Morvai Gábor piarista szerzetes a gimnázium 11.a osztályában tette láthatóvá és átélhetővé, hogyan használhatók a kötetben szereplő módszerek. A foglalkozáson a diákok közösen gondolkodtak arról, mit jelent a hivatás, hogyan kapcsolódik az egyéni adottságok és vágyak kibontakoztatásához, valamint mások és a közösség szolgálatához.
A kötet a katekéták, hittanárok, pedagógusok, papok, szerzetesek és közösségvezetők számára kínál gyakorlati segítséget. A foglalkozások a szentírástan, az egyháztörténelem, az erkölcstan, a dogmatika és az alapvető hittan témáihoz, valamint Kalazanci Szent József életéhez kapcsolódva vezetik be a hivatás kérdését a hitoktatásba.
Zsódi Viktor piarista tartományfőnök a kötet megjelenése kapcsán elmondta: a piarista iskolák fontos feladata a hivatáskeresés és a hivatáskultúra támogatása.
Hitünk szerint minden ember személyes meghívást és küldetést kap Istentől. Az iskola abban segítheti a fiatalokat, hogy önmagukat és a világot megismerve felismerjék, miként válhatnak a nekik ajándékozott talentumokkal mások ajándékává.”
Hozzátette: a Hivatásra hangolva ehhez kínál segítséget. A kiadvány egyúttal a piarista rend hozzájárulása a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által 2027-re meghirdetett Hivatás évéhez, elősegítve, hogy a hivatás témája a következő évben hangsúlyosan jelenjen meg a hitoktatásban.
Márkus Roland piarista hivatásgondozó arról beszélt, hogy a kötet abból a szemléletből született:
minden diák megismételhetetlen személy, saját élettörténettel, vágyakkal és talentumokkal. A foglalkozásvázlatok abban támogatják őket, hogy értelmezzék tapasztalataikat, tisztábban lássák motivációikat, és felfedezzék személyes élethivatásukat.
A kötet a hittantanároknak kézzelfogható segítséget nyújt a hivatáskultúra építéséhez.
Kalmár Petra, a tartományi Pasztorális-Pedagógiai Titkárság munkatársa, a kötet egyik írója és szerkesztője egy korábbi diákjának mondatát idézte fel: „Tanárnő, sokat tanultam Istenről, sokat tudok róla, de semmi közöm hozzá.” Szerinte ez arra figyelmeztet, hogy a puszta ismeret személyes kapcsolódás nélkül elmélet marad – és így van ez a hivatáskereséssel is.
A kiadvány ezért nem kész válaszokat vagy teszteket kínál, hanem abban segíti a néha teljesítménykényszerrel és bizonytalansággal küzdő fiatalokat, hogy felismerjék: már eleve értékesek, életük pedig válasz lehet Isten hívására.
Az óratervek azokhoz is szólnak, akik még keresik az Istenhez vezető utat, vagy távol érzik magukat az Egyháztól.
A kötet előszavában Martos Levente Balázs püspök, a Központi Papnevelő Intézet rektora így fogalmaz: „A hit és nyomában a teológia bizonyára azzal tehet legtöbbet a világért, ha a közösség szolgálatára, az értelmes életre és az egyéni életpályára irányuló egzisztenciális kérdés legbelső magjára és végső alapjára, a minden embert meghívó Istenre mutat és róla tanúskodik. Mindezt a címzettek számára is befogadható formában – a jelen esetben olyan találkozásokat, iskolai órákat vagy közösségi foglalkozásokat építve és támogatva, ahol a fontos tartalmak a diákok kérdéseit és kreativitását is megszólítva tárulhatnak fel.”
A Hivatásra hangolva teljes anyaga ingyenesen elérhető. A kötet, az óratervek és a hozzájuk tartozó nyomtatható segédanyagok ERRŐL az oldalról tölthetők le.
Forrás: Piarista Rend Magyar Tartománya
Fotó: Szabó Csaba
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



