Hogyan állhatunk helyt a nehézségek idején? – Kerekasztal-beszélgetés a Sapientián

A három előadó a teológia és a pszichológia oldaláról közelítette meg a kérdést: Hogyan állhatunk helyt a nehézségek idején?

Bevezetésként Papp Miklós kiemelte, hogy amikor nehéz helyzetekbe kerülünk, annak oka valóban lehet a bűn, a gonoszság, a sátán, de nem kell mindig az ördögöt keresnünk. Megtörtségünk mögött állhat egyszerűen teremtményi helyzetünk is. A Jóisten teremtményei vagyunk, és ahogyan azt Sirák könyve írja: „Ő teremtette a kezdet kezdetén az embert, és a saját döntése hatalmába adta” (14,15). A Jóisten szeretné, ha nagykorúan járnánk a magunk útján. Lássuk meg a nehézségekben a kitüntetést is, ne kiáltsunk mindig ördögöt, fedezzük fel, hogyan növekedhetünk, gazdagodhatunk a válságos helyzetekben.

Somogyiné Petik Krisztina arról beszélt, hogy törékenyek vagyunk, de jó hír az, hogy az Úristen felruházott minket olyan képességekkel, amelyek segítségével meg tudunk küzdeni a nehézségekkel. Vannak biológiai és pszichológiai eszközeink ahhoz, hogy ne vesszünk el a nehéz élethelyzetekben.

Ilyenek például a tudattalan elhárító mechanizmusok, olyan pszichés védőbástyák, amelyek szinte automatikusan működnek bennünk nehéz helyzetekben. Elfojtás, tagadás, kivetítés – sokszor működnek bennünk, főleg olyankor, amikor nehéz érzelmi élményekkel találkozunk. Fontosak, megvédenek bennünket a gyakran szinte elviselhetetlen élménytől. Mivel azonban tudattalanul működnek, akadályozhatják a problémakezelést, megnehezítik, hogy tudatosan kezdjünk valamit a nehézségekkel és önmagunkkal. Ha például valaki szorong egy helyzet miatt, előfordul, hogy elfojtja ezt a szorongást, nem éli meg olyan rettenetesen azt a helyzetet, amilyennek egyébként megélné. Ez pillanatnyilag enyhít az állapotán, viszont hosszú távon egy elfojtott érzelem egyrészt nem kezelhető, mert nem tudunk róla, másrészt kitörhet olyan pillanatban, kezelhetetlenül, amikor nem is várjuk. Jobban járunk tehát, ha a másik típusú megküzdő eszközzel élünk: ez pedig az a folyamat, amelynek során tudatosan szembenézünk a nehéz helyzetekkel és tudatosan próbáljuk őket megoldani.

Ezek azok a védő mechanizmusok – mutatott rá a tanszékvezető pszichológus –, amelyek nemcsak az életben maradásunkat szolgálják, hanem lehetővé teszik azt, hogy a személyiségünk fejlődjön a küzdelem során és egy magasabb szintű működésre jusson. Ilyenkor szoktuk azt mondani, hogy megérte ez a szenvedés, nem cserélném el másra, mert nagyon sokat kaptam, jobb ember lettem általa.

Papp Miklós itt közbevetette, hogy eszünkbe juthat az emmauszi tanítványok története, az a momentum, amikor Krisztus felteszi a kérdést a tanítványoknak: Nem ezeken kellett keresztülmennie a Messiásnak, nem ezeket kellett elszenvednie, megküzdenie, hogy bemehessen Atyja dicsőségébe? Amikor nekünk vannak nehézségeink, és talán elkezdődik „egy jó kis keresztút, egy jó kis küzdelem”, már akkor gondolkodnunk kellene az út végére, hogy nekünk most ezen át kell mennünk. Jó lenne, ha nem úgy állnánk hozzá, hogy ezt mérte ránk a Jóisten, hogyan fogjuk ezt kibírni, valahogy ki kell bírnunk, hanem azon gondolkodnánk, hogyan tudnánk mégis növekedni, spirituálisan gazdagabbá lenni, Istenhez még közelebb kerülni az adott helyzet által.

Kézdy Anikó emlékeztetett arra, hogy a pszichológia az elmúlt évtizedekben nagy figyelmet fordított arra a jelenségre, hogy miért van az, hogy egyes emberek súlyos nehézségeken mennek át, mégsem törnek össze, nem lesznek belőlük megkeseredett, kétségbeesett emberek, hanem éppen hogy az ellenkezője történik: a nehézségek ellenére is kivirágoznak, másokat gazdagító módon tudnak szolgálni.

Mitől van ez, mi kell ahhoz, hogy a nehézségektől növekedjünk? Erre sok elmélet született. A Sapientia oktatója felsorolta a leggyakrabban felbukkanókat.

A reziliencia általános értelemben rugalmas ellenállási képesség. Az előadó kiemelte ezzel kapcsolatban, hogy sokféle elméletet fed le, de a szakmán belül még nincs egységes konszenzus arról, hogy tulajdonképpen mit is jelent. 

A megküzdés elméletei kapcsán Kézdy Anikó visszautalt a Somogyiné Petik Krisztinától hallottakra: a megküzdés tudatos odafordulás a nehézség felé, a nehézségekkel való megbirkózás, a problémák megoldása érdekében. 

Létezik a pszichológiai immunrendszer elmélete is (Oláh Attila magyar pszichológus dolgozta ki – a szerk.). Már maga a neve is erőt adó: a biológiai immunrendszer mellett létezik a pszichológiai is, amely nehézségek idején életbe lép és megvéd minket a káros hatásoktól.

A negyedik elmélet a szívósság elmélete, ami azt jelenti, hogy tudatosan felelősséget vállalunk a saját helyzetünkért a nehézségek idején is. A szívós emberek, ha jön egy nehéz élethelyzet, nem esnek kétségbe, hogy már megint milyen tragédia érte őket, hanem egyfajta játékossággal megpróbálják felfedezni a helyzetben azt, mi az, ami gazdagító ebben, ami tanulságként szolgálhat. Ez óriási erőfeszítést jelent. Fontos összetevő itt a kontroll kérdése is: a szívóssággal jellemezhető személy azt éli meg, hogy bár nehéz helyzet állt elő, de a dolgok, a saját élet irányítása alapvetően mégis az ő kezében van. Ehhez megfelelő realitásérzék kell, hogy lássa, mi az, ami ellen valóban tehet, és mi az, amit rá kell bíznia a sorsra, Istenre. A szívósság harmadik összetevője pedig, hogy az ilyen emberek hajlandók beleállni a szorult helyzetekbe, nem tesznek úgy, mintha nem is velük történt volna ez az egész, hanem azt mondják: nehéz lesz, de megcsinálom. Felvállalják az élethelyzetet, és megjelenik bennük a kíváncsiság, hol találják meg Istent ebben a helyzetben.

Papp Miklós leszögezte, hogy

amióta Krisztus meghalt a kereszten, nincs olyan élethelyzet, ami ne lenne megváltva.

Nemcsak mi vagyunk felruházva pszichológiai adományokkal, hogy meg tudjunk küzdeni a nehézségekkel, hanem maga a léthelyzet, az élet van megváltva, azaz: nincs kegyelem nélküli élethelyzet. Nincs ilyen sötétség, elhagyatottság, gyász, megalázottság. Nem szabad tehát félnünk ezektől az élethelyzetektől, merjünk belemenni, mert ezek is meg vannak váltva, ezekben is ott van a Jóisten, működik a kegyelme. Az a sötétség, amit Krisztus átélt a kereszten – „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem” –, olyan sötétség, amit soha, egyikünk sem fog átélni, „mert legalább már ez a Krisztus ott van velünk”. Nagyon lényeges az is, hogy ha meg vagyunk váltva, ez azt jelenti, ezekben a megfeszített élethelyzetekben is tudunk szeretettel viselkedni. Feszít bennünket az igazságtalanság, a betegség, a teremtményi lét, de mégsem lógunk béna kacsaként a történelemben, tudunk aktívan és intelligensen szeretni. A kereszt a szabadság fája: Krisztust a szögek odafeszítik a kereszthez, mégis, szabad abban, ahogyan viselkedik: „Atyám, bocsáss meg nekik…” Gondoskodik anyjáról. Még megfeszítve is szeretettel cselekszik, szeretetet ad. Innentől kezdve

nekünk a keresztfa a szabadság fája, bárhogyan feszítenek is bennünket nehéz élethelyzetek, mi nem egyszerűen kibírjuk, hanem ott is tudunk szeretni.

Ahol a pogányok rég bedobják a gyeplőt – feladják, depresszió, öngyilkosság –, mi ott is tudunk cselekedni, adni. Ez csodálatos dolog.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotós: Merényi Zita

Magyar Kurír