Hogyan tovább, Magyar Katolikus Egyház? – Német László bíboros a választások margójára

Német László 2006 és 2008 között a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkári feladatait látta el, emiatt is pontos rálátása van a magyarországi egyházak és a mindenkori állam közötti együttműködés lehetséges modelljeire.

A hazánk vallási és közéleti helyzetét jól ismerő főpásztor szerint hallgatásával az egyház elmulasztotta érvényesíteni prófétai szerepét a társadalomban. Úgy véli, ezért szembenézésre, önkritikára, megtérésre és megújulásra van szükség.

Szólni vagy nem szólni

(…) A „meg nem szólalás művészete” időnként valóban bölcs és szükséges lehet. Ám ha a hallgatás rendszerszintűvé válik, és 16 éven át nem születik érdemi megszólalás a társadalmi igazságtalanságokról, a közbeszéd eldurvulásáról, a gyűlöletkeltés intézményesüléséről, a korrupció grasszálásáról, emberek rendszerszintű megbélyegzéséről, kiközösítéséről, a velük szembeni gyűlöletkeltésről, akkor az már nem erény, hanem súlyos mulasztás.

A pásztor feladata nem csupán a nyáj őrzése, hanem a veszélyek felismerése és néven nevezése is, mert nekünk a kicsinyek evangéliumát kell hirdetnünk, ha alkalmas, ha nem.

Úgy látom, hogy a választások utáni egyházi nyilatkozatok egy része a múlt relativizálására törekszik, és nem a kritikus szembenézésre. Ugyanakkor vannak olyan hangok is – papok, szerzetesek, világi hívek részéről –, amelyek őszintén szólnak az egyház és a politikai hatalom közötti túlzott közelség veszélyeiről. Ezek a hangok a remény jelei, és azt mutatják, hogy a magyar egyházon belül él a megújulás vágya, az egyházi megújulásnak is van tőkéje, kairosza, melyet ki kellene használni.

Vannak olyan alapvető keresztény, katolikus értékek, amelyek nem relativizálhatók sem politikai, sem kulturális szempontok alapján. A világegyházi Tanítóhivatal – különösen Ferenc pápa tanítása – világosan kijelöli korunk nagy próbaköveit, mint a társadalmi igazságosság melletti kiállást, a korrupció elleni következetes fellépést, a migránsokkal és a menekültekkel szembeni evangéliumi magatartást, valamint a teremtett világ védelmét. Ezek nem választható, hanem az evangéliumból következő kötelező témák. És

kívánom, hogy a jövőben sokkal inkább a pápa tanítása foglalkoztasson bennünket, mint politikusaink törekvései, hiszen így tölthetjük be igazán társadalmi szerepünket.

XIV. Leó pápa tanítása is tovább erősíti ezt a társadalmi szerepvállalást, amikor az egyház prófétai küldetését hangsúlyozza. Az egyház nem szorítkozhat arra, hogy a társadalmi rend stabilizáló tényezője legyen. Feladata az is, hogy felismerje, mikor kell kritikus tükröt tartania, és az evangélium fényében megítélnie a valóságot – akkor is, ha az kényelmetlen.

A 2026-os választások utáni helyzet nemcsak politikai fordulópont lehet, hanem kegyelmi pillanat is az egyházi megújulás, a megtérés számára. Lehetőség arra, hogy újragondoljuk szerepünket, visszataláljunk ahhoz a szinodális úthoz, amely a világegyházban évek óta zajlik, és megerősítsük prófétai hangunkat. Ehhez bátorságra van szükség: bátorságra az önkritikához, az igazság kimondásához, és ahhoz is, hogy ne egy politikai hatalomhoz, hanem Krisztushoz igazodjunk.

Szembenézéssel kell elkezdeni, mindenkinek a saját nevében. Ezért kérek bocsánatot hallgatásomért akkor, amikor embertársaink kirekesztést, gyűlöletet tapasztaltak.

Amiért hálásak lehetünk

Fontos ugyanakkor kimondani, hogy az elmúlt 16 évben sok jó is történt.

Az állam és az egyházak kapcsolatában is számos olyan kezdeményezés és döntés született, amelyekért őszinte hálával tartozunk a mindenkori magyar kormánynak: az iskolák, a szociális és karitatív szolgálatok támogatása, a vallásszabadság és az egyházak alkotmányos helyzetének megerősítése. Ezek ma a világon nem mindenhol értetődnek maguktól.

Külön fejezetet érdemelne a templomok és az egyházi intézmények felújításának ügye.

Sokan tudják, hogy ezzel kapcsolatban kritikus vagyok. Itt Szent István bölcs rendelkezésére gondolok, miszerint legyen „minden tíz faluban egy templom”. Az első magyar király döntése mögött nem romantikus elképzelés, hanem nagyon józan, szociálisan is átgondolt egyházkép állt. Tíz falu építsen egy templomot, lássa el megfelelő javakkal és személyzettel, a papról és a könyvekről pedig a püspök gondoskodjék. Ez a rendelkezés már akkor azt fejezte ki, hogy a templomhoz élő liturgikus közösség, fenntartható gazdasági háttér és stabil lelkipásztori jelenlét tartozik, és az nem csupán épület. (…)

A teljes írás IDE kattintva olvasható.

Forrás: Szemlélek

Fotó: Merényi Zita (archív)

Magyar Kurír