Hivatásgondozók és fiatal felnőttek pasztorációjának felelősei találkoztak Belgiumban

Megszentelt élet – 2024. június 7., péntek | 13:49

Az Európai Jezsuita Provinciálisok Konferenciájának két munkacsoportja rendezte meg éves közös találkozóját május 20. és 25. között: a Gent városához tartozó Drongenben tizenhat európai hivatásgondozó és fiatal felnőttek pasztorációjáért felelős jezsuita szerzetes gyűlt egybe.

Az eseménynek a festői szépségű Oude Abdij („Öreg apátság”) adott otthont, amely a Hollandiát és Észak-Belgiumot magában foglaló jezsuita rendtartomány (ELC) lelkigyakorlatos központja.

Az együtt töltött négy nap a lelki beszélgetés, a kölcsönös tanulás és gazdagodás, valamint az Úrnak a Jézus Társaságához intézett, a mai Európába szóló elhívásának elmélyítése volt.

A főelőadó Sofi Van Ussel, a flamand püspökök egyházmegyék közötti ifjúsági szolgálata, az Interdiocesane Jeugddienst (IJD) igazgatója volt. Sofi Van Ussel megosztotta a csoporttal az IJD flandriai fiatalokkal és fiatal felnőttekkel végzett munkájának legfrissebb tanulságait.

A csoport egy napot arra is szánt, hogy elmélkedjen és imádkozzon a generális által tavaly kihirdetett, a jezsuita rend helyzetét értékelő, De Statu Societatis Iesu 2023 című dokumentum vonatkozó szakaszairól. Emellett jutott idő a rendtartományok hivatásgondozói stratégiái megosztására és jövőtervezésre is.

A küldöttek csütörtök délután ellátogattak Gent történelmi belvárosába, ahol megnézték a nevezetességeket és megkóstolták a helyi finomságokat.

A délután fénypontja a Szent Bavo-székesegyház megtekintése és a híres 15. századi genti oltárkép, a Van Eyck testvérek által készített A misztikus bárány imádása című festmény megtekintése volt. A múlt találkozott a jövővel, amikor a csoport virtuális tárlatvezetésben részesült a mű történetéről és jelentéséről.

A találkozót záró szentmisében Dalibor Renic SJ, az Európai Jezsuita Provinciálisok Konferenciájának elnöke kiemelte azt

a feszültséget, amellyel a fiatalok manapság szembesülnek a társadalom peremén, illetve a középpontjában létezés között.

Ez a feszültség a kifelé húzódás és a középpontba kerülés között a jezsuita hivatás jellemzője is. Ahogy a hivatásgondozók és a fiatal felnőttek közötti szolgálat koordinátorai visszatértek saját tartományaikba és szolgálataikba, a Társaság mai európai fiatalok és leendő jezsuiták felé irányuló küldetése iránt megújult a remény – olvasható az európai jezsuiták honlapján.

Forrás és fotó: Jezsuita.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria