– Mielőtt a felújításról beszélnénk, helyezzük kicsit kontextusba a kereplő szerepét. Miért és mikor szólal meg a templomtoronyból?
– A húsvéti liturgia számomra gyermekkorom óta különösen fontos, hiszen a keresztény hit legnagyobb misztériumait ünnepeljük ilyenkor. Nagycsütörtökön, Jézus szenvedésének és halálának emlékezetére elnémulnak a harangok. A népi hagyomány szerint „Rómába mennek”, ezért két napig nem hallunk harangszót. Ebben az időszakban a harangokat kereplők helyettesítik. Ezek jelezték a szertartások kezdetét, és a déli harangszó helyett is kereplő hangja szólt. Ezért készültek ezek a különleges szerkezetek.
– Van valamilyen külön jelentése annak, hogy a megszokott, kellemesen csengő hang helyett egy sokkal nyersebb, erőteljesebb hangot hallunk ilyenkor?
– A kereplőnek a népi hagyományban bizonyos értelemben „ördögűző” szerepet is tulajdonítottak. Gondoljunk például a busójárásra, ahol a hangos zajkeltésnek szimbolikus jelentősége volt. Valószínűleg ez a szemlélet is közrejátszott a kereplők elterjedésében. Ami azonban igazán érdekes, hogy sokáig én is azt hittem, a kereplő egyszerűen csak zajt ad. A felújítás során derült ki, hogy a régi toronykereplők ennél jóval kifinomultabb szerkezetek voltak. Az általunk rekonstruált példányok valójában ritmust, ütemet adnak, szinte egy dallamot játszanak. A többszáz éves eredeti szerkezet vizsgálatakor vettük észre, hogy a tengelyen elhelyezett bütykök nem egyforma szögben állnak, hanem tudatos rendszer szerint vannak elhelyezve. Emiatt a kalapácsok nem egyszerre ütnek, hanem meghatározott ritmusban szólalnak meg...
– A nemrég kihelyezett Carlo Acutis-ereklye tartó vitrint is Önök készítették.
Igen. Kívülről egyszerű üvegezett fadoboznak tűnik, de valójában egy komoly biztonsági rendszer. A falon egy rozsdamentes acélszerkezetű, gyakorlatilag eltávolíthatatlan tartó található. Az üvegezés olyan rétegragasztott biztonsági üveg, amelyet kalapáccsal sem könnyű betörni. Fontos volt, hogy az ereklye méltó és biztonságos helyet kapjon, megfelelő világítással és tartós szerkezettel...
A teljes beszélgetés ITT olvasható.
Szöveg: Ádám Rebeka Nóra
Fotó: Csorba Tatum
Forrás: Ferences Média
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria



