Hogyan erősíthetjük egymást a hivatásban? – Mentor-katekéták konferenciáját tartották Szegeden

Ötödik alkalommal gyűltek össze konferencián a Szent Barnabás Mentor Program indulása óta a mentor-katekéták. Feladatuk több mint kísérés, mint módszertani segítségnyújtás, mint tapasztalat-megosztás.

A mentorálás élő kapcsolat, melyben mindkét fél egymást a legfontosabb téren, a Krisztussal való személyes kapcsolatban próbálja segíteni és támogatni.

Erre néztek rá Nyúl Viktor teológus, a Pécsi Egyházmegye pasztorális helynöke; Kató Csaba állandó diakónus, katekéta, coach és Kató-Bellavics Ágota mentálhigiénés szakember, katekéta segítségével.

Serfőző Levente szeged-felsővárosi plébános, oktatási püspöki helynök, a Gál Ferenc Egyetem oktatója köszöntőjében a konferencia mottójához kapcsolódott: „Erősítsd meg testvéreidet!” A mentor és mentorált kapcsolat két „tanítvány” kapcsolata, akik tanulnak és tanítanak, erősítenek és erőt kérnek;

ősmintájuk Jézus és tanítványai barátsága; megmaradásuk záloga, ha az Ige embereiként maradnak ebben az élő kapcsolatban

– mondta Serfőző Levente.

Nyúl Viktor előadásának első részében a megerősítés bibliai alapjait mutatta be.

A kérdés már Mózes történetében megjelenik: „Ki vagyok én, hogy a fáraóhoz menjek?” Isten válasza: „Veled leszek.” A feladattól megijedt Mózes ezt a biztatást kapja, és az Úr ezen ígérete végigkíséri számos próféta életét, majd az Újszövetségben Máriától kezdve egészen Pál apostolig újra és újra felhangzik.

A megerősítés célja, hogy az ember erős és kitartó és bátor legyen abban a küldetésben, amelyet Istentől kapott, és vállalja azt akkor is, ha üzenetét meghallják, de akkor is, ha nem.

A megerősítés mindig személyes megszólítás: Isten szólítja meg az embert, megígéri, hogy vele lesz, küldetést ad neki, és megadja hozzá a szükséges erőt. A bibliai értelemben vett megerősítés azt jelenti, hogy valaki szilárdan áll, eltökél valamit, döntést hoz valami mellett. A különleges küldetést kapott ember feladata nem csupán a saját helytállása, hanem mások támogatása is.

Nyúl Viktor mintegy tanúságtételként tekintette végig Péter apostol életét: Péter törékeny ember volt. Egy angol író szavait idézve: nem olyan zseniális elme, mint Pál, és nem olyan misztikus alkat, mint János – mégis ő lett az Egyház alapja. Péter nem erősnek született, hanem erőssé vált.

Az előadó azt vizsgálta, hogy hol tapasztalta meg gyengeségeit, és milyen helyzetekben élte át, hogy szüksége van Istenre.

Az első jelenet meghívása. Péterben tudatosul saját bűnössége. Péter leborul az Úr lába elé, „Ne félj!” - Jézus megbocsátást ad neki, és meghívja, hogy kövesse. Ahogy Péter, mi is „leborulhatunk Jézus lába elé”, és megbocsátást kérve.

A következő jelenet a vízen járás történetében láttatja Pétert. Ő is a vízre lép;

amikor leveszi tekintetét Jézusról, süllyedni kezd. De Péter tudja, kihez kell fordulnia.

Mi is, ha levesszük tekintetünket Jézusról, meginog a lábunk. Merjünk Jézushoz kiáltani, mert nincs olyan kilátástalannak tűnő helyzet, amelyből ne tudna kiemelni bennünket.

Egy másik jelenetben Jézus maga mögé utasítja Pétert. Péter úgy véli, ő tudja, hogyan kell a Messiásnak betöltenie küldetését. Jézus azonban világossá teszi számára: nem Péter mutatja az irányt, hanem ő. Jézus irányt ad, megerősít. Az Egyházban a katekéta nem a saját gondolatait hirdeti, hanem Jézust.

A megerősítés távlatot is ad, azáltal, hogy megnyitja az örök élet perspektíváját. Jézus arra tanít, hogy tudatosítsuk:

hivatásunk van, és amit teszünk, azt az Úrért tesszük. Már itt, a földön is megtapasztalhatjuk ennek „jutalmát”, noha üldöztetések, próbatételek közepette.

A végső jutalom pedig az örök élet a mennyben.

Az utolsó vacsora termében hangzik el Jézus szava: „Imádkoztam érted, hogy megerősítsd testvéreidet.” Így jutunk a Getszemáni-kertbe, ahol

Jézus értünk és velünk virraszt. Erre mindig számíthatunk, amikor fáradtak, csüggedtek vagyunk.

A főpap udvarán éli át Péter a legnagyobb bukását. Megtagadja Mesterét, majd sírásra fakad. Ekkor találkozik Jézus tekintetével. Ez a tekintet nem elítélő, hanem irgalmas. Péter rá tekintve megerősítést kap.

A következő jelenet, amikor Péter meglátja a sírban hagyott kendőt, és annak látványa Jézus értünk vállalt szenvedésére emlékezteti. Majd találkozást élt meg Péter a feltámadt Krisztussal. Péter tudja, gyenge a szeretete, de Jézus elfogadja ezt, és megerősíti Pétert ezáltal. Küldetésének alapja a szeretet – minden szolgálat és minden megerősítés ebből a szeretetkapcsolatból kell hogy fakadjon.

Az Apostolok cselekedeteiben kétszer is zárt ajtók mögött találjuk Pétert. Félelem van benne, de a Szentlélek erejéből kiáll, és bátran hirdeti az evangéliumot. A börtönben az angyal leoldja láncait, és megszabadul.

A mi megkötözöttségünkből is meg tud szabadítani Jézus. Megerősítése feloldja azokat a kötelékeket, amelyek visszatartanak bennünket, és segít felismerni saját kötöttségeinket.

Életének végén Péter menekül Rómából. Szembetalálkozik Jézussal, és megérti: vissza kell mennie Rómába, halála helyszínére.

Péter egész életútja azt mutatja, hogy folyamatosan megkapja küldetéséhez a megerősítést, amely a gyengeségből erőt, a félelemből bátorságot formál.

Kapcsolatiság mint megtartó háló címmel tartott előadást Kató Csaba. 

Rámutatott: a mentori kapcsolat ennek a katekéta körüli hálónak egy szála; munkájában másoknak is támogatni kell. „Hálót kell szőni köré” – fogalmazott az állandó diakónus. Számba vette, mi a kapcsolatiság teológiai alapja, mi lelkisége, és hogyan erősíti meg a háló tagjait és végül a struktúráját, miként ad erőt az egész közösségnek.

A kapcsolatiság kiindulópontja a Szentháromság közössége – hangsúlyozta az előadó. –Norwichi Julianna (1343–1416) misztikus látomásaiban a korát sújtó járványok, háborúk, s egyéb csapások közepette mély örömmel ír a Szentháromságos Isten szeretetéről, mely „az ember és Isten kölcsönös egymásban lakozása”, melynek „ölelésében él az egész emberiség”, mely kapcsolat szétbonthatatlan.

Mi magunk is ennek biztonságában élhetünk, s ha megmaradunk benne, akkor igaz lesz ránk az a vigasztaló mondat, amelyet Julianna szerint Jézus mondott neki: „Minden jó lesz.”

Az előadó Rievaulx-i Szent Elréd barátságról írt műve alapján fejtette ki a kapcsolatiság lelkiségét. Rámutatott: a támogató kapcsolatiság iránti vágyat Isten írta bele az ember szívébe: a társas lét szépíti meg az ember életét.

Szent Elréd tanítása szerint: „A hűséges barát az élet orvossága.” Védelmet nyújt, biztonságot ad, mert képes megőrizni csendben a rábízott titkokat. Tudja, mikor kell hallgatnia; és azt is, mi az, amit tovább lehet adni. A hűséges barát tükör is. Veszélyes ugyanis a hízelgés. Az embernek szüksége van valakire, aki őszintén visszajelez számára, ugyanakkor megadja a védettséget ebben. Ez különösen fontos, mert a szolgálatot végző ember sokszor frontvonalban, kiszolgáltatott helyzetben dolgozik. Szüksége van a korrekcióra is, a hibák szeretetteljes megmutatására.

Kató Csaba hangsúlyozta az érzelmi rezonancia jelentőségét is: ha örülök, a barátom velem örül; ha gyászolok, velem gyászol. Egy bibliai mondatot parafrazeálva így fogalmazott: „Aki barátságban marad, Istenben marad, és Isten őbenne.” Ezzel arra mutatott rá, hogy minden támogató kapcsolatnak van egy vertikális dimenziója is; a valódi barátságban és támogató kapcsolatban ott van Krisztus.

Az előadó szerint napjainkban egyre erősebb az igény a támogató kapcsolatok iránt. A módszertani segítségnyújtás fontos, de a személyes kapcsolatok még fontosabbak. Nem elegendő pusztán szakmai tudást átadni; olyan struktúrákat is létre kell hozni, amelyek fenntartják és erősítik a kapcsolatokat. Ennek bemutatására a ciszterci rend történetét hívta segítségül. A rend alapdokumentuma – Carta Caritatis – 1119 és 1155 között formálódott, és rendkívüli növekedést eredményezett. Ötven év alatt 343 monostor született, száz év alatt pedig számuk elérte az ötszázat. „Egyetlen szeretetben, egyetlen Regulában, hasonló szokások szerint” – áll a háttérben.

A közös nyelv, a közös lelkiség és a közös szeretet kohéziós erővé vált. Az emberek értették egymást, tudtak kapcsolódni egymáshoz. A rendalapító különös figyelmet fordított arra is, hogy a közösségek között élő maradjon a kapcsolat. Minden évben vizitációra került sor; ugyancsak évente generális káptalant tartottak, amelyen az apátok összegyűltek, hogy megbeszéljék a monostorukban felmerülő kérdéseket, és együtt kerestek megoldásokat a problémákra. Nem hagyták magukra az egyes kolostorokat, hanem tudtak egymás helyzetéről, és felelősséget vállaltak egymásért. Egyensúlyban maradt a személyes autonómia és a közösségi összetartozás. Ez a kapcsolati háló tette lehetővé, hogy a közösségek hosszú távon is életképesek maradjanak. Az apátok szükség esetén tükröt tartottak még az alapítónak is.

Ez a dinamika hasonlít a mentor és mentorált kapcsolatára: a kapcsolat nem egyoldalú, hanem kölcsönös tanulást és fejlődést tesz lehetővé – emelte ki Kató Csaba. Végül Szent Bernát az Énekek énekéhez írt homíliáira utalt, melyben Bernát arról ír, mit jelent a kapcsolat mint megtartó háló.

A legfontosabb a Krisztussal való személyes kapcsolatunk. A katekétákat ebben az eleven, élő kapcsolatban kell segíteni és támogatni.

Kató-Bellavics Ágota előadása A segítségnyújtás határai címmel a határtartás kérdésére koncentrált. A segítő szakember szerint

a mentor hitvallása Keresztelő Szent János szava is lehetne: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.”

A mentor feladata ugyanis nem önmaga érvényesítése, nem a mindig mindent megoldó támogatás, hanem annak segítése, hogy a mentorált megtalálja a saját hangját és felelősségét. Ezért kell elgondolkodni, mit jelent a határtartás. Ez nem önzés, és nem szeretetlenség – hangsúlyozta az előadó. – Éppen ellenkezőleg: a mentor így biztosítja a mentorált autonómiáját.

Jézus példáján mutatta be, hogyan lehet valaki jó mentor. Alapelv a fokozatosság és az elengedés, mely bizalmat és szabadságot ad. Jézus szétküldte tanítványait: nem ellenőrizte őket, nem oldotta meg helyettük a helyzeteket, nem kímélte meg őket a nehézségektől és a kudarcoktól sem. Sőt bizonyos értelemben konfrontálta őket ezekkel a helyzetekkel, hogy növekedni tudjanak.

Így van ez a mentor és mentorált kapcsolatban is: ahhoz, hogy feladataikat megoldják, fejlődniük kell az imádságban, az Istennel való kapcsolatban és a személyes felelősségvállalásban. Jézus tekintély volt számukra, ugyanakkor a vele való kapcsolatban a partnerség élményét is megtapasztalták, ahogy mi magunk is.

Az előadó pszichológiai modellek segítségével mutatta be, mire kell figyelnie a mentornak. T. Gordon elmélete arra figyelmeztet, hogy mindenekelőtt tisztázni kell, kié a probléma. A mentor feladata nem az, hogy a mentorált helyett oldja meg a helyzetet, hanem hogy jelen legyen mellette. A nehézség ugyanis sok esetben fejlődési krízis, amely egyben a tanulás lehetősége is. A mentor nem tanácsokkal és kész válaszokkal segíti leginkább a mentoráltat. Ha minden problémára azonnali megoldást ad, a másik nem élheti meg saját kompetenciáját, nem tapasztalhatja meg, hogy képes megbirkózni a nehézségekkel.

Egy másik modell – H. Cloud és J. Towsend modellje – a felelősség kérdésére irányítja a figyelmet. A mentornak tisztáznia kell önmagában, miért felelős, és miért nem. Felelőssége van a mentorált felé, de nem felelős helyette. A cél nem az irányítás, hanem a partnerség.

A határtartás nem a szeretetlenség jele, hanem a tiszteleté. Azt üzeni a másiknak: elég erős vagy ahhoz, hogy hordozd a saját felelősségedet.

Érzelmi oldalról vizsgálva a határtartást nagyon fontos a szereptisztaság, a túl mély bevonódás veszélyes lehet; továbbá szükséges az elérhetőség szabályozása. A mentoráltnak fontos megtanulnia strukturálni problémáit, ugyanakkor fontos megadni számára a biztonságérzetet, hogy szükség esetén elérheti mentorát. Ehhez elengedhetetlen a nemet mondás művészetének elsajátítása. A kereteket világossá kell tenni, és ezeken belül rugalmasnak maradni. A cél az értő, együttérző figyelem, de nem az azonosulás.

Az előadó szerint nem követendő a „mindig mindenkinek segítő” ember példája. Jézus sem ezt az utat járta. Ő maga is visszavonult, pihent, imádkozott. A segítés akkor marad egészséges, ha nem teherré válik, hanem megőrzi eredeti természetét: olyan fűszer marad az életben, amely ízt ad a szolgálatnak.

A konferencia műhelymunkával folytatódott. A csoportok „határvonalak a segítségnyújtásban”, „kölcsönösség a mentorálásban”, „katekéta a végeken: magányos harcos vagy előretolt helyőrség”, „Isten fényében kísérni egymást”, valamint „hogyan erősíthetjük egymást a hivatásban” témákkal foglalkoztak.

Fotó: Kispéter Gábor

Trauttwein Éva/Magyar Kurír