Hogy kedved teljék bennünk…

Urunk megkeresztelkedésének ünnepén a szentmise bevezető könyörgésében mintegy vágyként, a mai hívekre vonatkoztatva cseng a felolvasott evangélium égi szózata: „Te vagy az én szeretett Fiam!” Hiszen ezen a hétvégén a bűnbánati liturgia után így imádkozik a miséző pap: „Add, hogy mindig kedved teljék bennünk, fogadott gyermekeidben!”

Az új év kezdetén elgondolkodtató mottó lehet ez minden kedves olvasó számára:

vajon az elmúlt évben kedve telt-e bennem a mennyei Atyának? 

Több gyakorló katolikus esetében is előfordul olykor a „nincs bűnöm” életérzés. Még gyónás alkalmával is elhangoznak effajta kijelentések, ahol pedig elvileg a tökéletes bűnbánat felindításával kellene megjelenni. Ilyenkor a gyóntató atya leleményességén múlik, hogy eloszlassa ezt a tévhitet a „bűntelen” gyónó elméjében.

Még a bölcsesség hírében élő aggastyánok is kiejtették a kezükből a köveket a házasságtörő asszony kivégzésének küszöbén, még ők is elgondolkoztak Jézus kijelentésén: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül él!” (Jn 8,7) Ha őszinték vagyunk önmagunkhoz, egyértelműen ki kell jelentenünk: voltak bűnös gondolataink, elhibázott szavaink, elrontott tetteink, és biztos volt számtalan mulasztásunk is. Sokszor és sokat vétkeztünk… Ám meggyőződésem, hogy

sokszor és sokat teszünk jót is! S ha mindezt a rejtekben tudjuk tenni, úgy, hogy csak az Atya lássa és senki más, akkor igazán nagy öröm születik a mennyben. 

De vajon miben telt kedve bennem az elmúlt évben a mennyei Atyának? Bátran merjük ezt is összegezni, és adjunk hálát mindezekért! Nem csak szilveszterkor, hanem ezen ünnep kapcsán is hasznos elimádkozni a Te Deumot. 

A Te Deum utolsó mondata a jövőbe mutat: „ne hagyj soha szégyent érnem!” Ha helyesen összegeztünk év végén, akkor tudjuk, miben kell erős elhatározásokat tennünk az új év kezdetén. Hiszen a cél, hogy Istennek kedves fogadott gyermekei legyünk. Olyan gyermekek, akik irtóznak a képmutatástól, olyanok, akik törekszenek arra, hogy szavaik és tetteik összhangban legyenek, olyanok, akik hitelesen élik meg a hivatásukat.

Amikor megkereszteltek bennünket, szimbolikusan ránk terítették a fehér ruhát. Akkor a keresztelő lelkipásztor így imádkozott: „Ez a hófehér ruha legyen keresztény méltóságod jele! Hozzátartozóid szava és példája pedig támogasson, hogy ezt a méltóságot megőrizd az örök életre!” Megőrizni keresztény méltóságunkat –

kihívást jelentő, s örök életünkbe kerülő feladat ez: bocsánatot kérni Istentől és az emberektől mindazért, ami méltatlanná tett minket Jézus Krisztus nevéhez, és hinni a megújulás lehetőségében.

Olykor az a benyomás erősödik bennünk, mintha hiánycikk lenne az ilyen keresztény. Pedig jómagam is rengeteg ilyen hívőt ismerek, akik éppen azért hitelesek, mert igényes lelki életet élnek, beleértve a rendszeres szentgyónást is. Így válhatunk új emberekké, akiben az Atyának kedve telik.

Szöveg: Fekete Szabolcs Benedek

Fotó: Merényi Zita

Magyra Kurír