Hol keressük Isten országát? – Dejcsics Konrád tart lelkigyakorlatot pedagógusoknak Budapesten (1.)

A keresztény pedagógusok számára szervezett lelkigyakorlat április 3-án 18.30-kor szentmisével kezdődött, amelynek főcelebránsa Dejcsics Konrád OSB volt, vele koncelebrált Zsódi Viktor piarista tartományfőnök, a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciájának elnöke.

A szentmisére egybegyűlt pedagógusokat a szertartás elején Kálmán Peregrin OFM, a belvárosi ferencesek templomigazgatója köszöntötte.

Dejcsics Konrád OSB a szentmise homíliájában elmondott első lelkigyakorlatos elmélkedésében Keresztes Szent Jánosnak az Istenét a hit által megismerő lélek örvendező éneke című (a lélek sötét éjszakájáról szóló) versének néhány sorát idézte.

A bencés szerzetes elmondta, hogy szerzetesi, tanári életét végigkíséri Keresztes Szent János verse, és a benne leírtak hátterében álló tapasztalat, ami „talán nagyböjt idején, sőt a hétköznapjainkban is jelen van: bármennyi jót és szépet látunk, s mindezekben Istent tapasztaljuk, gondolataink minduntalan visszatérnek a családban vagy a munkahelyen minket szorongató nehézségekhez”.

Megvallotta, vele is megtörténik, hogy akár hetente többször is arra ébred hajnali három óra tájban, hogy a gondolatai a napi problémák megoldása körül pörögnek; „olyankor is az éjszaka, a sötétség élménye határoz meg”.

Megemlített egy néhány nappal azelőtt a szerzetesi iskolában történt „nagy értékű lopást”, az eset arra világított rá, hogy – mint mondta – „hajlamosak vagyunk idő előtt világ végét, erkölcsi összeomlást, a legsötétebb éjszaka beköszöntét vizionálni, pedig, mint hamar kiderült, csupán egy április elsejei tréfának estünk áldozatul”.

A világ azért mégis menthető, bár éjszaka van – összegezte a történetet és annak tanulságát a szerzetes, majd a szentmisén elhangzott evangélium (Mt 13,44–51) magyarázatába kezdve ismét Keresztes Szent Jánostól idézett, a lélek sötét éjszakájáról szóló vers egyik sorát olvasta fel: „minden fény a fényét tőle kapja”. Ezzel rámutatott, hogy valamiképpen a szorongató „éjszaka-tapasztalatokban” is ott van, ott lehet a világosság. De az is előfordulhat, hogy túl sok fény, siker vesz körül minket, és Isten jelenléte éppen emiatt nincs ott a szívünkben, ezért az életünkben sem jelenik meg az Isten országa.

Dejcsics Konrád arra hívta a jelenlévőket, hogy a lelkigyakorlaton elhangzó elmélkedések nyomán gondolkodjanak el Isten országának valóságáról, még akkor is, ha éjszakaként élik meg a hétköznapjaikat, vagy éppen a siker fénye veszi körül őket.

„S hogy mi az Isten országa? Erre a kérdésre sem most, sem a lelkigyakorlat további részében nem lesz válasz” – folytatta Dejcsics Konrád. A kérdésre mindenkinek magának kell megtalálnia a saját válaszát.

Jézus sem ad definíciót; a felolvasott evangéliumi szakaszban az szerepel, hogy Isten országa hasonló a szántóföldben elrejtett kincshez, a tengerbe kivetett kerítőhálóhoz és a kereskedőhöz, aki szép gyöngyöket keres.

A példabeszéd nem írja le, hogy milyen a mennyek országa, de azt igen, hogy miként találkozhatunk vele. A napszámos rátalál az elrejtett kincsre, a kereskedő rátalál a nagy értékű igazgyöngyre és a kerítőháló összegyűjti a tengerben a halakat. „Akár magunkra (vagy embertársainkra) is ismerhetünk ezekben a viszonyulásokban, ahogy Isten országával kapcsolatba kerülünk.”

A napszámos embertípusában felismerhetjük az első embert, Ádámot, aki a paradicsomból kiűzve belefásult a reménytelennek tűnő munkába, s akire Isten országa éppen a hétköznapok porában, kivetettségében talál rá, ott, ahol küzdelmes mindennapjait éli. Sőt, a napszámos tulajdonába kerül a számára addig idegen föld.

A másik embertípus a kereskedő, a reményekkel teli gyöngyszakértő, akinek egyszer, valamikor mégiscsak döntenie kell, hogy minden mást hátrahagyva az igazgyöngyöt válassza.

A harmadik embertípushoz (az edénybe nem kerülő halak) azok a kortársaink tartoznak, akiknek a szívébe valami miatt nem jut el az örömhír a mi tanúságtételünk ellenére sem, vagy talán éppen annak fonáksága miatt.

A szerzetes rámutatott: a hit szemével azt is észrevehetjük a példabeszédben, hogy  áthatja az öröm. Nem arról szól, hogy a kincs megszerzése érdekében görcsösen el kell szakadni mindentől; Isten országát nem lehet kötelességtudatból megsejteni, megérezni, hanem csak szerelemből; „valahogyan beleszeretve Isten szépségébe”.

Az elbeszélő, maga Jézus segít nekünk ebben. A példabeszédben autobiografikus vonásokat fedezhetünk fel, mintha magáról Jézusról szólna. Ő nem kiégett, szorongó ember, hanem olyan, aki eladta mindenét, lemondott minden gazdagságról, arról is, hogy Istennel egyenlő legyen; a földműves, a kereskedő egy percig sem gyászolja korábbi javait, annak a jelenében él, hogy élete legnagyobb kincsét megtalálta.

„A példabeszéd által arra kapunk meghívást, hogy Jézustól eltanulva az Isten országa iránti szerelmes odaadottságot keressük” – mondta Dejcsics Konrád, majd elmélkedésének zárásaként felolvasott egy verset, amely a szóban forgó evangéliumi szakaszról szól. A költeményt az ő kérésére egy szerzetestársa, Juhász-Laczik Albin OSB írta: „Isten országa: földművesnek kincse. / Mélyebbre ásva rátalál, és érte / Bármit eladna, csakhogy megvehesse /Élete földjét. / Isten országa: a legtisztább gyöngyszem. / Fényében múló fényét veszti minden. /Egyszer, ha látod, megigéz egészen; / Mindened adnád. / Isten országa: tengerben háló. /Végtelen vízből mindent lehalászó, / Örvények mélyén ránk is így találó / Szép örök élet.”

*

A keresztény pedagógusok lelkigyakorlata április 3-án a szentmisét követően a keresztény iskolák jövőjével foglalkozó pódiumbeszélgetéssel folytatódott, amelyen Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gájer László a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanára, Zsódi Viktor piarista tartományfőnök és Dejcsics Konrád OSB vett részt.

A beszélgetőtársak egyetértettek abban, hogy a katolikus iskola jövőjének esélye, hogy a mai, „egyre furcsább világban” Jézus Krisztusra fókuszálva olyan valódi közösséget hozzon létre, ahol (a szinodalitás jegyében) a tanárok nincsnek magukra hagyva, a problémákat közösen hordozzák, ahogy a véleménykülönbségeket is – megsejtve a másik emberben (tanártársban, diákban) Krisztus arcát.

Fotó: Lambert Attila

Körössy László/Magyar Kurír