Hosszú idő után nemcsak lélekben, hanem testben is együtt ünnepelhettek a hívek a Győri Egyházmegyében Boldog Apor Vilmos május 23-i emléknapja alkalmából.
Veres András köszöntötte az egybegyűlteket. A főpásztor arra emlékeztetett, hogy a vértanú előd halálos ágyán is az egyházmegyéjéért, papjaiért imádkozott.
„Életpéldája legyen vonzerő számunkra, hogy mindig készek legyünk másokra figyelve végezni szolgálatunkat, és ne féljünk áldozatok meghozatalától sem.”
Lukácsi Zoltán homíliájában párhuzamot vont az apostolok és utódaik bátor önátadása között. – Az apostolok összegyűltek és együtt imádkoztak a Szentlélek eljöveteléért, de még ötven nappal Jézus kereszthalála és feltámadása után is félelemmel és bizonytalansággal néztek a jövő elé, a küldetés elé, melyet Jézus adott nekik. Hogyan fogjanak hozzá? Szükségük volt a Lélek világosító és megerősítő kegyelmére, hogy ki merjenek állni, és elinduljanak azon az úton, mely a teljes önátadásé, a mások szolgálatáé, mely végül szinte mindegyikük esetében a vértanúságba torkollott. 2000 éve folyamatosan vannak követőik, akik ugyanazzal az elszántsággal tudják odaadni magukat Jézus követésére, ha kell, nem is csak a mindennapok áldozatában, hanem a mártírium tanúságtételében is, mint Apor püspök – mondta a szónok.
Majd mai helyzetünkkel szembesítve arról beszélt, hogy mi is átéljük a félelem, a tanácstalanság élethelyzetét, bezárkóztunk, félünk a vírustól, félünk az oltástól is. Félünk az ismeretlenektől, de az ismerősökben sem bízunk. Biztonsági rácsok, őrök, maszkok tanúskodnak arról, hogy félelemben élünk, hogy sehol nincs biztonság. Mert jobban bízunk a kézfertőtlenítőben, mint a szenteltvízben.
Elrejtjük az arcunkat, bezárjuk az otthonainkat, templomainkat, s talán a szívünket is.
A távolságtartásban bízunk, a másik emberben veszélyforrást látunk. Online éljük a hitünket, pedig Jézus személyesen érintette meg a ragályos beteget is, és milyen jó, hogy azóta is személyesen jelen van az Oltáriszentségben. Mi pedig jobban bízunk emberi eszközökben és erőfeszítésekben, mint a Gondviselőben.
Holott más példák is állnak előttünk. Amikor keresztényellenes erők bukkantak fel a világban, rendre volt egy győri püspök, aki kész volt életét adni hitéért, hazájáért. Így volt Péter püspök, aki a Szentföldön szenvedett vértanúságot, Gergely püspök, aki Muhi mellett áldozta életét, Balázs püspök Mohácsnál, Apor Vilmos pedig a szovjet géppuska elé állva.
Mai életünk hasonlóan sérülékeny, de ma a globalizáció az, ami a vértanúság kihívása elé állítja a hívő embert. Kihívások, csapások sora ébreszt rá ma minket arra, milyen sérülékeny a társadalmunk, gazdaságunk, kultúránk, milyen vékony hajszálon függ az életünk. Az elmúlt évek békéje és jóléte elkényelmesítette és elbizakodottá tette az emberiséget.
Az ember száműzte Istent az életéből, erkölcsi parancsait figyelmen kívül hagyta. Ma újra akarjuk kezdeni életünket, és azt szeretnénk, ha ott folytatódna, ahol abbahagytuk.
Hol is hagytuk abba? A sátán ma nem azzal kísérti az embereket, hogy olyanok legyenek, mint az Isten, hanem azzal, hogy olyanok, mint az állatok. Vízözönszerűen árad a rontás, a bomlás, az ipari méretű hazugsággyártás.
Nehéz idők várnak ránk, keresztényekre. Meg kell szilárdítanunk támasztóoszlopainkat, állandó támadás, csúfolódás, düh, megvetés és meghamisítás kereszttüzében álló értékeinkért kell kiállnunk, és nem szabad elbizonytalanodnunk.
2000 év nagyszerű hitvallói adnak példát. Magasztos és felemelő példák, szemben azokkal, akiket a világ felmutat. Hogyan kellene megszólalni, újrakezdeni? Miért nem folytathatjuk ott, ahol abbahagytuk? Mire figyelmeztet minket az életünket gyökeresen felforgató világjárvány? Megértjük-e az idők jeleit, Isten jóságos, de egyre keményebb figyelmeztetéseit?
Lukácsi Zoltán azt fogalmazta meg, egyetlen út van: szembe kell szegülni, megújulni, eltelni az igazság, bölcsesség és értelem lelkével, szolgálni kell embertársainkat a jótanács lelkével. Vagy megújul a világ a Szentlélekben vagy elveszik. Krisztusban kell keresni a beteg világ gyógyulását, az ő lelkének erejében bizakodva.
Példaként a tíz leprás történetére emlékeztetett a szónok: mind a tízen megtisztultak, de közülük egy ment vissza Jézushoz, hogy köszönetet mondjon. Ennek az egynek mondta Jézus, menj, a hited meggyógyított téged. Vajon a többiek gyógyulása nem volt teljes? Úgy tűnik, nem.
Visszakapták korábbi életüket, a testüket, de belül tovább romlottak, mert ott folytatták az életüket, ahonnan a betegség kiszakította őket.
De Jézus nem azért szüntette meg a betegséget, hogy a korábbi hétköznapok zavartalanul folytatódjanak. Jézus pont ezekből a hétköznapokból akar kiemelni minket Isten országába, átmenteni bennünket egy másik valóságba.
Régen egy-egy járvány túlélését követően hálaoszlopok sokaságát emelték. Az emberek tudták, kinek kell köszönetet mondaniuk.
Tudjuk-e ma, kinek adjunk hálát a gyógyulásunkért, a vész elmúltáért?
Apor Vilmos életáldozatának köszönhetően egykor a megmenekült lányok és asszonyok tudták, hogy új lehetőséget kaptak, és a félelem, bezártság után bátran és tisztán kezdhették az új életet, és tanúskodhattak a csodáról, mert tudták, hogy ezt kinek köszönhetik: Istennek és Isten választottjának, aki által működni kezdett Isten lelki ereje környezetükben.
Legyünk mi is hálásak Istennek, és tanítsuk hálára a környezetünket. Apor Vilmos megtanította, hogy túl tudjunk látni, felül tudjunk emelkedni ezen a tapasztalható világon. Kérjük az erősség lelkét, hogy mi is Istenhez fordulva tudjunk újrakezdeni – biztatott Lukácsi Zoltán.
A szentmise végén Veres András vezetésével az asszisztencia Apor Vilmos szarkofágjához vonult, hogy imádkozzanak a vértanú püspök közbenjárásáért.
A püspöki szentmise zenei szolgálatát a győri Brenner János Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet énekkara látta el. A szentmisén felhangzott a Missa de Angelis gregorián mise, Halmos László Ecce Sacerdos, valamint Horváth Csaba Himnusz Apor Vilmoshoz című kórusműve.
A szentmisét követően az érdeklődők megtekinthették a novemberben megnyitott, de aztán a pandémia hónapjaiban bezárt, teljesen megújult kiállítást, mely Apor Vilmos életét és mártíriumát mutatja be.
Szerző: Trauttwein Éva
Fotó: Lambert Attila
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria