képzés két összetartozó része egyetlen valóságnak, folyamatnak.

A harmadik szempont az evangelizálás: a papi hivatás a küldetésért van, a felszentelt pap az evangelizálás különféle formáira kap küldetést. A papok a felszentelés erejében testvériséget alkotnak, az evangelizálás első formája: tanúskodnak a testvériségről, az egymás közötti és a püspökkel való egységről. Ilyen szeretetegységből forrásozhat az erős missziós lendület: ez megszabadítja a papot attól, hogy mások tetszését és saját jólétét keresse, mert a lelkipásztori szeretet sarkallja, hogy hirdesse az evangéliumot egészen a távoli peremvidékekig.

Az evangelizáló küldetésben a papoknak tudatosítaniuk kell, hogy a néphez hívott pásztorok, hogy az Eucharisztia révén jelenvalóvá tegyék az Urat. Papoknak kell lenniük, nem csupán papi feladatokat végezniük, szabadnak lenni minden világiasságtól, tetteik előtt életükkel kell evangelizálniuk. Mily öröm a hivatásukban örvendező papokat látni, akik derűsek maradnak még a fáradtság vagy a szenvedés óráiban is. És ez nem lehetséges imádság nélkül, amely a szív párbeszéde az Úrral. Ez az imakapcsolat a szíve a papi életnek.

Fotó: Sacred Space

Magyar Kurír