Hol van a középpont? – Megmozdulnak a képek (3.)

Sokszor vágják a fejemhez a gyerekeim, hogy boomer vagyok. Én persze védekezem, hogy „nem is, hiszen tudom használni a számítógépet és a mobiltelefont, eligazodom az interneten, még MI-t is használok…” De sajnos néha rájövök, hogy mégis. Például akkor, amikor a Backrooms című filmet megnéztük a családdal. Hamar kiderült ugyanis, hogy gőzöm sincs arról, mi ez.

Clark (Chiwetel Ejiofor), a csőd szélén álló bútorkereskedő egy nap lemegy a raktárába, és átmegy a falon. Nem, ez nem hasonlít arra az ősrégi fantasyre, amiben a Bourvil által alakított hivatalnok számára nem jelentett akadályt egy téglafal. Clark ugyanis odaát sárga folyosók keszekusza rendszertelenségére bukkan, aminek hamar a megszállottjává válik.

Egy-két szó boomertársaknak. A Backrooms az üres, átmeneti, nyugtalanító (liminális) helyszínek hangulatára épül. Az első, igencsak zavarba ejtő fotót 2019-ben tette fel valaki a világhálóra. Ez egy sárga tapétás, neonfényben fürdő, irodaszerű helyiséget ábrázolt. Ez lett a nulladik szint, melyet az internet népe továbbgondolt, és rövid amatőr videók segítségével megalkotott egy számtalan újabb szobából és szintből álló labirintust. Ebbe a világba úgy lehet bejutni, hogy valaki kicsúszik a valóságból. Emez amőbaszerűen burjánzó creepypasta alapján – ennek a kifejezésnek a magyarázatára végleg nem vállalkozom, legyenek szívesek utánanézni – készült a film.

Boomer vagyok, nem tagadom, vagyis mindent tovább-, esetleg túlgondolok. A Backrooms ugyanis az online tér egy-két fontos jellemzőjére irányítja a figyelmünket. Sőt, van kifejezetten internetfilozófiai jelentősége is. (De hol van már Hegel vagy Heidegger, és kit érdekel egyáltalán a bölcselet? Ennek a kidolgozása ugyanis láthatóan még várat magára.) Lehet, hogy az első fotón ábrázolt sárga szoba megtalálható valahol, ám minden, ami ezután jött, csak virtuális léttel bír. Tehát nincs. Vagyis nem úgy. Ennek ellenére megismerhető, bejárható, el lehet tévedni benne, a rabjává lehet válni, de lehet építeni és fejleszteni is. Lerombolni valószínűleg nem tudnánk, de kinek jut eszébe ilyesmi. Pusztítani csak azt érdemes, ami a valóságban is van.

A Backrooms világa egy olyan középpont körül alakult ki, melyet nem erre szántak, a feltöltőnek nem volt ezzel különösebb célja. Nevezzük ezt, mondjuk, hamis centrumnak. A másik sajátos jellemzője, hogy ez az univerzum nem irányított, nem dirigál benne senki, mindenki hozzátehet, és kedvére kalandozhat benne. Míg a mesterséges intelligencia esetében attól félünk, hogy elveszítjük felette az uralmat, addig itt pont az a lényeg, hogy kontroll nélkül terjed. Itt van tehát a szemünk előtt maga az online-anarchia: egy hamis centrum körül kialakuló kaotikus világ. Az már persze egy másik kérdés, hogy egy ilyesfajta internetes jelenségnek miért lett fontos eleme a magány és a félelem, és miért vannak benne szörnyek.

Pascal szerint „a természet egy végtelen gömb, amelynek a középpontja mindenütt ott van, a kerülete pedig sehol”. Digitális világunkban mintha fordítva lenne: a felszínt látjuk, a középpont viszont kezd egyre inkább elhalványodni.

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. október 11-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.