Hogyan legyünk boldogok? – Széljegyzet Dér Katalin Jézus-olvasatához

„A megismerés folyamata úgy működhet igazán jól,
ha a benne részt vevőket szeretik.”
(Szolláth Mihály)

Dér Katalin a kortárs bibliamagyarázat kiemelkedően fontos alakja. Klasszika-filológusból lett teológus és egzegéta; felnőttkori megtéréséből nemcsak új élet, hanem új könyvek is következtek. Ezek a Kairosz Kiadó gondozásában, finom kivitelben jelentek, jelennek meg. Közülük most egyetlent lapozok föl, annak is a jézusi boldogmondásokkal foglalkozó fejezetét. (A kötetet 2022-es megjelenésekor Bodnár Dániel ajánlotta az Új Ember olvasóinak figyelmébe.)

Jézus Krisztus misztériuma: ez a kiadvány címe; s a Máté evangéliumát tárgyaló részben találjuk a következő alfejezetet: A boldogságról. Jézus emberképe Máténál (Mt 5,1–12). A szerző ókortudományi fölkészültsége, irodalomtudósi szabatossága e helyt is biztos kalauzunk.

Hogyan legyünk boldogok? Dér Katalin az ótestamentumi iratokig tekint vissza, hogy hálózatos szentírási szöveghelyekkel jelezze a kérdés alapvető voltát – és a válasz föl-fölcsillanó természetességét. Egyik fölfedezése az evidenciák katarzisával lep meg: „Egyszerű, mégis hatalmas tény, hogy a »boldogok« szó Jézus legelső szava az emberhez Máté evangéliumában. És nemcsak a Hegyi beszéd első szava ez, hanem a zsoltárok százötven darabot magában foglaló hatalmas gyűjteményének első szava is: Boldog az az ember, aki nem indul a gonoszok tanácsa nyomán (1,1)…” (46.)

A szerző a boldogmondások (és a hegyi beszéd) szándékrendjéből szinte betűről betűre haladva silabizálja ki a jézusi tanítás lényegét. A boldogság eszerint nem állapot, hanem út (melynek térképe az egekbe van elásva), és a közvetlen akaratnak ellenáll. Csak jóságra irányzott sors érintkezhet vele. (Inverz megvalósulását, a modern ember drámáját Pilinszky János foglalta verssorba: „Boldogságig lelassult pusztulás” – KZ-oratórium.)

De nem szeretném Dér Katalin bibliaértelmezését értelmezni; oktondi és hivalkodó locsogás lenne. Inkább azt fűzöm ide: ez a boldogságfogalom alighanem a művészetekkel bélelt létezéstől sem idegen kategória. Így alkalmasint a költészet és a boldogság egymást feltételező vonatkozásait sem tévedés megsejdítenünk. Egy Csoóri Sándor-hitvallás jut jegyzetem eszébe: „Becsukom a szememet, és ki merem mondani: nem a verseket kaptam ajándékba a világtól, épp fordítva: a világot kaptam ajándékba a versektől. Ajándékba vagy szükségleteim szerint, ezt most nem is érdemes firtatni, ez fogalmazás dolga, annyi azonban bizonyos, hogy ami évekig, évtizedekig ismeretlen otthonosság volt számomra, attól a pillanattól kezdve, hogy belekerült egy versbe, ismerős otthonossággá változott. Neve lett, hangulata, története, emléke, amely elindította a jövő felé.” (A világ érzéki metaforája)

Kaphatjuk-e ajándékba a világtól a verseket? Igen, a civilizációs kegyelemnek ez is fokmérője. Ha költő fogalmaz így, két szinten talál érvényre a közlés: először a versek olvasójaként, utóbb pedig azok szerzőjeként nyeri el a poézist az ember. Ám Csoóri nem elégszik meg a valóság színével. Fonákjára is – mely éppoly színpompás – van szeme, és immár azt az igazságot hangsúlyozza ki: „a világot kaptam ajándékba a versektől”. Miként? Ismét a fokozati élményteljességre kell gondolnunk. Mert előbb a versekben újrateremtett univerzum válik adománnyá. Másodjára azonban az – olvasott vagy írt – költemények hatása, az esztétikai tapasztalás bocsát rendelkezésünkre olyasfajta érzékenységet, mely a világra, világosságra megnyíló magatartásunkat is átfrissíti. Új (és új) életre iskoláz az esztétikum. Kivált, ha az evangéliumokból eltanult, magasságokra hagyatkozó alázat lapozza föl a rímek és ritmusok beszédét. Létbizalmas békeséggel.

Különös ikerigazságok a fentiek? Kár volna csodálkozásra fecsérelni erőinket.
Hiszen a szellem is lélek.
Hiszen a lélek is szellem.

Ami pedig megtérésének történetét illeti: arról Dér Katalin az Irányváltás (Humán értelmiségiek megtérése) című kötetben (szerk. Fabiny Tibor és Tóth Sára, Luther Kiadó – Hermeneutikai Kutatóközpont, 2009) ad számot. Biblikus világszemléletét is összefoglalja ez a vallomás. Innen idézem végül azt a mondatot, mely arról tanúskodik, hogy a boldogmondások befogadóját is boldogmondóvá avatja a beszéd képessége (hát még a versbeszéd képessége! – teszem hozzá, Csoóri Sándorra is gondolva): „Vagyis az Ige elvileg az ember ajkán is megtartja cselekvő természetét.” (46.)

Fotó: Thaler Tamás/Wikipédia

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. december 3-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.